Igazi ünnepnap ez Robert F. X. Sillerman életében. A pénzét fedezeti alapokban gyarapító befektető, átnézvén tavalyi eredményeit, megállapította, hogy egy év alatt hozzávetőlegesen 20 százalékot ért el, a részvénypiac produkciójával összehasonlítva óriási hozamot. “Fel vagyok ajzva” – mondja az élő szórakoztatásban világelsőnek számító – Britney Spears, a Kiss, az ‘N Sync és mások számára koncerteket szervező – SFX Entertainment Inc. 52 esztendős alapítója és volt elnök-vezérigazgatója. Sil- lerman tavaly hatalmasat kaszált, amikor az SFX 4,4 milliárd dollárért a Clear Channel Communications tulajdonába került. Így hát érthető módon folyamatosan azzal van elfoglalva, hogy új, “pengés” alapkezelő menedzsereket találjon, akikre rábízhatja a pénzét.
SZÉLESEBB KÖR. De nemcsak az úgynevezett baby-boom generáció újdonsült szupergazdagjai vágynak valami jobbra a részvénypiacon elérhető sovány hozamnál. A fedezeti alapok, ezek a jogszabályilag legtöbbször maximum száz befektető részvételével létrehozható magán-tőkeklubok, mára megszűntek a gazdagok és híresek exkluzív társaságai lenni. A játékba egyre inkább beszállnak a kevésbé vagyonosak is.
Nemrég a minimálisan befektethető öszszeg még 1 millió dollár volt. Jelenleg viszont már 100 ezer dollár is elég abban az esetben, ha a befektetők csatlakoznak a brókercégek akvirálási programjaihoz, sőt, olyan fedezeti alapoknál, amelyek szerkezetileg és működésükben inkább a befektetési alapokhoz hasonlítanak, akár 10 ezer dollár is megteszi beugrónak. Vagyonkezelők és brókercégek saját fedezeti alapokat is létesítenek, igyekezve bevonni azokba klienseiket.
Az új típusú menedzserek és befektetők tömeges megjelenése részint átalakuláshoz, részint felpezsdüléshez vezet a fedezeti alapok zárt és rejtélyes világában. Ez persze sokakat meglephet, akik azt gondolták, hogy a fedezeti alapoknak befellegzett, miután a Julian Robertson-féle Tiger-alapok és a Soros György nevével fémjelzett Quantum-alapok tavaly emlékezetesen befuccsoltak.
Mi olyan vonzó vajon a fedezeti alapokban? Mindenekelőtt képesek a nagyon is kívánatos diverzifikációra, s csökkenteni tudják a rizikót vagy oly módon, hogy speciális területeken fektetnek be, így privát érdekeltségekbe, nyersanyagokba és kockázat-arbitrázsba, vagy pedig – és ez a legfontosabb – rövid pozíciós határidős részvényügyletekbe, amelyeket a befektetési alapok számára a törvény általában nem engedélyez. Emellett eredményeik, mint a fedezeti alapoknak tanácsadást nyújtó Hennessee Group adataiból kitűnik, az elmúlt tizennégy évben – 1995 és 1998 kivételével – rendre felülmúlták az amerikai részvényekbe invesztáló befektetési alapok átlagos hozamát. Minthogy a piacon nem nagyon észlelhetők a közeli fellendülés jelei, sok befektető a fedezeti alapokban látja az egyetlen lehetőséget arra, hogy gazdag legyen vagy az maradjon.
A tavalyi megint nagy év volt a fedezeti alapok számára. Miközben a Standard & Poor’s 500 részvényt tartalmazó indexe 9,1 százalékkal csökkent, a Nasdaq pedig 39 százalékkal zuhant, a fedezeti alapok a Hennessee szerint átlagban 8 százalékos növekedést produkáltak. Sikerük titka az, hogy jól kihasználták a részvénypiac rendkívüli ingadozását. A rövid pozíciókkal operáló alapkezelők, főleg azok, akik a technológiai papírok gyengülésére játszottak, valódi aranybányára leltek, aminek átlagosan 30 százalékos hozam lett az eredménye. A kockázat-arbitrázsban utazó alapok, amelyek legtöbbször felvásárlási célpontokba invesztálnak, az erőteljes vállalategyesülési hullámnak köszönhetően 14,3 százalékos hozamot könyvelhettek el. A szektorális alapok közül az egészségügyi ágazatban tevékenykedők már-már szemérmetlenül nagy, 62 százalékos hozamra tettek szert, meglovagolva a biotechnológiai cégek, az egészségbiztosítók és a nagy gyógyszergyárak szélsőséges árfolyamhullámzását.
ÖMLIK A PÉNZ. “A fedezeti alapok igazán hozták a formájukat, így aztán ömlik hozzájuk a pénz, és hihetetlenül nagy az érdeklődés” – jellemzi a helyzetet Michael Ocrant, a fedezeti alapokat figyelő Managed Account Reports (MAR/Hedge) illetékese. Valóban, a különböző alapítványok egyre több pénzt irányítanak a fedezeti alapokba, sőt újabban már az óriás nyugdíjalapok is jelentkeznek náluk. A Cerulli Associates Inc. szerint az intézményi befektetők ma 25 százalékkal részesülnek a fedezeti alapok 400 milliárd dolláros eszközállományából, szemben az 1993-as 5 százalékos aránnyal. Ahogyan az intézményi befektetők növelik ilyen kihelyezéseiket, nagyobb áttekinthetőséget és elszámoltathatóságot is követelnek egyúttal, ami esetleg fékezőleg hathat a fedezeti alapok teljesítményére.
A FEDEZETI ALAPOKRÓL DIÓHÉJBANLÉNYEGÜK.
Rendszerint maximum száz befektető részvételével létrehozott magán-tőkeklubok. A vagyont egy menedzser kezeli, akinek saját pénze is benne van az alapban.
MIÉRT FEDEZETI? Az elnevezés kétségkívül félrevezető. Az igazi hedge-elést a nyersanyagtermelők és -feldolgozók folytatják, amikor határidős kontraktusokat vesznek vagy adnak el, hogy ily módon korlátozzák, “lefedezzék” az ármozgások hatásait. A legtöbb fedezeti alap a szó szigorú értelmében véve nem hedge-el. Ehelyett többféle kereskedési stratégiát ötvöznek, hogy kevésbé legyenek kitéve a piac egésze alakulásának.
MILYEN STR ATÉGIÁKK AL DOLGOZN AK? A legkülönfélébbekkel, a szofisztikált arbitrázstól a növekedést ígérő részvények felhalmozásáig. Az alapok egy része csak részvényekbe és kötvényekbe invesztál, mások a rejtélyes derivatívokra koncentrálnak. Ami szinte mindegyiküknél közös, az a kölcsönpénzek felhasználása és a rövid eladás.
HÁNY ILYEN AL AP V AN? Senki nem tudja pontosan. Sejtések szerint számuk 4 ezer körüli lehet, s körülbelül 400 milliárd dollárt kezelnek.
KIK INVESZTÁLH ATN AK EZEKBE? Az “akkreditált” befektetők, vagyis azok, akik vagy legalább 1 millió dollárnyi befektethető vagyonnal rendelkeznek, vagy a megelőző két esztendőben évi 200 ezer dolláros jövedelemre tettek szert. Vannak azonban olyan, inkább a hagyományos befektetési alapok modellje szerint működő alapok, amelyek lazítottak a feltételeken. Néhány alap már 100 ezer dollárt is elfogad, és még ez az limit is tovább csökken.
MEKKORÁK A JUT ALÉKOK? Az alapok 1-2 százalékos kezelési díjat számítanak föl, és megtartják az éves nyereségnek körülbelül 20 százalékát. A pénzt általában egy, bizonyos alapoknál három évre kell lekötni.
SZ ABÁLYOZOTT AK-E? Nagyon kis mértékben, mégpedig abból a megfontolásból, hogy a vagyonos befektetők maguk is értenek a szakmához, és képesek saját belátásuk szerint dönteni. A fedezeti alapok befektetői tulajdonképpen korlátozott felelősségű partnerek az alapban. Mindazonáltal csalás esetén az értékpapír-piaci felügyelet veheti kézbe az ügyeket.
MI AZ, HOGY ” A LEGM AG AS ABB VÍZÁLLÁS”? Egy teljesítményösztönző eszköz. Tegyük fel, hogy egy alap 100 millió dollárral indul, és 200 millió dollárra nő. Az eredmény: 99 boldog befektető és egy 20 millió dollárral gazdagabb menedzser. A következő évben az alap rosszul játszik, az eszközérték leolvad. Az eredmény: 99 dühös befektető, meg egy menedzser, aki ettől fogva egyetlen centet sem lát mindaddig, amíg az eszközérték meg nem haladja a 200 millió dollárt, a korábbi legmagasabb vízállást.
A fedezeti alapok befektetési tevékenysége persze önmagában is végzetesnek bizonyulhat olykor. A hozamnövelés céljából az alapok tetemes mennyiségű kölcsönpénzzel szokták kiegészíteni saját forrásaikat, így ha rosszul választják meg befektetéseiket, a veszteségek eszkalálódhatnak. Amikor a Long-Term Capital Management (LTCM) 1998-ban csődbe ment, a 130 milliárd dolláros alapnál a hitelek a tőke harmincszorosára rúgtak; az intézményt végül a hitelezők vették át. Soros és Robertson említett alapjai abba roppantak bele, hogy elhagyták “szakterületüket” – a makroszinten űzött deviza- és kamatügyleteket -, s átváltottak részvényekre. Robertson makacsul ragaszkodott a felértékelt papírokhoz, míg Soros rossz időpontban tett föl mindent a technológiai részvényekre. Ha egy fedezeti alap gyengén muzsikál, a befektetők nem tehetik meg, hogy rögtön visszavonják pénzüket. A befektetési alapoktól eltérően a fedezetiek legtöbbször egytől három évig terjedő lekötést követelnek meg, s a befektetők ezen idő leteltével is rendszerint csak fél- vagy negyedévenként léphetnek ki.
ÁRNYÉKBAN. További probléma, hogy miután a fedezeti alapok igencsak lazán szabályozottak, nagyobb az esély a csalások elkövetésére. Szakértők szerint az alapok sokasodásával és a kevésbé hozzáértő befektetők megjelenésével valószínűleg a csalások is szaporodnak majd. Nem meglepő ennek fényében a befektetők és a hatóságok azon igénye, hogy az alapok engedjenek betekintést nyilvántartásukba, s tárják föl stratégiáikat és kockázataikat.
Mindennek ellenére a fedezeti alapok soha nem látott lendületben vannak. Eszközállományuk egyedül a múlt évben 75 milliárd dollárral bővült, és a Van Hedge tanácsadó cég szerint a teljes állomány öt éven belül eléri az 1000 milliárd dollárt. Új, gyakran egész fiatal alapkezelők vették át a stafétabotot az ágazat régi csillagaitól, s miközben továbbfutnak vele, tartózkodnak az olyanfajta makrostratégiáktól, amelyek elődeiket szupersztárokká tették. Soros és Robertson állandóan reflektorfényben tartózkodtak, ők voltak a fenegyerekek, akik felfordulást idézhetnek elő a piacokon. Az új menedzserek viszont inkább árnyékban akarnak maradni. “Befektetőinknek semmi előnye nem származik abból, ha magunkra vonjuk a média figyelmét” – indokolja e magatartást az egyik csúcsmenedzser.
Részben ezzel magyarázható, hogy manapság a fedezeti alapok körében “a kicsi a szép” jelmondat járja. Az alapkezelők – különösen azok, akik olyan “nagyüzemektől” távoztak, mint a Tiger és a Quantum; fénykorukban ezek 23, illetve 22 milliárd dollárt forgattak – többnyire úgy döntenek, hogy 500 millió vagy 1 milliárd dollárnál lezárják alapjaikat. Ily módon stratégiáikra kisebb figyelem irányul más befektetők részéről, ami megkönnyíti a pozíciók váltogatását. “Ha több a pénz, akkor vagy több ötletre van szükség, vagy nagyobb mértékben kell kevesebb számú részvényre koncentrálni” – mutat rá Charles J. Gradante, a Hennessee elnöke és befektetési főstratégája. A korábban Sorosnak dolgozó Scott Bessent például három hónap alatt összegyűjtött 1 milliárd dollárt alapjához – Soros maga 150 millióval szállt be -, majd hirtelen becsukta az ajtót az új befektetők előtt.
AGYELSZÍVÁS. A Viking Global Investors, amelyet három egykori tigriskölyök kezel – így hívják a Tigernél nevelkedett menedzsereket – szintén úgy határozott, hogy viszonylag kicsi marad. Emellett a Tigertől eltérően a Vikinget teamek irányítják. “Három elemzői csapat van, akik átvesznek egy bizonyos mennyiségű tőkét, utána viszont rendszeres értekezleteken indokokkal alátámasztva kell beszámolniuk arról, mit akarnak csinálni az összeggel. Ha nincsenek elég jó ötleteik, vissza kell helyezniük a pénzt a közösbe” – tájékoztat egy befektető. A Viking eszközértéke tavaly a jutalékok levonása után 89 százalékkal emelkedett.
Hozzáértők szerint a szakma krémjét azok az alapkezelők alkotják, akik a Tigertől, a Quantumtól, illetve a hasonló nagy alapoktól léptek ki. “A Wall Street minden sarkán hatalmas agyelszívás folyt a fedezeti alapok felé. És ezek közül az emberek közül, akik most fedezeti alapokat indítanak, sokan három-négy évet töltöttek előzőleg valamelyik vezető alapnál. Emiatt sokkal kevésbé kell attól tartani, hogy nem lesznek képesek az összegyűjtött pénz kezelésére” – mondja Bruce D. Ruehl, a fedezeti alapok tanácsadójaként működő Tremont Advisers Inc. befektetési főstratégája. A Wall Street csillagait elsősorban a nagy pénz vonzza. A csúcsalapok menedzserei egy jó esztendőben könnyen leakaszthatnak sokmillió dollárt, mivel az alapok a nyereség 20 százalékát megtartják, s ehhez jön még az 1-2 százalékos kezelési díj.
Mivel tavaly a legtöbb fedezeti alap lepipálta a piacot, a menedzsereknek volt mit a tejbe aprítaniuk. “A legnagyobb érdeklődés mostanság a nem irányfüggő stratégiák iránt mutatkozik” – informál Clark B. Winter, a Citigroup Private Bank Division globális befektetési főstratégája. A nem irányfüggő avagy piacsemleges jelleg azt jelenti, hogy a stratégia csak kismértékben kapcsolódik a részvénypiac alakulásához, vagyis mindegy, hogy a tőzsde felfelé vagy lefelé mozog, az alap mindenképp jobban teljesít. A piacsemleges alapok tavaly 15,6 százalékos hozamot regisztráltak. Ennél is ügyesebbek voltak azonban az úgynevezett hosszú-rövid értékpapíralapok, melyek a MAR/Hedge szerint 16,4 százalékos növekedést mutattak föl. Ezek elsősorban részvényekbe invesztálnak, és hosszú vagy rövid pozíciókat nyitnak velük. A stratégia persze nem új: az 1949-ben létrehozott legelső fedezeti alap szintén ilyen volt.
CSÚCSHOZAMOK. A fedezeti alapok kezelői számára a rövid eladásoknak döntő jelentőségük van. Ezeken múlik ugyanis a különbség a káprázatos hozamok és a katasztrofális eredmények között. A 2000. esztendő legjobban szereplő alapjainak sorában több olyan, technológiai részvényekkel játszó hosszú-rövid alap is található, amely az év második felében, a Nasdaq legnagyobb zuhanásai idején kezdett rövid eladásokba. Közülük a három legfényesebben teljesítő – az Arthur J. Samberg irányította 5 milliárd dolláros Pequot Technology (Westport, Connecticut), a Tiger-nevelt Lawrence Bowman 5,5 milliárdos Bowman Capitalje (San Mateo, Kalifornia) és a Rak Rajaratnam által kezelt 2 milliárdos Galleon Technology Fund (New York) – a fedezeti alapok tevékenységét figyelő szervezetek adatai szerint 34, 19, illetve 12,5 százalékos hozamot ért el tavaly. Ehhez képest a technológiai szektorra koncentráló befektetési alapok eszközértéke átlagosan 33 százalékkal zuhant.
KÉT IRÁNYBAN. A hosszú-rövid stratégia rendszerint kevésbé kockázatos, főleg ha a pozíciók több ágazatra oszlanak szét. A nyolc éve működő Maverick Capital Ltd. például, melyet szintén egy volt tigriskölyök, Lee Ainslie kezel, nyolc különböző szektorba invesztál, köztük a médiába, technológiába, egészségügybe és kiskereskedelembe, s 200-nál több részvényben vannak pozíciói. Tavaly 27,6 százalékkal növekedett. A szektorális alapok némelyike, kivéve a technológiában utazókat, fenomenálisan teljesített.
Szakértők szerint egy-két éven belül visszatérhetnek a makrostratégiák. “Az olyan trendek, mint az euró és a jen erősödése a dollárhoz képest, vagy az amerikai kamatok csökkenése, új lehetőségeket tartogatnak a makrostratégiák terén” – véli Gradante. A befektetők figyelmét máris felkeltik az újabb makrojátékosok, köztük a korábban Soros jobb kezének számító Stanley Druckenmiller, aki ma a Duquesne Capitalt irányítja. Ezek az alapok azonban jócskán különböznek elődeiktől. Mindenekelőtt jobban diverzifikálnak, belföldi értékpapírokat is bevonva portfóliójukba. Ezenkívül sokkal kevésbé támaszkodnak hitelekre, szofisztikáltabb kockázatcsökkentési eszközöket alkalmaznak, s nem utolsósorban kisebbek. Druckenmiller alapja csak 3 milliárd dollárra rúg, míg a Quantum vagyona a csúcsponton 22 milliárd dollár volt.
Az ágazat arculatát kezdi gyökeresen átalakítani egy új megatrend, nevezetesen a nyugdíjalapok, alapítványok és hasonlók inváziója. A fedezeti alapokhoz óriási pénzek áramlanak az intézményi befektetőktől, és ez a jelenség minden valószínűség szerint csak tovább fog erősödni. A változás azonban csapdát is rejt magában: a nyugdíjalapok, minthogy megbízotti felelősséggel tartoznak befektetőiknek, teljesen újszerű követelményeket támasztanak a fedezeti alapokkal szemben. Azt akarják – s ebben egyre inkább csatlakoznak hozzájuk az alapoknak hitelező bankok is -, hogy az alapok tegyék transzparensebbé stratégiáikat, tárják föl, mekkora kölcsönpénzzel működnek, és kövessenek szigorú kockázatkezelési szabályokat. Sőt még a kezelési jutalékból is próbálnak lealkudni. “A fedezeti alapok nem kívánnak magukra venni semmilyen további megkötést, amely korlátozná, hogy a pénzcsinálásra összpontosítsanak” – ad hangot az ellenérzésnek Kenneth M. Raisler, a Sullivan & Cromwell iroda fedezeti alapokat képviselő ügyvédje.
Látva a nyugdíjpénztári és alapítványi tőke beáramlását, valamint a fedezeti alapok növekvő népszerűségét a magánszemélyek körében, a pénzügyi szolgáltatással foglalkozó társaságok sorra úgy ítélik meg, hogy ideje nekik is lépniük. Saját alapokat indítanak, több alapot átfogó szuperalapokat létesítenek, vagy érdekeltségeket szereznek fedezeti alapokban. A fedezeti alapok számára tanácsadást nyújtó Carrie McCabe szerint: “Amennyiben a nyugdíjalapoknak választaniuk kell, sokkal valószínűbb, hogy olyan fedezeti alapnál helyezik el pénzüket, amely intézményi normák szerint működik.” Hogy kiegészítse az intézményi befektetők érdekeit, a Merrill Lynch & Co. tavaly létrehozott egy alternatív befektetésekkel foglalkozó részleget. A Credit Suisse First Boston által megszerzett Donaldson, Lufkin & Jenrette még 1994-ben szállt be fedezeti alapokba, s mostanában egyre több ilyen típusú befektetési lehetőséget kínál.
NYOMOTT PIAC. a piac nyomottsága közepette a befektetők erős késztetést érezhetnek arra, hogy esélyt adjanak a fedezeti alapoknak, kivált ha figyelembe veszik eddigi teljesítményüket. De a magán- és intézményi befektetők áradata, kiegészülve a nagyobb átláthatóságra és szigorúbb működési szabályokra vonatkozó igényekkel, oda vezethet, hogy a fedezeti alapok végül alig lesznek többek egzotikus, szuper drága befektetési alapoknál. Az olyan befektetők pedig, mint Sillerman, esetleg hiába fogják keresni azokat a bizonyos pengés új menedzsereket.
