Gazdaság

Eladósorban a GTS Magyarország is – Búcsú a régiótól

Az alternatív távközlési szolgáltatók közül a Pantel után a GTS is eladósorba került. Az anyacég már megállapodott az oroszországi Golden Telecom eladásáról, regionális cégeinek pedig a Credit Suisse First Boston keres új gazdát.

Pesti István, a GTS Magyarország Távközlési Kft. vezérigazgatója egyelőre nem idegeskedik. Cége új tulajdonosait csak a harmadik negyedév végére várja. Anyavállalatuk, a washingtoni székhelyű GTS már tavaly novemberben bejelentette, hogy – párhuzamosan befektetési struktúrájának átalakításával – megválik közép- és kelet-európai vállalkozásaitól. A Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon, Szlovákiában és Romániában működő GTS-érdekeltségek egy csomagban tervezett eladása azonban nem megy egyik napról a másikra.

Eladósorban a GTS Magyarország is – Búcsú a régiótól 1A BŐSÉG ZAVARA.Állítólag nem azért, mert senkit sem érdekel a cégcsoport megvásárlása. Ellenkezőleg, jelentkező van bőven – talán túl sok is. Pesti István úgy tudja, eddig 15 befektető érdeklődött a GTS e régióbéli portfóliója iránt. Kilétükről a vezérigazgató nem beszél, mert – mint mondja – nincsenek pontos információi. Csupán annyit tud: a potenciális befektetők egyikének sincsenek komoly érdekeltségei a magyar távközlési piacon. Várakozásai szerint a pályázat kapcsán nyilvánosságra hozható első döntések néhány héten belül megszülethetnek. Az eladás technikai lebonyolítása pedig a második vagy a harmadik negyedévben zárulhat le.

Elemzők úgy vélik, az európai és tengerentúli piacon szinte kivétel nélkül defenzívában lévő távközlési cégek között a GTS szokatlan magyarázatot talált szervezete karcsúsítására. A hivatalos indoklás szerint az átalakítást a multinacionális cég “piaci pozícióinak javulása tette lehetővé”. A vállalat forgalma 2000 harmadik negyedévében 7,1 százalékkal növekedett. Adózás előtti vesztesége a múlt év utolsó hónapjában nem érte el forgalma 3,3 százalékát. Emellett a GTS több új, meghatározó ügyfelet szerzett. A többi között a társaság szolgálja ki a Yahoo! Europe-ot, a Tiscalit, az Intra-nets.comot.

A vállalat tavaly ősszel fogott hozzá tevékenységeinek négy önálló szervezeti egységbe szervezéséhez. A főként hang alapú szolgáltatásokkal foglalkozó Business Services, a közép- és kelet-európai részleg, s – mint később kiderült – az orosz Golden Telecom eladása már eleve eldöntött kérdés volt. A multinacionális távközlési szolgáltató új stratégiájába a jövőben csak a szélessávú szolgáltatásokkal foglalkozó GTS Europe fér bele.

TERVSZERŰ VISSZAVONULÁS.Hivatalos magyarázkodás ide vagy oda, a telekom elemzők szerint a GTS visszavonulása az “IT-lufi kidurranása” miatt indult meg. A céget a többi távközlési társasághoz hasonlóan utolérte a válság, amely árfolyamának gyors csökkenésével járt. Tavaly januárban a csoport egyértelműen az e-business fejlesztését tekintette elsődleges céljának. Augusztusban azonban a tulajdonosok felismerték a struktúraváltás szükségességét. Novemberre az is eldőlt, hogy a földrajzi értelemben vett addigi kiterjedt piaci jelenlét helyett csupán a nyugat-európai előfizetők kiszolgálására koncentrálnak.

Ami a magyarországi portfóliót illeti, a regionális egységek eladásának szervezésével megbízott Credit Suisse First Boston a GTS Magyarország Távközlési Kft.-t és az internetszolgáltatásokkal foglalkozó DataNet Kft.-t kínálhatja fel megvételre. Az egységes irányítás alatt lévő két cég működési kilátásai egyelőre kedvezőek. A menedzsment véleménye szerint a november óta tartó eladási folyamat nem éreztette hatását a mindennapi működésben. Megkezdett beruházásaikat annak ellenére folytatják, hogy ma még nem tudni, megfelelnek-e a majdani tulajdonosok elképzeléseinek. Tavaly 15 millió dollárt költöttek hálózatuk fejlesztésére. A nyugat-európai hálózatokhoz való szélessávú, 2,5 gigabites csatlakozás kiépítésére ezen belül 10 millió dollárt fordítottak. Emellett folytatódott a fővárosi és a vidéki nagyvárosok optikai hálózatainak építése is. Pesti István úgy véli: beruházásaik leállítása nagyobb károkat okozna, mint maga a jelenlegi bizonytalan helyzet. Ráadásul a megtorpanás eddigi eredményeiket is veszélybe sodorhatná.

Eladósorban a GTS Magyarország is – Búcsú a régiótól 2EREDMÉNYEK.Az 1999-et még 750 millió forintos veszteséggel záró GTS Magyarország a DataNettel együtt tavaly már 1,9 milliárd forintos konszolidált nyereséget könyvelhetett el. Eredetileg a cég 2001-es üzleti tervében árbevétele 40 százalékos növekedésével számolt. Ezt a tulajdonosváltással járó bizonytalanságokra tekintettel 25-30 százalékra mérsékelték. Természetesen csak az év végén derül ki, hogy erre valóban szükség volt-e. Mindenesetre az idei első negyedév eredményei kedvezőbbek voltak a tervezettnél.

A GTS Magyarország első embere szerint a magyar piacon kivívott pozíciójuk miatt nem kell szégyenkezniük. Az internetszolgáltatások területén a dobogó harmadik, az árbevétel tekintetében a második fokát foglalhatják el. Üzleti kommunikációs előfizetőik száma az utolsó összesítések szerint meghaladta az ezret, kapcsolt vonali ügyfeleiké a 18 ezret. Az elemzők mindehhez hozzáteszik, hogy a GTS közép- és kelet-európai portfóliójában a két magyar vállalatnál csak a csehországi vállalkozások tekinthetők értékesebbnek. (Az itteni GTS-érdekeltségek értékét nagyon nehéz meghatározni, de elemzői becslések szerint a telekommunikációs és az internetes cég együttes értéke 10 és 20 millió dollár – 3 és 6 milliárd forint – közé tehető.)

OSZTOZKODÁS.Miközben régiós cégeire még nem talált vevőt, orosz piacát látszólag könnyen adja fel a GTS. A multinacionális távközlési szolgáltató Golden Telecom néven jegyzett cége 61,5 százalékos pakettjéből mintegy 49,8 százaléktól válik meg 125 millió dollárért. Bár a társaság eladásáról tavaly novemberben a hivatalos nyilatkozatokban még szó sem volt, a piacra kerülő csomag új gazdái máris megvannak. A hírek szerint már alá is írt megállapodás szerint az orosz Alfa Group a részvények 43,8 százalékáért 110 millió dollárt fizet. A GTS számára feleslegessé vált csomag fennmaradó részéből a Baring Private Equity Partners Group (Barings) 10 millió dollár értékben vásárol, így a korábbi pakettjével együtt immár a Golden Telecom 7,6 százalékát birtokolja. Egy másik eddigi tulajdonos, a Capital International Global Emerging Market Privat Equity Fund, L.P. (Capital) ugyanakkor 5 millió dolláros befektetéssel 8,8 százalékosra növeli részesedését. A GTS kezében az oroszországi vállalat részvényeinek 11,7 százaléka marad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik