Egy vallomással kezdem: viaskodtam maigammal, megírjam-e egyáltalán ezt a cikket. (Képzeljék el a szerkesztők arcát, amikor észreveszik, hogy az a papírlap, amely előttük fekszik, üres.) Amennyiben mindez úgy hangzik, mintha arra játszanék, hogy kirúgjanak, nincs is több kérdésem: Hol írjam alá? Végtére is azokat a már-már obszcén összegű végkielégítéseket látva, amelyekkel a közelmúltban elbocsátott vezérigazgatókat útjukra engedték, az ember könnyen juthat arra a következtetésre, hogy a bukás még sosem volt olyan csábító, mint manapság.
A csillagászati összegek immár nem csupán az alkalmazottak jóérzését, hanem a részvényesek érdekeit is sértik. Íme a legfrissebb példa: a Procter & Gamble (P&G) nyilvánosságra hozta, hogy 9,5 millió dolláros bónusszal bocsátotta útjára Durk I. Jager vezérigazgatót, miután a minap fölmondtak neki. A cég annak ellenére döntött így, hogy Jager mindössze 17 hónapot állt a P&G kormányrúdjánál, mely idő alatt a részvények értéke 50 százalékot zuhant, több mint 70 milliárd dolláros veszteséget okozva a részvénytulajdonosoknak. A P&G mindazonáltal még fölöttébb szűkmarkú is volt a Consecóhoz képest, ez utóbbi cég nem sokkal korábban 49,3 millió dollárral kedveskedett távozó vezérének, annak a Stephen C. Hilbertnek, aki balul sikerült kockázatos hitelkihelyezési ügyletekbe bocsátkozott, és ezzel veszélybe sodorta a biztosítótársaság talpra állását.
TORZ ÜZENET. Csakhogy, ha valaki is tisztességtelen ebben az ügyben, az bizonyosan nem Jager vagy Hilbert. Egykori cégük igazgatótanácsa az, hiszen ezeknek a nagylelkű fájdalomdíjaknak a jóváhagyásával ezek a testületek azt a torz üzenetet közvetítik, hogy a bukásért jutalom jár. “Mindez az igazgatótanácsok hibája” – hangoztatja Nell Minow, egy washingtoni székhelyű részvényesi érdekvédelmi szervezet képviselője. A Minowhoz hasonló aktivisták számára az eset egyszerű: “kéz kezet mos” játékról van szó. Számos igazgatótanácsban olyanok ülnek, akik másutt vezérigazgatói pozícióban vannak, és így a saját hasznukat lesik.
Mindezek nyomán nincs semmi meglepő abban, hogy a Halliburton igazgatótanácsa 13,6 millió dolláros végkielégítéssel engedte útjára a cég vezérigazgatóját, Richard B. Cheney-t. Ő ugyan nem vallott kudarcot, ez az összeg azonban akkor is feltűnően szép búcsúajándék azért, mert elfogadta a felkínált lehetőséget, hogy George W. Bush alelnökjelölt-párjaként beszálljon az elnökválasztási kampányba. Miért ne, végtére is más vállalatok igazgatótanácsi tagjaként maga is áldását adta számos vezérigazgató – többek között Jager – zsíros végkielégítésére.
A cégvezetők arra hívják fel a figyelmet, hogy a címzettek ezeket a tekintélyes összegeket gyakran igenis megérdemelten kapják kézhez. Douglas Ivester például – az Executive Compensation Advisory Services adatai szerint – a múlt év decemberében 25,5 millió dollárt tett zsebre búcsúzóul a Coca-Colától annak ellenére, hogy katasztrofálisan kezelt egy európai üdítőital-szennyezési pánikot, továbbá nem volt hajlandó rászánni magát a Coca-Cola termelési és marketingköltségeinek a lefaragására. Az igazgatótanács azonban az ő esetében úgy döntött, hogy a hosszú távon nyújtott teljesítményét értékeli. Az igazgatóságok már csak azért sem mernek határozottan megbüntetni egy bukott vezérigazgatót, mert attól tartanak, hogy ezáltal még nehezebbé válna kívülről új vezetőt toborozni a cég élére.
Ivester – a Coca-Cola korábbi vezérigazgatója, Roberto C. Goizueta jobbkezeként – elismerten nagyszerű munkát végzett. Csakhogy ezért bőségesen meg is jutalmazták. A Business Week becslése szerint elbocsátásáig több mint 100 millió dollár folyt be a számlájára a Coca-Colától.
DRÁGA JÁTÉK. Hiába a nemes szándék, ezek az ügyletek korántsem költségmentesek: a Mattelnek a mainál évente 600 ezerrel több Barbie babát kell eladnia a következő egy évtizedben pusztán ahhoz, hogy fedezni tudja a Jill E. Barad exvezérigazgatónak juttatott évi 1,2 millió dolláros nyugdíjat, ami csupán része egy nagyobb, 50 millió dolláros végkielégítés-csomagnak.
Az igazgatóknak a Sunbeamről kellene példát venniük, amelynek vezetése, miután kirúgta a cégnél katasztrofális eredménnyel járó átszervezést lebonyolító és könyvelési szabálytalanságokkal is megvádolt Albert J. Dunlapet, azt a követelését is megtagadta, hogy érvényt szerezhessen valamennyi nagy összegű opciós szerződésének (azóta bírósági eljárás indult ellene). Ám ritkán adódik olyan végletesen egyértelmű helyzet, mint az, ami Sunbeamnél történt, így a legtöbb vezérigazgató alighanem bizton számíthat korábbi munkaadója búcsúcsókjára. Függetlenül attól, hogy miként teljesített a cégnél.
