Rendre közzéteszik felméréseiket a neves vagy kevésbé neves nemzetközi gazdaságkutató cégek arról, hogy a világ nagyvárosai közül hol a legdrágább egy külföldi számára a megélhetés. Ezek a vizsgálódások az utóbbi időben ritkán terjednek ki Belgrádra. Egy minapi rangsorban a jugoszláv főváros mégis szerepelt, és a tavaly három hónapig tartó NATO-bombázással sújtott metropolisz az egy évvel ezelőtti, bő ötvenedik helyéről a kilencedikre ugrott előre. A Szerbiába merészkedőknek azonban manapság nemcsak a kíméleten árakkal kell szembesülniük, hanem azzal is, hogy sosem tudhatják, az adott pillanatban mennyit is ér a pénzük.
ZŰRZAVAR. Mennyiért váltják a márkát? Nem egyszer hozzák zavarba Jugoszlávia polgárait az erre vetődő külföldiek ezzel a pofonegyszerűnek tűnő kérdéssel. Az érdeklődő csupán egy számot vár, hogy aztán magában szorozzon, osszon: valutájáért ennyi és ennyi dinárt kap. Csakhogy amennyiben a délvidéki atyafi kimerítő választ szeretne adni a vendégnek, akkor nagy lélegzetet kell vennie, mielőtt hozzákezd a lehetőségek felsorolásához. Jugoszláviában ugyanis ma nem egy, hanem legalább féltucatnyi – hivatalos és félhivatalos – árfolyam van forgalomban.
Egy német márka 6 dinár – hirdették még nemrégen a lapok hátoldalán feltüntetett hivatalos árfolyamlisták. Ez a kurzus továbbra is érvényes, de már igen kevesen közlik. Minek is tennék, ugyan ki válna meg önszántából ilyen nevetséges áron a márkájától. Arról ugyanis szó sincs, hogy bárki ennyiért német valutát vásárolhatna. Még háromszor ennyiért sem. Ezt legfeljebb néhány, a rezsimhez közel álló, kivételezett státust élvező vállalat teheti meg: ez az árfolyam csupán arra való, hogy a központi bank a külkereskedelmi vállalatoktól ezt alapul véve vásárolja meg a kötelezően beszolgáltatandó devizát.
Néhány héttel ezelőtt a vámon is még a 6 dináros árfolyam szerint számoltak, ami igen kedvezővé tette például a drága autók behozatalát. Igaz, ez a “jótétemény” a lakosság túlnyomó részét nemigen érintette. Most viszont a vámhatóságoknak is megvan a saját – hivatalos – árfolyamuk: egy márka 19,5 dinár, amit persze szemrebbenés nélkül felkerekítenek 20-ra. Ezt bizonyítja, hogy néhány hete vámilletéket kell fizetni a határátkelőkön minden vámkezelt áru után, és míg a jugoszláv állampolgároknak ez kerek 1000 dinárba, a külföldieknek 50 márkába kerül – azaz mit sem törődve a hivatalos kurzussal, 20 dinárral számolnak. Számlát persze az újfajta illetékről nem adnak, annak leszurkolását csupán a vámáru-nyilatkozaton tüntetik fel.
Egy másik – ezúttal is hivatalos – árfolyam 30 dinárra taksálja a német márkát. Ennyit kell legombolniuk azoknak a vállalatoknak, amelyeknek konvertibilis valutára van szükségük, ahhoz legális úton akarnak hozzájutni, de nem tartoznak Belgrád kegyeltjei közé.
A bankok fizethetnek 20 dinárt is egy márkáért. Ennyi azoknak jár, akiknek devizában elhelyezett betétje annak idején az állami bankokban rekedt. A számlájukon egykor jegyzett összeget azonban csak apránként vehetik fel – sokaknak több száz évre lenne szükségük, hogy hozzájuthassanak teljes követelésükhöz -, és még így sem konvertibilis valutában, kizárólag dinárban; a többség azzal vigasztalja magát, hogy legalább nem a legkedvezőtlenebb árfolyamon.
Az intézkedés mozgatórugói persze nyilvánvalóak, hiszen amennyiben bárki konvertibilis valutában kapná meg – még ha százmárkánként is – a bankban hajdan elhelyezett pénzét, azt biztosan nem ott adná el 20 dinárért. Ennél ugyanis legalább 15-20 százalékkal magasabb áron is talál rá vevőt. Az utcai dílerek manapság 23,5 dinárért veszik és 24,5-ért adják a német márkát – miként minden más valutát is, a “legreálisabb” árfolyamon.
HÁBORÍTATLANUL. Nem titok, hogy az utcai pénzváltók jó része “az államnak dolgozik”. A belgrádi rezsim általuk forgat meg nem kis haszonnal jelentős összegeket, mielőtt a címzettek – például a nyugdíjasok vagy a búzapénzre váró gazdák – tetemes késéssel kézhez kapnák a járandóságukat. Amikor viszont az államnak nincs az utcán érdekeltsége, a rendőrök nyomban erélyesen fellépnek a máskor háborítatlanul ügyködő mozgó váltóirodákkal szemben.
Mindeközben az elvileg még szövetséges tagköztársaságban, Montenegróban a helyi államtanács a minap vezetett be egy új, 25 dináros márkaárfolyamot. Igaz, az ottani polgárokat ez kevéssé hozta lázba, hiszen ők a fizetésüket nagyobbrészt márkában kapják. Sőt arrafelé a külföldinek – ha éppen montenegrói tengerparti nyaralásra készül – el sem kell adnia a márkáját, mert ott a német pénz hivatalos fizetőeszköz.
