Gazdaság

A PORTFOLIO.HU ALAPÍTÓJA – Egy “kiugrott” befektetési bankár

Ha van egy ötleted, meg kell valósítani, különben sosem tudod meg, mire vagy képes - vallja Danóczy Balázs, a Portfolio.hu nevű internetes gazdasági újság elindítója és fő tulajdonosa, aki nem vált internetfüggővé: otthon nem is tart számítógépet.

Három évig élte a befektetési bankárok soikak által irigyelt életét, de amikor első munkahelyét, a Hypo Securitiest 1998 végén a német tulajdonosok egyszerűen bezárták, ő mégsem bánta a dolgot. “A biztos egzisztenciális háttér, a tervezhető előremenetel, a jó életnívó persze tetszett a közgazdasági egyetemről frissen kikerült fiatalembernek, mégis, már 1998 elejétől azon törte a fejét, hogy saját vállalkozásba fog.

PRÓBÁLKOZÁSOK. Persze minden kezdet nehéz, az első ötletek nem is váltak be. Néhány befektetőtársával meg akarta szerezni az Internettót, és egy gazdasági újság privatizációs pályázatán is indultak, de mindkét esetben alulmaradtak. “Ha célba veszel egy üzletet, de nem jön össze, nem kell kétségbe esni, tovább kell menni” – vallja Danóczy, aki ezután a tőzsde – tehát szűkebb szakterülete – és az internet találkozási pontjára fókuszált. “A privatizáció a mai negyvenesek biznisze volt, az új cégek alapítása a harmincasoké; nekünk huszonéveseknek az internet maradt mint kiugrási lehetőség” – magyarázza.

A hazai részvénypiacot alakulása óta, még középiskolásként követte, 1993-tól pedig aktívan tőzsdézett is. Az internetben nemcsak az újdonság vonzotta, hanem az interaktivitás is. Akkor még a gazdasági, tőzsdei hírek nem jelentek meg olyan mennyiségben és minőségben a magyar piacon, hogy kielégíthették volna a kisbefektetők igényeit. Ilyen megfontolásokkal indította el a Portfolio.hu internetes oldalt 1999 februárjában. Úgy okoskodott, hogy önmagában a domain név – amelyet ő jegyeztetett be, hiszen akkor még szabad volt – egymagában is komoly értéket képvisel majd, s persze megfordult a fejében az is, hogy amennyiben nem jön be a vállalkozás, legfeljebb visszamegy befektetési bankárnak.

“Az első félév embert próbáló volt – emlékszik vissza -, hiszen azok a volt kollégáim, akiket hívtam, nem akartak beugrani a mélyvízbe, így egyetlen félállású segítővel húztam ki hat hónapot.'” Kellemetlen epizód volt az is, amikor a számítógépes program hibájából egyik percről a másikra, átmenetileg eltűntek a régi cikkeik az archívumból. Bért egyébként egyáltalán nem fizetett magának, de az első évi költségekre így is elment 15-20 millió forint. “A tipikus magyar kisvállalkozásokkal szemben nem a költségeket és az adófizetést akartam optimalizálni – magyarázza -, már az első pillanattól arra törekedtem, hogy a cég teljes mértékben transzparens legyen.” Érezte ugyanis, hogy a történet arról szól: tőkét kell bevonni, amihez alapfeltétel az átláthatóság.

A múlt év májusától már nem is volt hiány érdeklődőkben: a nyomtatott sajtó képviselői, magánbefektetők, internetes cégek is be akartak szállni, de ő még kivárt. “A tőkebevonás időzítése kulcsfontosságú – vallja -, minél később vonsz be tőkét, annál több pénzt kapsz, de ha túl későn lépsz, akkor véged van, hiszen amíg a hagyományos szektorokban 3-5 évente újul meg minden, addig az Új Gazdaságban ez egy évre rövidül le.”

A német net-IPO AG jókor kereste meg őket – 1999 végére egyébként már hatra bővült a létszám, és a vezető munkatársak is részvényessé avanzsáltak -, ráadásul korrekt árat ajánlott; az igazi vonzerő azonban a társaság európai hálózata volt. A németek beszállása után egyébként már a magyar média is komolyabban vette a céget. Nagy vonzerőt jelent, hogy bekerültek a nemzetközi vérkeringésbe. A korábbiaknál sokkal kedvezőbb pénzügyi helyzet azzal is jár, hogy egészen más léptékű fejlesztésekben tudnak gondolkodni, többek között már a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vendorává (ügynökévé) is válhatnak.

A tőkebevonás azért nem mindent változtatott meg: a cégvezető ma is saját autójával jár, és saját mobiltelefonján beszél. “A tőkét nem arra kaptuk, hogy a Mercedeseket forgalmazó MB Magyarország üzletvitelét lendítsük fel” – fejtegeti némi iróniával.

FELÉRTÉKELVE. Ma már ahhoz, hogy valaki odáig eljusson, ahol ők tartanak, Danóczy szerint legalább 50-100 millió forint kellene; nem tagadja azt sem, hogy az év eleje óta tulajdonostárs net-IPO ennél jóval többre értékelte a céget. “A befektető azonban nemcsak a technikát és a látogatottságot veszi meg, a legnagyobb érték az emberanyag” – mutat rá, feloldandó az ellentmondást.

Ha bővíteni kell a csapatot, akkor elsőként az ismerősi körből, illetve az ismerősök ajánlásai alapján válogatnak. “Ha nem ismersz valakit, nagyon kockázatos alkalmazni, hiszen könnyen előfordulhat, hogy ideig óráig el tudja magát adni, de aztán kiderül: komoly hiányosságai vannak.” Így nem véletlen, hogy a még ma is kis létszámú csapatban több régi Hypós kollégája is dolgozik. Próbálták már elcsábítani munkatársát, ami idáig ugyan nem sikerült, de ez továbbra is érzékeny pont lesz. Hogy minden fontos embert meg tudjanak tartani, ahhoz nemcsak versenyképes fizetéseket kínál a társaság, de tulajdonrészt is kapnak a vezető munkatársak. Mint mondja a portfolio.hu eddigi sikereiben a tavaly nyáron csatlakozott kollégájának, Sándorfi Balázsnak legalább akkora szerepe van mint saját magának.

Feleségével egyébként még a gimnáziumból ismerik egymást, így a portfolio.hu indulásakor könnyen meg tudta győzni: a változtatás ugyan rövid távon azzal jár, hogy a család kevesebbet látja, és nincs tervezhető előremenetel sem, de hosszú távon ez mégis jobban megéri. Egy év után aztán vissza is állt az élet a normális kerékvágásba, s már nem is kell a laptopot mindenhová magával cipelnie.

A Portfolio.hu azért nem minden szempontból a saját gyermeke – ha úgy alakul, bármikor el tudja képzelni, hogy másba fogjon. “Tudom, a családi vállalkozások ideje lejárt, ezen a területen pedig végképp kényszer az idegen tőke bevonása.”

A “főállású hobbinak” minősített családi élet mellett vagy sportol, vagy sportsérülésből gyógyul éppen – tréfálkozik. “A kedvencek, a síelés, a tenisz, a bowling, a rafting, az elmúlt egy évben teljesen kimaradtak, ám ez a nyár – mondja elégedetten – már olyan, mint a régiek.” –

DANÓCZY BALÁZS

27 éves, diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem gazdálkodási karán szerezte. Tagja volt az Egyetemi Vállalkozói Kollégiumnak.

Már egyetemistaként, 1995-től a Hypo Securities brókercégnél dolgozott, egészen 1998 végéig. 1998-ban ő dolgozta ki a befektetési alapok számára mérvadó RAX indexet. Első saját vállalkozását, a Portfolio.hu-t 1999 elején indította.

Nős, két gyermeke van: fia 5, lánya 1 éves.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik