Szent Iván napjának közeledtével az év elejéhez képest jól kivehető változások jegyezhetők fel az amerikai és a nemzetközi pénzügyi körök várakozásaiban. Március óta mind a technológiai papírok, mind a hagyományos iparágak részvényei alábbszálltak az azt megelőző csúcsértékekről. Hál’ istennek a piaci szereplők felfokozott idegállapota is csillapodni látszik. Összefoglalóan elmondható, hogy 2000 eddig eltelt felében a hozamok a piac legtöbb szegmensében a nullához közelítettek, vagy egyenesen negatívak voltak.
Miért alakultak így a dolgok? A Wall Street-i hosszra spekulálók elsősorban az Alan Greenspan-féle Fedet okolják, vagyis azt, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény az idén hatszor emelte meg az irányadó kamatlábat. Tette ezt a gazdaság túlságosan felfűtötté válásának, a részvények túlértékeltsége miatt fenyegető tőzsdei buborék kialakulásának megakadályozása céljából.
Felhívom a figyelmet, hogy nem kizárólagosan amerikai jelenséggel állunk szemben, hiszen az Európai Központi Bank a napokban szintén a kamatszigorítás eszközéhez nyúlt a gyengélkedő euró megtámasztása végett, s a hírek szerint a Bank of Japan kormányzója is ilyen lépésre készül, csupán arra vár, hogy valamivel izmosabbá váljon az ország recesszióból kilábalt gazdasága.
LASSAN JÁRJ, TOVÁBB ÉRSZ. A folyamatokat alaposabban ismerő elemzők felismerték annak szükségességét, hogy a Fed megteremtse a feltételeit a szárnyaló amerikai gazdaság sima landolásának. A cél: a GDP bővülése lassuljon le az “egészséges és fenntartható” 2-3 százalékos ütemre, s ne az következzen be, hogy az eddigi 4-7 százalékos vágtatást a recesszióra jellemző negatív ráta váltja fel. Ez a békésebb tempó még mindig gyorsabb lenne, mint az 1970-1990-es időszak átlaga, s továbbra is megfelelő keresletet indukálna Európa és Ázsia exportőrei számára.
Miként viszonyulnak a jelenlegi fejlemények a piaci szereplők reményeihez és várakozásaihoz? Jelentem, jó és rossz híreim egyaránt vannak.
Jó hír az, hogy az amerikai gazdaság áprilisban és májusban végre kedvező mértékben lefékeződött. Kevesebb új autó talált gazdára, s egészében véve is alacsonyabb volt a kiskereskedelmi forgalom. A munkanélküliségi ráta pedig 3,9-ről 4,1 százalékra ment fel.
Adódik a kérdés: Miért jó az, ha nő a munkanélküliség? Tekintsük át ehhez a részvénytulajdonosok gondolatmenetét: “Amikor a Fed nyíltpiaci bizottsága június végén ismét összeül, a legutóbbi makroszámok ismeretében a döntéshozók számára immár kisebb a késztetés, hogy akár csak egynegyed százalékponttal emeljék a kamatokat. A sima landolás kézzelfogható közelségében Greenspan talán felhagy brutális akcióival. Van rá esély tehát, hogy a technológiai részvények 20 százalékos hozamot produkáljanak az idén, s magukra találjanak régi vágású papírok is, mint a Coca-Cola, a Gillette vagy a Procter and Gamble.”
IDEGES REAKCIÓK. S most térjünk rá a helyzet rossz oldalára. A reálszféra növekedésének lassulása nyilvánvalóan magával hozza a profitok és a profitvárakozások romlását. Márpedig az elbizonytalanodó spekulánsok hisztérikusan reagálnak a profitcsökkenésről szóló hírekre, de még azokra is, amikor csupán az előrejelzéstől marad el az eredmény. Mostanság nem ritka az egy napon belüli 10-20 százalékos árfolyamzuhanás.
S a tőzsde világa gyanút fogott: nagyon is lehetséges, hogy az olyannyira áhított puha landolás nem a bika időszakát hozza magával a nemzetközi részvénypiacokon.
Fiatalkori tanulmányaim hozzásegítettek ahhoz, hogy távol tartsam magamtól a rövid távú tőzsdei spekulánsok skizofrén szemléletét: az egyik nap felhőtlenül optimisták, a következőn viszont szemrehányóan pesszimisták. Igyekszem tehát higgadtan összefoglalni a kilátásokat.
Először is, az amerikai gazdaság le fog lassulni. Amennyiben ez nem következik be “magától” az év közepe táján, akkor a Fed további kamatemeléseket hajt végre. Abraham Lincolntól egyszer megkérdezték: “Milyen hosszú lábra van az embernek szüksége?” S jött a bölcs válasz: “Éppen akkorára, hogy leérjen a földig.” Greenspanre, s az ő Fedjére alkalmazva mindezt: senkinek se legyen kétsége afelől, hogy a jegybank addig fogja szűkíteni a likviditást, ameddig be nem következik a reálszféra kellő lelassulása.
Másrészről, nem tudok róla, hogy az amerikai és a külföldi részvénybefektetők valaha is kétszámjegyű hozamokra kaptak volna ígéretet a jó tündértől. Azt sem tudom megmondani, hogy mikor áll be a hozamok átlaga a normálisnak tekinthető szintre. Ennek bekövetkeztét egyébként csak a legvadabb tőzsdei hazardőrök fogják világvégeként megélni. Napjaink és 2005 között a nagy tőzsdeindexek visszaállnak majd egy korábbi – mondjuk 1996-os – szintjükre, s akkor a Nemzetközi Valutaalapnak, a Világbanknak és a G-7 államok gazdaságpolitikusainak elő kell venniük minden tudományukat, hogy elejét vegyék a mély és hosszan tartó recesszió kialakulásának.
Ennyit és nem többet mondhat ma a magát őszintének és tisztességesnek valló szakértő.
