“Soha ne akarj elkapni egy zuhanó zongorát” – jegyezte meg egy amerikai bank kereskedője a múlt szerdán Londonban, amikor a közös európai fizetőeszköz kurzusa – az euró lassan másfél éves léte során először – a 90 centes szint alá esett a dollárral szemben. Az április végi tartós mélyrepülés után számos elemző úgy vélekedett, hogy a piacok gyorsan tesztelni kezdik az új határt. A jóslat be is vált, szerdán az euró 0,8975 centre süllyedt, másnap ezt is alulmúlta 0,8844 centes értékkel, amit pénteken másfél százalékos, 0,897 centig tartó erősödés követett.
A javulás azonban inkább technikai tényezőknek tudható be, így nagy a valószínűsége annak, hogy a tavaly január elején 1,2 dolláros árfolyamon debütáló euró az eddigi mintegy 25 százalék után még többet romlik a dollárhoz viszonyítva. Egyesek már a 0,875-ös szint áttörésére számítanak. Az gyakorlatilag biztosra vehető, hogy az amerikai szövetségi jegybank szerepét betöltő Federal Reserve Board május 16-án kamatemelésről határoz, minthogy a legutóbbi adatok fokozódó inflációs veszélyről árulkodnak: áprilisban a munkanélküliségi ráta 2 százalékponttal, 3,9 százalékra csökkent, miközben a termelékenység az elemzők által várt 3,7 százalék helyett csak 2,4 százalékkal emelkedett, ugyanakkor a fajlagos munkaerőköltségek az átlagosan prognosztizált 1 százalékkal szemben 1,8 százalékkal nőttek. Az adatok láttán a piaci szereplők döntő többsége arra számít, hogy a Fed erőteljesen bekeményít, azaz nem 25, hanem 50 bázisponttal emeli a jelenleg 6 százalékos irányadó kamatot. A 6,5 százalékos ráta 2,75 százalékkal haladná az euró-övezetben érvényes repokamatszintet.
Információk szerint az Európai Központi Bank (ECB) egy hete eurót vásárolt a piacon, de brókerek úgy vélik, hogy ez a lépés csak a szokásos kereskedelmi tevékenység része. Wim Duisenberg ECB-elnök kijelentette: a bank tudatában van annak, hogy az euró-zóna polgárait aggasztja a fizetőeszköz gyengülése, s ezért “nagyon szorosan” figyelemmel fogja kísérni az árfolyam alakulását. A korábban “Mr. Yen” néven emlegetett Szakakibara Eiszuke, aki 1998-ig a japán pénzügyminisztériumban a nemzetközi ügyekért volt felelős, felszólította az ECB-t, hogy hathatósan avatkozzon be az euró védelmében.
Az elemzők többségének mindazonáltal erős kételyei vannak afelől, hogy ECB sort kerít az intervencióra. A nyugat-európai konjunktúra megszilárdulása közepette ugyanis az euró alakulása szinte kizárólag az amerikai gazdaság erősségével magyarázható. Emellett a valutaunióban, vélik az elemzők, a gazdasági növekedés és a viszonylag magas pénzkínálat ellenére nincs akkora inflációs veszély, mint amekkorát az ECB jelentései sugallnak, így egyelőre az sem égetően szükséges, hogy a bank intervencióval lépjen föl az “importált” infláció ellen. Végül a beavatkozáshoz, noha a monetáris politika az ECB-re tartozik, mégiscsak konszenzusnak kellene születnie a 11 valutauni-ós tagország pénzügyminiszterei között, s ez enyhén szólva nem ígérkezik sima menetnek. –
