Magyarországon a jobbközép kormány a rendszerváltozás keltette társadalmi feszültségeket meglovagolva, azok orvoslásának céljával jött létre.#<# Gazdaságpolitikájának egésze a sajátos, új társadalmi értékrend jegyében alakul, s elutasítja a gazdaság öntörvényűségére vonatkozó érveket. Ebből a megközelítésből sokféle ellentmondás adódhatott volna, ha a választási időszakban elhangzottakat bárki szó szerint értelmezi. A magyar gazdaság ma ismert hosszú távú növekedési trendértékének dupláját jelentő évi 7 százalékos növekedéstől kezdve az oktatási és egészségügyi bérek megduplázásáig és a mezőgazdaság új növekedési pályára állításáig terjedő körben érvényes ez. A jobbközép kormány - tagjai többségének gyakori ideologikus megnyilvánulásai ellenére - a magyar kormányzati gyakorlat hagyományos pragmatizmusát érvényesítette. Ez a különféle távlati célok ismételgetése mellett a gyakorlat kényszereivel való józan megbékélést időről időre meghatározóvá tette.
A gazdaságpolitika alapellentmondása a tőkeellenes retorika melletti erőletett növekedési célok hangoztatása volt, amit a pénzügyi kényszereknek való állandó megfelelés is korlátok közé szorított. Ez természetesen alapvető ellentmondás, hiszen a megtakarítási hajlam növelése és a külföldi megtakarítások erősödő bevonása híján nincs miből befektetni, így nincs miből növekedni. Ezt az ellentmondást azonban elfedte, hogy a gazdaság 1999 végére elérte a válság előtti szintet, vagyis növekedési lendületben volt. Így ameddig nem azt nézzük, hogy ma távolabb vagyunk-e az egy főre jutó GDP tekintetében Ausztriától, mint egy évtizede, a konjunktúramutatók nemzetközi egybevetése a közvéleményt akár meg is nyugtathatja, hisz pillanatnyilag valóban Európa egyik leggyorsabban növekvő gazdasága a magyar.
EREDMÉNYEK. Hosszabb távú áttekintésben sokszor feledésbe merülhet az a tény, hogy esetenként a gazdaságpolitika legfőbb erénye a tétlenség, vagy káros lépések meg nem tétele. Ebben az értelemben a kormányt hatalomba segítő bős-nagymarosi erőmű-építési kezdeményezés leállítása aligha elvitatható vívmány. Hasonlóképpen a választási ígérgetéssel szemben érvényesített költségvetési szigor – 2000-ben a központi költségvetési kiadások reálértéke fél százalékkal nőtt – szintúgy hasznára vált az országnak. A kormányzati aktivitás több esetben is kedvező volt. Ilyen a pártkötődésű érdekképviseletek önkiszolgáló boltjává vált társadalombiztosítás államosítása, a kötelező kamarai tagság eltörlése, a közterhek mérséklése, az adózási kivételek körének szűkítése. Aligha lehet túlbecsülni azt, hogy hazánk a legfontosabb kérdésekben konkrét megegyezésekre tudott jutni az Európai Unióval, mert ez fontosabb annál, minthogy a napi politikai taktika és a pártrokonszenvek milyen kijelentésekre ragadtatják a közélet szereplőit. A kötött devizagazdálkodás hét évtized utáni megszüntetése akkor is jelképes értékű, ha időzítését és hatásait többen kockázatosnak vélhetik.
AGGASZTÓ FOLYAMATOK. Ugyanakkor aggasztó, hogy 1999 májusa óta megtört a dezinflációs folyamat, sőt a kormányzat erőteljes inflációmérséklési előirányzata 2001-ben már néhány hónap elteltével meghiúsult. A gazdaságpolitika csökkenő szavahihetősége mindnyájunknak árt, hiszen a kormányzati célokat így csak durvább eszközökkel lehet elérni, vagy még úgy sem. A hazánkba érkező működő tőke összege 1997 óta stagnál, miközben Lengyelországban ötszöröse, Csehországban háromszorosa érkezett a hozzánk befektetett összegnek. Évek óta áll a privatizáció, s a Budapesti Értéktőzsde vergődését is jól mutatja, hogy nem jelennek meg rajta új papírok, nem tud a vállalkozások forrásszerzésének eszközévé válni. A kormányzat szociálpolitikai ihletésű árszabályozó intézkedései nem teszik lehetővé, hogy a legnagyobb befektetők keressenek, így pedig nem szokásos újra befektetni, még kevésbé bővíteni. Jelentősebb köztehermérséklést megalapozó reformokra nem került sor, s a rég megoldatlan kérdések, a környezetvédelemtől az agrárágazatig, továbbra is a megoldatlanság állapotában maradtak. Az önkormányzatok pénzügyi mozgásterének szűkítése ellentétes a világtendenciával is, meg azzal is, hogy a közfeladatokat egyre inkább csak a magánforrások mozgósításával lehet színvonalasan ellátni. Végül a hadsereg-korszerűsítés terén vállalt kötelezettségek teljesítése sem bizonyult megalapozhatónak.
Különösen elgondolkodtató jelenség a gazdasági adatok minőségének általános romlása. Mivel a 10 százalékos infláció jelentős részben önkényes kormányzati eszközökkel megkötött árak és tarifák révén jött létre, e teljesítmény csak viszonylagos értékű lehet. Az alátervezett infláció egy sor közintézménynél év végi pótköltségvetést kényszerít ki. A rövid távú tőkemozgásoktól felértékelődő árfolyam az infláció letörésének kockázatos eszköze, a mesterségesen leszorított kamatszint pedig a megtakarítási kedvet (és így a beruházások forrását) apasztja.
A gazdaságpolitikai elméletben az egyik alapeset az, amikor a folyó gazdálkodás viszonylagosan jó mutatói elkényelmesítik a döntéshozókat. Ebben az esetben elmúlhat az a kedvező idő, amikor a következő időszak eredményeit viszonylag kis társadalmi feszültségekkel alapozhatnák meg. És ekkor nem gondolnak még arra, mi lesz akkor, ha majd kiderül, nincs több nyúl a kalapban.
