Nizzában végül megszületett az egyezség az unió belsô reformjairól. Erre számított?
– Elôször nagyon szkeptikus voltam, hogy megszülethet-e a tagállamok közötti kontraktus, mivel 1997-ben Hollandiában az intézményi kérdésekben nem sikerült megállapodásra jutni. Semmi sem garantálta, hogy ami három éve Amszterdamban nem sikerült, azt most Nizzában tetô alá lehet hozni. Nagyon elégedett vagyok. Lehet, hogy a francia elnökségnek – egyébként Németországgal egyetértésben – még nagyobb ambíciói voltak, de ez ennek ellenére egy jó megállapodás.
– Franciaország mennyire lehet elégedett az új szerzôdéssel?
– Ez egy olyan megállapodás, amely kedvezô az Európai Unió, s általában Európa számára. Az intézményi reformok nélkül ugyanis nem kerülhetne sor a keleti bôvítésre. Most az intézményi reformok megtörténtek, így azt lehet mondani, hogy a bôvítés hétfôn hajnalban Nizzában vált realitássá. A nizzai szerzôdésnek köszönhetô, hogy meg lehet majd kezdeni a tagfelvételeket.
– Melyek voltak azok a célok, amelyeket Franciaország mindenképpen el akart érni?
– Az egyik ilyen, hogy a bizottsági tagok létszámát limitálni kellett, hiszen különben akár 40 bizottsági taggal is számolhattunk volna. Ezt elértük, mivel a bizottság létszáma hosszú távon sem haladhatja meg a 27 fôt. Másodszor azt akartuk elérni, hogy megmaradjon a nagy országok – Németország, Nagy-Britannia, Olaszország és Franciaország – közötti paritás. Ez is megtörtént, ami jó dolog. Harmadszor pedig szerettük volna, hogy elôbb-utóbb kezdjünk el közösen gondolkodni Európa jövôjérôl; nos, 2004-ben új kormányközi konferenciára kerül sor, amelynek feladata egy új európai alkotmány kidolgozása lesz. Mindezen célok megvalósításában Németország támogatása döntônek bizonyult.
– Franciaország számára az is fontos volt, hogy a kulturális javak kereskedelmére ne terjesszék ki a többségi szavazási procedúrát.
– A minôsített többségi szavazás kiterjesztésében számos országnak volt olyan álláspontja, amelyben nem akart engedni, s ez a cél mindegyiknek sikerült is. Németország a bevándorlás, Spanyolország a kohéziós alapok, Franciaország a kulturális javak kereskedelme, Nagy-Britannia pedig a fiskális politika ügyében bizonyult hajthatatlannak. Valószínűleg korai lett volna még, hogy a minôsített többségi szavazást kiterjesszük ezekre a kérdésekre, de késôbb majd ezekben is egyetértésre kell jutnunk. Jelenleg minden ország – Franciaországot is beleértve – elégedett lehet.
– Az elmúlt hét végének még egy nagy eseménye volt: az elnökválasztás nyomán Romániának régi-új elnöke lesz Ion Iliescu személyében. Ô képes lesz-e arra, hogy országa európai integrációját felgyorsítsa?
– Azt gondolom, Iliescu elnöknek nincs más választása. Románia a korábbi kormányok késlekedésének következtében óriási lemaradásban van. Alapvetô reformokat kell végrehajtani az elkövetkezô 3-4 évben, amelyek ugyan nagyon népszerűtlenek lesznek, de mindez feltétele annak, hogy Romániának legyen esélye belépni az unióba. Ezek hiányában a tagság is elérhetetlen lesz.
– Mire számít a magyar-román kapcsolatokban?
– Iliescu elnököt a lakosság 70 százaléka támogatja. Ô már vezette Romániát 1990 és 1996 között, és biztos vagyok abban, hogy levonta a következtetést a korábbi elnöki periódusból. Azt gondolom, hamis beállítás az, hogy Iliescu – kommunista múltja miatt – a reformok gátjává válhat. Éppen ellenkezôleg: a stabil többség birtokában elôdjénél merészebb reformok végrehajtására lehet képes, s azt gondolom, hogy a szomszédokkal is körültekintô kapcsolatra törekszik majd, így a magyar-román viszony is kiegyensúlyozott lesz.
