Ha valaki házat vásárol, akkor hamarosan bosszantó rejtett hibákat vesz észre. Ezzel az építtetőhöz fordul, aki természetesen megpróbálja elhárítani a felelősséget, majd valamit kijavít garanciálisan, valamit nem. Ilyenkor el kell gondolkozni, megérte-e a vásárlás. “Az RWE sokszor elgondolkozott azon, helyes volt-e belépni a magyar piacra, de minden alkalommal egyértelmű és hangos igen volt a válasz” – mondja Wolfgang Strassburg, az RWE külföldi befektetéseiért felelős igazgatója. Az esseni energetikai konszernnek lenne miért aggódnia, hiszen eddig Magyarországon 1,3 milliárd márkát fektetett be, és ezzel a legnagyobb külföldi beruházók egyike.
TERJESZKEDŐBEN.Ez az összeg persze eltörpül amellett, amit az RWE az elmúlt években külföldi befektetésre költött, s a hírek szerint további bevásárlásokat fontolgat, hiszen 20 milliárd márka van a kasszájában. Ez a summa azonban csak nagyságrendileg hasonlítható össze a másik nagy német cég készpénzállományával: az E.ON 60 milliárd márkát költene akvizícióra, mégpedig inkább előbb, mint később. A 2000-ben a német energetikai ipar konszolidációja során alakult két megakonszern most Spanyolországról álmodik (az E.ON a második legnagyobb ottani szolgáltatót, az Iberdrolát, az RWE pedig a piacon ötödik legnagyobbat, a Hidrcantabricót szemelte ki), ám mindkét multi nálunk kezdte meg a nemzetközi fejlesztést.
A magyar energetika 1995-ös privatizációja elsősorban az akkor még zárt piacon, múlt század elejei struktúrákban dolgozó német szolgáltatók érdeklődését keltette fel. Nemzetközi tapasztalatokkal úgyszólván nem is rendelkezett egyikük sem, ám saját értékelésük szerint a keleti tartományokban szerzett know-how révén felvértezettek voltak az itteni kalandra. Mellettük elsősorban a francia állami társaságok érdeklődtek és hasítottak ki maguknak szeletet a magyar energiapiacból.
Csakhogy miközben Franciaországban igencsak lassan nyílik a piac – s ez konzerválja az ottani szereplőket -, a liberalizáció óriási változásokat hozott a német piacon. Bár megjelentek új szereplők is, a múlt év már a koncentráció jegyében zajlott le, olyan kétpólusú struktúra alakult ki, amelyben az E.ON és az RWE mellett komoly szereplő nem látható. Magyarországon is hasonló a helyzet, bár a franciák jelenléte miatt inkább három meghatározó játékosról beszél mindkét német cég képviselője. Azok az idők pedig régen elmúltak – bizonygatják sűrűn mindketten -, amikor zárt ajtók mögött meg tudtak bármilyen kérdésben is egyezni az energetikai cégek. Ráadásul a keretfeltételek állandóan változnak, a politika az “egyet előre, kettőt hátra” elvet követi az energetikai piac magyarországi liberalizációjának kérdésében. S bár korábban az árampiac megnyitásának első lépését 2001-re időzítették, ma már biztosra veszi mindenki, hogy ebben a kormányzati ciklusban az energetikának még ez a – viszonylag egyszerűbb – területe is a szabályozott oldalon marad. Arról pedig a multiknak és a piacon szintén nagyon is érdekelt Mol Rt.-nek még sejtése sincs, hogy a gázszolgáltatás mikor kerül ki a kormány felügyelete alól (a liberalizáció jelenlegi állásáról lásd cikkünket a 48. oldalon).
ÁRDILEMMÁK.Persze a liberalizáció késlekedése most az ágazat kevésbé égető problémáinak körébe tartozik, a szereplőket az árak foglalkoztatják. Ugyan a két problémának közös gyökerei vannak, de míg a piacnyitás elnapolása nem magyar sajátosság, s a szereplők nem is igen örülnek a konkurencia megjelenésének, az árak jelenlegi szintjével senki nem elégedett. “A liberalizáció csúszása még hasznos is lehet, mert lehetőséget ad a magyar piac sajátosságait leginkább megfelelő megoldás kidolgozására” – véli Konrad Kreuzer, az E.ON Hungária elnöke, aki abban egyetért fő konkurensével, hogy általános érvényű receptet nem lehet elővenni a fiókból. Az árakról folyó vitában újat nem igazán tud mondani sem egyik, sem másik érintett, de ahhoz a jogász Kreuzer szerint nem kell közgazdásznak lenni, hogy amennyiben a beszerzési ár növekszik, akkor ezt az értékesítési árnak követnie kell. Az energiahivatal többször kifejtett álláspontja szerint, de az áramszolgáltatók által mindig visszautasított állítás viszont a költségek lefaragásával a január óta érvényes árstruktúrával is kitermelhető. Az áramszolgáltatók az elmúlt évek átlagában még kevesebbet kerestek, mint az ominózus 8 százalék. A költségek Kreuzer szerint nem náluk keletkeznek, az áramszolgáltatók költségeinek 80 százalékát az erőművek és az MVM idézik elő.
MULTIK.A piac különben nem bír el többet a jelenlegi három érdekcsoportnál, Strassburg ennek ellenére nem tartja kizártnak, hogy a nemzetközi fúziók és felvásárlások következtében új szereplő is beléphet. Már tulajdonképpen egyikük sem szereti, ha energetikai vállalkozásnak nevezik, sokkal inkább a “multi utility” elnevezést alkalmazzák. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltató – bízva az ügyfelek szabad választási jogának eljövetelében – egy kézből mindent felajánl, az energiaellátástól kezdve, a víz- és csatornaszolgáltatásokon át egészen a hulladékhasznosításig. A koncepció megvalósításához természetesen erre alkalmas cégekre van szükség, de az európai konszolidáció következtében ez a magyar piacon a két német cég számára szinte magától összejött (lásd ábráinkat). Így az árampiacon erős RWE és a szintén Ruhr-vidéki VEW gázszolgáltató tavalyi fúziója következtében az “új” RWE már mindkét vezetékes energiaszolgáltatásban komoly pozíciókat hódított meg. A Thames Water felvásárlása – illetőleg azt megelőzően a Berlinwasser privatizációs tenderének megnyerése – révén az RWE a magyar főváros víz- és csatornahálózatának tulajdonosává vált. A bajor konkurencia szintén szeretne a teljes közüzemi vonalon jelen lenni, ám itt még lemaradásban van – ismeri el kénytelen-kelletlen Kreuzer, viszont meglepetéseket ígér, “főként a vizes területen”. Valamiben azonban egyértelműen előbbre tart az E.ON, s ez a magyarországi érdekeltségek munkájának összehangolása és a különböző cégek egymást segítő szinergiáinak kihasználása.
A magyar energiaszektor 1995-ben megkezdődött privatizációja a mai napig számos problémát vetett fel, ám – a befektetők szerint legalábbis – nagyon hasznos volt a korai és bátor kezdeményezés, mert akkor, az európai folyamat elején még sok potenciális vevőnek volt pénze.
