Városi srác hifitornyot vesz – ezzel a személyleírással jellemezte egy, a neve elhallgatását kérő, áruhitelezéssel foglalkozó szakember annak a vásárlónak a profilját, akiből “ránézésre” nagyobb eséllyel válik rossz adós, mint a többiből. Ez az egyetlen mondat ugyanis, a nyilvánvaló a leegyszerűsítés dacára, számos tapasztalatot összegez abból, ami az elmúlt években a fogyasztási hitelezésben aktív pénzintézeteknél összegyűlt. A piacon úgy tartják, hogy az idősebbek, a vidékiek, a családosok jobb adósok, mint a fiatalabb, egyedülálló városiak. A nyugdíjasok például kifejezetten a katonásan fizetők közé tartoznak.
Sok függ attól is, milyen áruról vagy éppen melyik üzletláncról van szó: az úgynevezett “barna áruk”, vagyis a szórakoztató elektronikai cikkek esetében például nagyobb az esélye annak, hogy a kölcsönt felvevő nem fizet, mint a “fehér áruk”, vagyis a hűtőgépek, mosógépek vásárlásánál. A nehezen megmagyarázható összefüggések közé tartozik az is, hogy két, teljesen azonos profilú üzletlánc vevői között is óriási különbségek vannak ebből a szempontból. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a “nem fizetés” jelensége sokkal kevésbé van közvetlen öszszefüggésben a hitelezők anyagi helyzetével, mint azt első látásra hihetnénk.
Azt persze a piaci szereplők hétpecsétes titokként őrzik, hogy melyik cégnél, milyen arányban fordulnak elő problémás hitelek, hiszen ebből a versenytársak könnyen következtethetnének a helyzetükre, többnyire azt mondják tehát, hogy a nem fizetők hazai átlaga jóval magasabb, mint a nyugat-európai. Míg a fejlettebb piacokon az összes kintlevőségre vetítve legfeljebb 2-3 százalékos arányt ér el a törlesztéssel végképp leállók aránya, addig nálunk ennek a kétszerese már kifejezetten jónak számít, de nem ritka az olyan cég sem, ahol minden tizedik kölcsönügylet zárul kudarccal. “Ezt a rendkívül magas arányt is meg kell fizetniük a hazai vásárlóknak a hitel költségeként, mégpedig kockázati felárként” – emeli ki dr. Fendler Judit, a Budapest Áruhitel Rt. áruhitelezésért felelős vezetője, hozzátéve, hogy ez a termék mindenhol a világon a legdrágább, nálunk azonban a hazai viszonyok okozta többletköltségek is rárakódnak.
Intő jelekAz erősödő versenyben sem formalizálódhat az ügyfélminősítés, nem lazulhat a hitelezési fegyelem – a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének a bankszektorról szóló 2000. évi gyorsjelentésében ezt a diplomatikus mondatot afféle burkolt figyelmeztetésnek szánták azon pénzintézeteknek, amelyek a lakossági hitelpiac bővülését igyekeztek meglovagolni az elmúlt évben és az utóbbi hónapokban. Miközben ugyanis – a szakértők kisebbfajta meglepetésére – a lakossági pénzkölcsönzés látványos, 44 százalékos bővülésével nem járt együtt az az elvi- leg törvényszerű jelenség, hogy arányaiban növekedett volna a problémás hitelek állománya, azt a felügyeletnél is kiemelték, hogy “látnak aggasztó jeleket” az összességében igen kedvező statisztikai adatok mögött. Az egyik ilyen terület pedig éppen az áruhitelezés, ahol a piaci verseny lazaságra késztetheti a bankokat a hitelelbírálásban.
KEVÉS AZ IDŐ. Habár a pénzintézetek saját figyelő rendszereik tökéletesítésével már házon belül megpróbálják kiszűrni a rizikócsoportokat, vagyis a hitel elbírálásánál visszautasítani azokat, akik valamilyen szempontból gyanúsnak tűnnek, az egyre erősödő piaci verseny közepette nincs könnyű dolguk: az ügyfél könnyen odébbállhat és a versenytársaknál keresheti a szerencséjét. Valószínűleg az sem az alapos elbírálást erősíti, hogy – éppen a hitelboom és a konkurencia miatt – az elárusítóhelyeken többnyire néhány percet, maximum fél órát kérnek az ügyféltől a hitel folyósításáig. Ez alatt kell tehát egy automatikus rendszernek döntenie arról, hogy a kliens adatai alapján beszálljon-e az ügyletbe a bank vagy sem. Nem csoda hát, ha a pénzügyi felügyelet éppen ezt a szektort emelte ki a múlt évről szóló jelentésében, mint olyat, ahol különösképpen kell figyelni a jövőbeni kockázatok elkerülése végett (lásd külön írásunkat).
“Nem az átlagos ügyféllel van az igazi baj, akinek átmeneti anyagi gondjai áthidalására általában található megoldás és az előrelátó ügyfél számára hitelfedezeti biztosítások állnak a rendelkezésére, hanem egyszerűen csalókkal” – mondja Lendvai János, a Magyar Cetelem vezérigazgatója, aki szerint az utóbbi időben ugrásszerűen megszaporodtak az ilyen esetek. Beszámolója szerint most már szinte naponta kér tőlük információkat a rendőrség, ami egyáltalán nem normális jelenség, hiszen egy évvel ezelőtt nem volt ilyen dömping: nem egyszerűen azzal van tehát összefüggésben, hogy bővült a piac és a nagy számok törvénye alapján a csalások is gyakoribbakká váltak. Lendvai úgy véli, beigazolódott az, amitől az új személyi igazolványok bevezetése előtt a bankok tartottak. Nevezetesen az, hogy nem elég zárt a rendszer és az új dokumentum megjelenése körül kialakult helyzet valósággal “felhívás keringőre” a csalók számára. Sokszor előfordul például, hogy a régi iratot megőrzik annak tulajdonosai, hiszen az új dokumentumot postán küldik ki, s a hatóságok nem fordítanak gondot az érvényességüket vesztett igazolványok begyűjtésére. Márpedig ezek könnyen hamisíthatók és a hitelelbírálás során a gyanútlan pénzintézetek elfogadják, ezzel időzített bombát engednek a rendszerükbe. Továbbra is súlyos gond a munkáltatói jövedelemigazolások tömeges hamisítása.
Megoldásként – a piaci szereplők szerint – a különböző bankok közötti hitelinformációs rendszerek tökéletesítése szolgálhatna, a létező adatbázisok azonban döcögősen, bürokratikusan és nehézkesen működnek. Az együttműködés annál is inkább szükséges lenne, mert a csalók nagy előszeretettel “dúlják” végig a különböző hitelintézeteket, sőt, Lendvai János tapasztalata szerint néha kifejezetten szemtelen módon visszatérnek a “tett színhelyére”. Mivel ugyanis a rendőrség sok esetben egyszerűen lezárja a nyomozást, a tettesek annak a biztos tudatában térnek vissza, hogy újból megúszhatják. Adatvédelmi okokból ráadásul a rossz adósokról vagy csaláson kapott személyekről szóló feketelistáikat gyakorlatilag alig hasznosíthatják a pénzintézetek, csak a saját adatbázisukból gazdálkodhatnak.
A bankok közötti adósminősítő rendszer, a BAR ugyan működik – ebbe az adatbázisba a 90 napon túli tartozással rendelkező adósokat viszik föl a pénzintézetek -, de csak egyéni lekérdezésekre használható.
ÜRES ADATBÁZIS. Sokat segítene a fejlett piacokon már elterjedt rendszerek valamelyikének meghonosítása, olyané, amely a fogyasztók hitelminősítésével foglalkozik, nyilvántartja az addigi kölcsönügyletek tapasztalatait, a kölcsönző hitelmúltja alapján, néhány objektív szempont figyelembevételével kiállítja a bizonyítványt, és megmondja: hitelképes-e az illető vagy sem. Egy ilyen szisztéma egyébként már Girodat Rt. néven létrejött a pénzintézetek és az ügyben szintén érdekelt mobilszolgáltatók részvételével, adatokat azonban egyelőre még nem vittek be a rendszerbe.
