A Magyar Államvasutak (MÁV) Rt. összesen 107,3 milliárd forintot fordít három vasútvonal fejlesztésére és állomásainak korszerűsítésére 2001 és 2007 között. Mint azt a vasút illetékesei elmondták, az Ispa támogatása ennek a felére elegendő, 40 százalékát az Európai Beruházási Bank (EIB) hitelezi, a fennmaradó 10 százalékot pedig saját forrás fedezi. A tervek szerint a 107,3 milliárd forintból jövőre 23 milliárdot, 2002-ben 17,2 milliárdot, 2003-2005-ben évente több mint 12 milliárdot, majd a beruházás utolsó két évében 14, illetve 15 milliárdot fordítanak rekonstrukcióra. A tervezett felújítások után az érintett vonalszakaszokon a szerelvények 120-140 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek majd –
- 15:23 Súlyos csőtörés okozott vízhiányt Dunaújvárosban
- 15:17 Személyesen veszi át a Nobel-békedíjat a venezuelai ellenzéki vezető, akire vadásznak hazájában
- 14:58 „Tizenhárom éves koromban hálózott be, rendszeresen molesztált, mindenféle szexuális tartalmakat kellett nézzek, segíteni neki szexuális dolgokban” – Juhász Péternél szólalt meg egy Szőlő utcai nő
- 14:55 A középpályás, aki visszahozta a modernitást – mi köze Vitinhának a 2015-ös Barcához?
- 14:45 „Együtt voltunk, szeretetben!” – úgy tűnik, végre szent a béke Tóth Gabi és Tóth Vera között
- 14:35 Meghalt a legendás építész, Frank Gehry
- 14:16 Mellbe vágta a jegyvizsgáló nőt a vonaton egy utas, mert nem tudott érvényes menetjegyet bemutatni
- 13:55 Csirkelopásét három hónap börtönre ítélték az állatvédőt, akiért Joaquin Phoenix is szót emelt
- 13:51 Magyar Péter átnevezné a vármegyéket
- 13:41 Csiszár Jenő törvényt sértett a DPK-s Orbán-interjúval?
- 12:57 Bongor: Azt nem írtam bele a dalba, hogy kijöttek apám kollegái, és elvitték az összes fegyvert a házból
- 12:37 Russell az élen, Hamilton a falban a szezon utolsó szabadedzésén
- 12:11 Száz éve szól a rádió – Nemzetegyesítés, propagandaeszköz, tömegszórakoztatás
- 11:55 Kétharmados támogatottság a Tisza nyíregyházi jelöltje mögött a 21 Kutatóközpont szerint
- 11:40 Bűnügyi felügyeletbe került a Szőlő utcai javítóintézet ügyintézője, négy hónapig a lakását sem hagyhatja el
- 06:03 Éjfél előtt csapódott egymásba négy autó az M44-en
- 08:19 Nagy Ervin: Belarusz előszobájában élünk
- 06:00 Lenyelte a tojást, aminek nem volt sárgája – letartóztatták a férfit
- 11:40 Bűnügyi felügyeletbe került a Szőlő utcai javítóintézet ügyintézője, négy hónapig a lakását sem hagyhatja el
- 11:55 Kétharmados támogatottság a Tisza nyíregyházi jelöltje mögött a 21 Kutatóközpont szerint
- 08:02 A kutyáját próbálta megmenteni, belehalt az amerikai férfi
- 09:55 Meg akart fojtani egy orosz nyugdíjas egy kamaszlányt, mert ukrán kémnek nézte
- 09:50 Kézi-vb: nem lehet elégszer visszanézni Szemerey japánok elleni dupla védését
- 08:59 24/7: Ezért nem hasít a PornHub Oroszországban
- 12:11 Száz éve szól a rádió – Nemzetegyesítés, propagandaeszköz, tömegszórakoztatás
