kísértett – még ha az IMF és a Világbank éves közgyűlése alkalmából sikerült is elkerülni az olyan látványos tömegoszlatási jeleneket, amelyek tavaly novemberben az amerikai városban rendezett WTO-tanácskozást kísérték.
Az elfojtott félelmek agressziót szülnek – ez a megállapítás fokozottan igaz a tömeglélektanra. Márpedig a globalizáció tömeges egzisztenciális bizonytalanságot okoz, nemcsak a felzárkózó félben lévő, vagy pláne az örök vesztes régiókban, de még a legfejlettebb országokban is. Dőreség volna mindezt egy szűk, de annál hangosabb csoport véleményének betudni. Másrészt a globalizációellenes csoportok dühe a globalizációt legjobban jelképező intézmények ellen fordul ugyan, de nem pusztán nekik szól.
A nagyvállalati vezetőknek, akik – egyébként helyesen – a globalizációt adottságként tekintik, s akik számára ez a folyamat elsősorban pozitív következményekkel jár, nem árt számolni mindazokkal a feszültségekkel, amelyek a társadalomban felhalmozódnak.
Azok számára ugyanis, akik a tradicionális ágazatokban dolgoznak, a globalizáció sokkal inkább gondot jelent, mintsem ígéretes jövőt; inkább fenyegetést, mint lehetőséget. A régiók közti hagyományos feszültségpontokon kívül tehát újak alakulnak ki még a legfejlettebb országokban is. Amerikában például az Új Gazdaságban dolgozó kutatók, fejlesztőmérnökök, formatervezők és marketingesek, logisztikai szakértők – hogy az informatikusokról ne is beszéljünk – messze jobban keresnek, mint a hagyományos ágazatok alkalmazottai. Annál is inkább, mert utóbbi tevékenységek egyre kevésbé kötődnek az Egyesült Államokhoz. Ezzel szemben földrajzilag távol élő dolgozók – így például az indiai számítógép-programozók – az amerikai munkaerő részévé válnak. Eközben a társadalmi méretekben is számottevő munkanélküliség általános világjelenséggé nőtte ki magát.
A világ fénysebességgel rendeződik át. A globális verseny szorításában az egzisztenciájukban fenyegetett rétegek frusztráltak. Számukra vajmi keveset jelentenek Köhlernek, az IMF új vezérigazgatójának Prágában kifejtett – még oly reformpárti – elképzelései arról, hogy fokozottan vegyék figyelembe a hitelekért folyamadó államok politikai viszonyait, kényesebben ügyeljenek a szociális megszorítások mikéntjére, s törődjenek többet az elszegényedett országokkal.
Az IMF vezetése a cseh fővárost nyilván éppen azért is választotta az idei közgyűlés színhelyéül, hogy így bizonyítsa: vannak olyan országok, régiók, amelyek sikerrel estek át a nemzetközi pénzügyi szervezetek terápiáján. Csak a régióban élők tudják, hogy ezért a gazdasági sikerért milyen társadalmi árat fizettek… És csak az elemzők látják, hogy az immár átalakított szerkezetű gazdaság még mindig mennyire egyoldalúan fejlett. –
