Néhány órával azelőtt, hogy azt a múlt pénteken hivatalosan átadták volna Chiracnak, az Európai Unió soros elnökének, Madridon keresztül kiszivárgott a “három bölcs” jelentése. Ők júniusi megbízatásuk szerint “az emberi jogok helyzetét” és a Haider-féle szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) “politikai természetét” vizsgálták Ausztriában. A jelentéstől függött, hogy mi lesz azokkal a szankciókkal, amelyekkel az EU sújtotta Bécset a szélsőjobboldal kormányba emelése miatt. “Kibújt a szög a zsákból” – írta a szöveget elsőnek közlő El País; a hosszú fejtegetés lényege, hogy a szankciók fenntartásának “bumeránghatása” lenne. Így azokat fel kell oldani. Vége egy fejezetnek.
FÉLOLDALAS VIZSGÁLÓDÁS. A döntés egyik magyarázata, hogy a “bölcsek” elsősorban az emberi jogok helyzetét kutatták, noha eleve tudhatták, hogy az Ausztriában sem rosszabb, mint az EU számos más országában. Az FPÖ jellegének vizsgálata háttérbe szorult. A hármak óvakodtak Haider pártját szélsőjobboldalinak nevezni. A definíció: “jobboldali populista párt, radikális beütéssel”. Miközben a jelentés szerint az FPÖ-ben használatos egy “nemzetiszocialista (magyarul: náci) kifejezésmód, s noha a párt miniszterei ettől tartózkodnak ugyan, más vezetők azonban nem”.
Az, hogy a szankciók megszüntetésének “szöge” mégis “kibújt a zsákból”, jelzésértékű: arról van szó, amit az angolok egy pozícióról való “lemászásnak” (climb-down) neveznek. A szankciókról szóló őszi bécsi népszavazás így most elkerülhető, ami az EU számára fontos, mert a Bécset sújtó bojkott támogatása már amúgy is töredezett volt, s így el lehet kerülni egy kínos politikai kudarcot. Ráadásul Dániában szeptember 28-án népszavazás lesz az euró-övezethez való csatlakozásról; márpedig a makulátlan Dánia is helytelenítette az Ausztria elleni általános bojkottot. Most inkább elkerülhető a dánok euró elleni lázadása.
Keddig nyílt kérdés volt, hogy az EU mikor hajtja végre a “hármak” javaslatát a szankciók eltörléséről. Elképzelhető volt némi huzavona, fogak csikorgatása. (Brüsszelben, vagy akár Párizsban.) Ám az szinte biztosnak tűnt, hogy október közepe, a biarritzi uniós csúcs előtt eltűnnek a korlátozások. (Lapzártakor a dán külügyminiszter azt jelentette be, hogy a szankciókat nyomban feloldják.)
A lényeg ma már az, hogy az eredeti szándék eltévedt a sokrétű uniós érdekek labirintusában. Elsőrendűen vizsgálandó éppen az lett volna, hogy valójában mit képvisel Haider. Hogy lényegét (és nem taktikáját) tekintve hol helyezkedik el a neofasizmus és a jobboldali populizmus közötti sávban. Hogy mai “parlamentáris populizmusa” nem csupán álruha-e, amely elrejti az FPÖ igazi jellegét. (Árulkodó a hármak megjegyzése a “náci beszéd” eltérő alkalmazásáról az FPÖ embereinél.) És végül: bocsánatos-e, ha egy jobbközép párt hatalmi ambícióit szolgálva koalíciós érdekházasságot köt egy ilyen partnerrel. Ez nemcsak osztrák, hanem magyar és európai érvényű döntés is lett volna.
Haiderék érezték, hogy merészen elítélő javaslat nem születhet, ezért már a várakozás idején is offenzív taktikát választhattak. Fő céljuk ez volt: sokkoló érveléssel fenyegetni az unió keleti kiterjesztését. Haider és a kormányban ülő emberei szerint Bécsnek meg kell vétóznia Csehország és Szlovénia EU-felvételét, ha nem vonják vissza azokat az 1945 után hozott dekrétumokat, amelyek a német lakosság kitelepítéséhez vezettek. A középpontba Prága és az úgynevezett Benes-dekrétumok kerültek, amelyek ma már valóban tarthatatlanok, veszélyesen általánosítóak lévén sok ártatlant is sújtottak, s máig tartó feszültségeket gerjesztenek.
Ám az, hogy ezt Haider veti fel, arról árulkodik, hogy itt nem igazságkeresésről, hanem új ellentétek provokálásáról van szó. A Szudéta-vidékről elűzött németek ügyében elsősorban érdekelt Németország kormányai már régen szakítottak a szudéta-lobbival és nem kötik a Haideréhez hasonló feltételekhez Csehország felvételét.
HAIDER ÉS MAGYARORSZÁG. Feltűnő volt, hogy Haider és pártja néma maradt Magyarországgal kapcsolatban, amely joggal tartja igazságtalannak a magyarok tömeges kitelepítéséhez is vezető benesi dekrétumokat, de amely 1945 után (más hatalmi pozícióban és ma már elismerten hibásan) maga is kitelepítette a német kisebbség tekintélyes részét. Csend övezi Szlovákiát is, amely Csehszlovákia részeként a dekrétumok végrehajtója volt – és máig védelmezője.
Haider számára mindez csak eszköz arra, hogy zsarolja koalíciós partnerét és az Európai Uniót. Arra, hogy megszerezze a német politika perifériájáról most előtörő neonácik rokonszenvét. És arra, hogy kivonja támadása hatósugarából azokat az országokat (így Magyarországot is), ahol reményei szerint a jobbközép erők mozgása akár csak halvány lehetőséget nyújt egy “bécsi típusú modell” létrehozására.
Most joggal érzi, hogy “szabadabb a gazda”, mert az unió “bölcsei” rosszul keresték, s így nem is találhatták meg a bölcsek kövét. –
