Macumoto Okinak minden oka megvan arra, hogy a japán gazdaság válságjelenségei ellenére is derűs legyen. A Monex online értékpapír-kereskedő cég elnök-vezérigazgatója fél esztendő leforgása alatt hatalmas üzletet csinált. Mindössze 24 alkalmazottjával olyan nagy cégekkel veszi fel a versenyt, mint a Nomura vagy a Daiwa. A Monex forgalma 2000 első félévében 7 milliárd dollárt tett ki, látogatottsága elérte a napi 100 ezer főt. A cég a japán tőzsde általános gyengélkedése ellenére is számottevő nyereséget tud felmutatni.
“Megváltoztatta a dotcomok világát Japánban – mondja Macumotóról egyik konkurense, Josihisza Jamada, a legnagyobb internetes bevásárlóközpont, a Rakuten alelnöke. Macumoto neve a tokiói börzén is jól cseng. “Együtt lobbizunk a kormánynál annak érdekében, hogy a tőzsdén a jövőben kisebb tételekkel is lehessen kereskedni” – meséli a börze egyik vezető tisztségviselője. “Nevetséges, hogy míg Amerikában egy átlagos üzletkötés csak 20 dollár, addig Japánban ennek többszöröse” – fakad ki Macumoto, aki szerint az állam túlzott beavatkozása veti vissza a tőzsdeindexet. Állítja: nem létezik japán üzleti kultúra, nem igaz, hogy “a japánok csak nagyobb tételben szeretnek kereskedni”. A forgalom alakulása a gazdasági környezettől, a peremfeltételektől függ.
Az átalakuló Japánban kulcsszerep jut a Monexhez hasonló kis internetes vállalkozásoknak. Ezektől várják sokan az ország innovatívabbá válását, versenyképességének növekedését.
ÁLLAMTALANÍTÁS.“Ugyanolyan átmeneti országban élünk, mint az európai poszt-szocialista országok a mögöttünk hagyott évtizedben” – mondta a Figyelőnek Noriko Hana, a Mitsubishi Research Institute igazgatója. Az izgalmas, ám fájdalmas jövőt előrevetítve Noriko megjegyzi: az autokrata, államvezérelt kapitalizmusból annak piaci formájába való átmenet egy bő évtizeden keresztül tart majd, s a folyamat jelentőségét a múlt századi Meidzsi-restaurációhoz vagy a második világháború utáni konszolidációhoz hasonlíthatjuk. A változások lényegeként az állami befolyás csökkenését, a források hatékonyabb újraelosztását és a piaci viszonyok kiteljesedését jelölte meg.
A nyugati viszonyokat – Macumotóhoz hasonlóan – etalonnak tekintő japán technokrácia szerint az országban “strukturális forradalomra” van szükség. Ez jelenti egyfelől a de facto egypártrendszer, a kormányzó Liberális Demokrata Párt hatalmának megtörését. Sokak szerint a gazdasági kibontakozás legfontosabb feltétele, hogy a párt konzervatív poltikusai “amilyen gyorsan csak lehet, adják át a hatalmat”. Erre legkorábban az idén nyáron kerülhet sor, miután az elmúlt fél évben a népszerűtlenségi csúcsokat döntő Josiro Mori ellen benyújtott bizalmatlansági indítványok rendre zátonyra futottak. “A kormánynak végre el kellene mondania az igaz történetet, azt, hogy a parti véget ért” – Noriko így ajánlja a visszavonulást a jelenleg kormányzó politikai elitnek.
MEGÖLIK A KREATIVITÁST.A gazdaság talpra állításához – a bankrendszer minősített hitelektől való megtisztítása mellett – az építőipari lobbi hatalmának megnyirbálása is elmaradhatatlan. “Eddig oda is út épült, ahová nem kellene” – állítja Noriko. Ez burkolt, a kelet-európai történelemből jól ismert, kapun belüli munkanélküliséghez vezetett. Nem mulasztja el egyik szakértő sem megjegyezni, hogy az oktatás reformja sem maradhat ki az átalakítandó területek közül. A jelenlegi szisztéma ugyanis “megöli” a kreativitást, az innovációra való hajlamot pedig csírájában fojtja el. Márpedig a csúcstechnológiára hangolt Japán az innovációs impulzus nélkül aligha lehet ismét sikeres szereplője a világgazdaságnak az új évezred elején.
