Nem szeretem a kultúrát – ez a kihívó címe annak a kiállításnak, amelyet Brüsszel, Európa kilenc kulturális fővárosának egyike, fő attrakciónak szán legnagyobb szórakoztató parkjában. A fél évig nyitva tartó tárlat címét természetesen nem kell szó szerint venni: azokhoz a milliókhoz, elsősorban fiatalokhoz szól ez a meghökkentő kijelentés, akik már maguk is kimondták, és akik már az iskolában is unták, netán utálták az irodalmat, történelmet, művészettörténetet.
A kiállítás célja, hogy a magunk mögött hagyott XX. századról átfogó körképet nyújtva ráébressze az embereket: a kultúra nem egyenlő az absztrakt festményekkel, dallamtalan zenével, hanem beletartozik a Volkswagen halhatatlan “bogara” ugyanúgy, mint Jimi Hendrix gitárja, vagy a rágógumi. Több mint 5 ezer négyzetméteres területen tehetnek a látogatók időutazást a mozgalmas modern korban, csaknem 400 vitrinben nézhetik végig a század történetének főbb mozzanatait, tárgyi emlékeit. A látogató egy jellemző nyugati város utcáin, az első világháború utáni időkben találja magát, a korra jellemző gázlámpákkal, cégérekkel, boltokkal, cukrászdákkal. De van itt régi idők mozija jegyváltó üvegkalickával, az első évtizedek autójavító műhelye, benzinkútja, színházi előcsarnoka.
Felvonul természetesen a magas kultúra is, a “nemszeretem” fajta, könnyed stílusban, néhány világos mondat magyarázza el, hogy miért nem olyan regényeket írtak a XX. század legnagyobb tehetségei, mint a romantikusok, hogyan vetette le a tükörszerű ábrázolás igényét fokozatosan a képzőművészet, vagy miként született meg a mozgófilm.
Találkozhatunk Hitchcock idegborzoló Psychójának híres helyszíneivel, ránk vigyorog a meggyilkolt anya forgó karosszékben ülő eredeti viaszalakja. Láthatunk megannyi kuriózumot, például a gimnazista Fidel Castro kézzel írt levelét Roosevelt amerikai elnökhöz – egy tízdolláros bankót kért tőle, mert még sohasem látott olyat.
Megjelennek a század nagy találmányai, technikai újdonságai, illetve az emberiség néhány “nagy lépése”: az első tranzisztoros rádió, az első nejlonharisnya, a pacemaker, képen látható Barnard professzor első szívátültetése, Lajka kutya és Tyereskova a világűrben. A popzene bálványainak hangos és látványos bemutatása minden kétséget eloszlat afelől, kiknek is szól elsősorban ez a kiállítás: Elvis Presley aranylemezei, színes üveggyöngyökkel kivarrt széles fehér színpadi bőröve, a Beatles gallértalan zakói, Jimi Hendrix gitárja.
A magyar kultúra Bartók Béla, a bűvös kocka, az 1956-os forradalom egyik budapesti képe, egy darab hitelesített vasfüggöny-szögesdrót, Breuer Marcell néhány székterve, André Kertész és Robert Capa egy-egy nagyszerű riportfotója révén jelenik meg a XX. századra “emlékező” kavalkádban.
Mindez egy nagy sorozat kezdetének ígérkezik, az elkövetkezendő években jönnek tematikus folytatásai: a Nem szeretek olvasni Párizsban, a Nem szeretem a művészetet Milánóban, a Nem szeretem a mozit Berlinben, a Nem szeretem a színházat Athénban, a Nem szeretem a zenét Londonban, a Nem szeretem az építészetet Barcelonában. Egy biztos: a látogatók imádni fogják. –
