Szponzorként, a művészet mecénásaként ugyan viszonylag gyakran tűnik fel egy-egy pénzügyi intézmény, a hazai bankok, biztosítók, brókercégek többsége inkább anyacégére hagyja a műtárgygyűjtés örömeit. Kevés kivételtől, a műgyűjtőktől eltekintve – mint amilyen a pénzintézetek sorában a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB), a biztosítók között az ÁB-Aegon, a brókercégeknél pedig a ConCorde – e társaságok a képzőművészetet csupán “arculati elemként” veszik számításba. Tulajdonképpen így van ez akkor is, ha a művészeknek, kiállításoknak nyújtott támogatásokat vesszük figyelembe, de kiváltképpen, ha közvetlenül a külcsínt nézzük, azaz azt, hogy mivel “ruházza fel” az adott intézmény az épületét. E téren pedig mindinkább előtérbe kerül a minőség, a maradandó érték. “Lassan mindenünnen lekerülnek a vállalati reklámok, és bár a reprodukciók kifüggesztése még javában dívik, egyre több, főleg tőkeerős cég vezetősége akarja a társaság stílusával egyező, eredeti műalkotásokkal szépíteni környezetét” – mondja egy magát független művészeti tanácsadónak tituláló művészettörténész. Valójában nagy tőke sem kell egy ilyen manőverhez, az illendő, sőt, a gazdag “megjelenéshez” nem szükséges saját gyűjtemény. A társaságok bérelhetik, lízingelhetik vagy éppen tartós bérletbe vehetik a műalkotásokat, bukszájuktól, illetve attól függően, hogy melyik könyvelési megoldás áll hozzájuk közelebb. Önmagában a képvásárlás nem írható le költségként, és a lízingelés elszámolása is bajos, a bérlet, illetve a tartós bérlet már kevésbé. Ezzel együtt az utóbbira itthon még nemigen akad példa, és bár a bérlés intézményét máris sok cég tartja vonzónak, a pénzügyi társaságok között ilyesmire nem bukkantunk. E körben a legtöbben a vásárlást választják, ám ezt korántsem tartják gyűjtésnek. Vagy pusztán azért, mert – jóllehet, az értékállóságot fontosnak tartották – a befektetési cél nem lebegett a vételkor a szemük előtt, vagy azért, mert nem egységes koncepció mentén hajtják végre a képvásárlást, hanem amikor a társaságnál egy újabb üres felület keletkezik, keresnek valami vételre érdemesnek tartott darabot.
Az illető művész és a műalkotások kiválasztásának módjában természetesen nagyok a különbségek: a bankvezetés önálló döntésétől külső szakértők bevonásáig nyúlik a sor, de akad olyan bank is, ahol a társaság azok véleményét kérdi, akiket majdan a műtárgyak körülvesznek. Ezt az utat követte legutóbb a – budapesti megtelepedése óta a falait kortárs magyar festményekkel díszítő – HypoVereinsbank. A hitelintézet e gyakorlatot egyébként bajor anyacégétől hozta magával: ott is a helyi művészek élvezik a társaság támogatását, azzal a különbséggel, hogy Németországban nem csupán a bankfiókokban és irodákban lelhetők fel a képek, hanem a bank rendre kiállításokat is rendez. Vásárlásait mindazonáltal ott a hatvanas években XVIII. századi francia, olasz és spanyol képekkel kezdte e bank, amelyeket tartósan múzeumoknak kölcsönöz, köztük is leginkább a müncheni Alte Pinakothek számára. A magyarországi leánycég vásárlásait nem ritkán pályázat vezeti be, főiskolás képzőművészek adhatják be képeiket.
S ha már a helyi képzőművészet támogatásáról van szó: a Hungária Biztosító ugyan elsősorban közvetve, az oktatáson keresztül támogatja a művészetet, ám a helyi közösségek kezdeményezéseire általában azért áldoz. Így a társaság most a kapuvári millenniumi szoborcsoport létrehozásába száll éppen be.
A biztosítási szektorban a képzőművé- szet első számú támogatója azonban az ÁB-Aegon, ami egyfelől új arculatépítési szándékából táplálkozik, másfelől megújult Kálvin téri székházát igyekszik ily módon kvalitásos festményekkel berendezni. Mindez persze nem a legutóbbi idők fejleménye, hiszen jó néhány éve gyűjti a nagybányai iskola remekeit, valamint Ferenczi Valér, Aba-Novák Vilmos, Vörös Géza képeit. Az immár 50-80 millió forint értékű gyűjteményben csak a társasághoz hivatalosan érkezők gyönyörködhetnek, a biztosító ugyanis külön kiállítótermet nem működtet, a festmények irodák, tárgyalók falait díszítik.
Az ÁB-Aegon emellett három éve kortárs képzőművészeti mecenatúra programot indított, annak keretében évente egy tucat festőművésznek rendez kiállítást a fővárosban, illetve vidéken. Alkalmasint e művészek külföldre is eljuthatnak, a társaság ugyanis a Stuttgarti Magyar Kulturális Intézetnek is fő szponzora. A biztosító csak tavaly 20 millió forintot költött képzőművészetre, az idén vásárolni nem szándékszik, viszont több millió forinttal támogat kiállításokat: eddig az immár szokásos kortárs művészeti tárlatokon túl a Ludwig Múzeum Giccs és Kultusz című rendezvényéhez nyújtott segítséget.
Ezzel együtt ebben a szektorban a kommunikációs szakemberek szerint a képzőművészetről elsősorban Nationale-Nederlanden jut az emberek eszébe, nyilvánvalóan főleg a festményeket, verseket, klasszikus zenével ötvöző tévéreklámjai nyomán. Más biztosítók éppen emiatt úgy tartják: ha a képzőművészetet támogatnák, az egyenesen visszaütne, és az N-N malmára hajtaná a vizet. Holott az N-N tulajdonképpen nem is áldoz képzőművészetre – eltekintve persze irodaházai nagystílű kivitelezésétől -, inkább a gyermekek gyógyítását támogatja.
Ennél a szektornál maradva érdemes szemügyre venni azokat a társaságokat, amelyek a műértékkel mintegy hivatalosan foglalkoznak, e piacon műtárgybiztosítást kínálnak. A már említett Hungárián és ÁB-Aegonon kívül ilyen az Argosz. E társaságot egyik akkori, műgyűjtő vezetője ihlette e konstrukcióra. A cég mindazonáltal távol maradt a gyűjtéstől: a Figyelő kérdésére mindössze egy gyermekrajzpályázatot tudtak még 1997-ből felidézni. A műtárgybiztosítási piac legifjabb, ám leginkább ambiciózus szereplője, az AXA Colonia, annyiban mindenesetre emlékeztet az Argoszra, hogy mindkét társaság mögött műgyűjtő anyacég áll. Az Argoszt magáénak tudó belga KBC Banking & Insurance Brüsszelben hangverseny- és kiállítótermet működtet, az AXA Nordstern Colonia pedig Bécsben magángyűjteménnyel rendelkezik. A hazai AXA Colonia ugyanakkor aktívan kiveszi a részét a műpártolásból: egyfelől múzeumokat segít: kedvezményes biztosítási díjat alkalmaz velük szemben, s támogatja a múzeumigazgatók szeptemberben megrendezésre kerülő országos találkozóját. Másfelől szponzorálja intézmények egy-egy bemutatóját, miként azt tette eddig a Francia Intézetben, a Műcsarnokban, a tavaly az “Év Múzeuma” címet nyert Kiskunhalasi Thorma János Múzeumban, a Széchenyi Könyvtárban vagy a Mű-Terem Galériában, illetve a Rozsics Galériában.
A biztosítók körében még egy halovány próbálkozásra bukkantunk: a Winterthur a vezérigazgatói folyóson enged alkalmanként tucatnyi képpel bemutatkozni egy-egy fiatal művészt. Műgyűjteményről a Figyelő körkérdésére egyetlen hitelintézet, az MKB adott számot. Ötvenéves fennállása alatt mindig is vásárolt képeket, amelyek közül Barabás Miklós és Székely Bertalan egy-egy festménye a Magyar Nemzeti Galériában látható, számos más alkotást pedig egy-egy kiállításra kölcsönöz a bank. Az MKB Rippl-Rónai-képe például megfordult már Párizsban és Frankfurtban. Gyűjteménye 75 darabra rúg, és a szám egyre nő: tavaly 20, az idén 30 millió forintot költ a bank új szerzeményekre. A pénzintézet kiállításokat is támogat: például Lechner Ödönről Münchenben, vagy Nagy Gábor tárlatát Frankfurtban. Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, a Pest és Buda egyesítésének alkalmából készített szoborra ugyancsak az MKB írt ki a pályázatot, most pedig Melocco Miklós mintázza meg Széchenyit a bank székháza számára.
Ha gyűjteménnyel ugyan nem is, tárlatokkal rendre jelentkezik az OTP, amely tíz éve nyitotta meg galériáját. Ebben kéthetente látható új, a vizuális művészet különböző műfajait bemutató tárlat. Az ABN Amro (Magyar) Bank ezzel szemben Murillo néven művészeti alapítványt hozott létre, s azon keresztül működő galériákat támogat. Így a XX. Országos Grafikai Biennálét 20 millió forinttal, a jövőben pedig annak színhelyét, a Miskolci Galériát kívánja hosszú távon a szárnyai alá venni.
Műtárgyvásárlással a pénzügyi szektorban mindezen túl csak a költözések kecsegtetnek. A székházvásárlások, -építések, fióknyitások híre gyorsan terjed, és ilyenkor feltűnnek a cégeknél a tanácsadók, galeristák is. A piacot mostanában a Raiffeisen Bank új épülete, valamint az Union Biztosító költözési szándéka foglalkoztathatja. A műtárgybiztosításban “utazók”, vagy azok a hitelintézetek, amelyek privát banki szolgáltatásaiknál amúgy is ajánlják a műtárgybefektetést, saját szakértőkkel, közvetlen művészettörténész-kapcsolatokkal is rendelkeznek. Persze állandó együttműködés is kialakul a galériák és a pénzügyi intézmények között. Az ÁB-Aegon állandó partnere például sokáig a Sziget Galéria volt, az MKB pedig – a Blitztől a Qualitasig, a Nagyházitól a Pikturáig – mintegy féltucat galériával tart szoros kapcsolatot. Mellettük több közvetítő, tanácsadó igyekszik e piacon megélni. A kortárs műveket értékesítő, bérbeadó cég feladata mindig az “adott keret” megtalálása, ami egyfelől az anyagi határt jelenti, de idetartozik a felület nagysága, a stílus, a megrendelő ízlése, bár ez utóbbiak meghatározásában a társaság művészettörténésze is segít. Bérlés esetén az alkotó által meghatározott érték 5 százalékát kéri havonta a cég. Minimum negyedévre testálja a műtárgyat a bérlőre, de általában egy esztendeig nézik az ügyfelek a kölcsönzött festményt. Noha képtelenség előre egy irodaház “felképelésének” költségét felbecsülni, az Astro Managementnél a felső határ eddig négyzetméterenként 2500 forintra jött ki a teljes irodai alapterületet alapul véve. A tapasztalatok szerint ennél jóval olcsóbban is megúszható a dolog, kortárs művészek alkotásainak vásárlásakor az átlagos ár négyzetméterenként ezer forint.
