Gazdaság

Majdnem malőr

történt a gyógyszerárak rögzítését szabályzó rendelet megjelenésekor. Bár a kormányszóvivő már június 20-án kilátásba helyezte ezt a lépést – igaz Borókai Gábor akkor még pontosan nem tudta, milyen módon fagyasztja be a kormány a gyógyszerek árát -, a miniszterelnök pedig egy héttel később személyesen jelentette be az ártörvény alapján megszülető rendeletet, az mégis csak az utolsó utáni pillanatban jelent meg a Magyar Közlönyben.

Azért az utolsó utániban, mert június 30-án, pénteken munkaidőben még nem került utcára a kormány rendeleteit és a törvényeket tartalmazó hivatalos újság. Aztán a közlönybolt zárása után, öt óra tájban, a közlönyszerkesztőség épületének portásától meg lehetett szerezni a nyomdafriss kiadványt, amely egy nappal korábbra volt dátumozva. Persze nem ez az első eset, hogy a visszadátumozás trükkjével él a mindenkori kormány, mégis elgondolkodtató, hogy egy olyan kérdésben, amelyet kulcsfontosságúnak jelölt meg már hónapokkal ezelőtt a szakminiszter és a kormányfő is, nem jutott elég idő az alapos előkészítésre.

Azt beszélik, a késedelem oka az volt, hogy bár a politikai szándék időben kikristályosodott, a rendelet megfogalmazása nem ment zökkenőmentesen. Az 1990-es ártörvény 19. paragrafusa ugyan valóban megengedi az árak rögzítését (bár ezzel eddig egyetlen kormány sem élt), de komoly feltételekhez köti azt. Az egyik ilyen feltétel, ha megváltozik a jogszabályi környezet. A június 29-i árrögzítéskor pontosan erre hivatkozott a kormány, ám a változó jogszabály ugyanabban a közlönyben jelent meg, csak néhány oldallal később. Formailag tehát megfelel a rendelet az előírásoknak, ám még így is slendriánnak tűnik a megalkotás folyamata, hiszen a hivatkozott változás csak a támogatott gyógyszereket érinti, pedig minden gyógyszer árának befagyasztását elrendelték.

Nem az árrögzítést kifogásoljuk most – megtettük azt már éppen elégszer a Figyelő hasábjain -, hanem azt a felületességet, amivel a magas politika a szakmai kérdésekhez közelít. Így például a Miniszterelnöki Hivatal egyszerűen nem reagál hivatalos megkeresésekre. Mint ahogy nem válaszolt arra a május eleji kérésünkre sem, hogy Orbán Viktor miniszterelnök interjúban fejtse ki véleményét kormánya eddigi gazdaságpolitikai teljesítményéről. A hivatal sajtóosztálya ugyan szóban hitegette szerkesztőségünket, ám hivatalosan se pozitív válasz, sem pedig elutasítás nem érkezett.

Lehetne hivatkozni a hatályos jogszabályokra, miszerint államigazgatási eljárás keretében 30 napon belül válaszolni kell minden megkeresésre, de ez nem lenne célszerű. Mégpedig azért nem, mert az apparátus számára törvény nélkül is világosnak kell lennie, hogy a minimális rend betartása nélkül működésképtelenné válik a szervezet. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik