Kultúra

Olyan lelki és idegrendszeri terhet jelentett, hogy elbúcsúzik egy Loupe-os darabjától Lovas Rozi

Horváth Júlia / 24.hu
Horváth Júlia / 24.hu
Molnár Áron után Lovas Rozi is a lelki egészsége érdekében köszön le egy Loupe-os előadásból, jelentette be egy videóüzenetben.

Több mint 90 alkalommal lépett színpadra a Lányok, fiúk című egyszemélyes darabjában Lovas Rozi, elmondása szerint minden alkalommal megszakadt a lelke, szíve. A színésznő annyira beleélte magát a történetbe és a karakterek megformálásába, hogy úgy érezte, lelkileg teljesen kimerült, ezért most úgy döntött, elbúcsúzik az előadástól.

Volt már hasonló eset a társulatnál: nemrég Molnár Áron szintén egészsége és mentális állapota megőrzése érdekében szállt ki egy színdarabból: még a bemutató előtt, a próbafolyamat során hagyta ott az Emberek, helyek és dolgok című produkciót.

Lovas Rozi videójában úgy fogalmazott: „Az utóbbi időben már olyan lelki és idegrendszeri terhet jelentett ennek a brutális történetnek az elmesélése, hogy meg kellett hoznom azt a döntést, hogy most ez alól a puttony alól felszabadítom a lelkemet, mert máshol is szükség van rá. Ez egy fájdalmas állapot most, olyan, mintha valahogy a gyerekemtől szakítanának el, vagy hát, szakítanám el saját magamat, de több mint két éve van velem ez a történet, több mint 90-et játszottam belőle, több mint 90-szer szakadt meg a lelkem és szívem ebbe a sztoriba…”

A szerep nehézségei ellenére hálás az elmúlt időszakért, és úgy érzi, a darab fontos leckét tanított neki az emberi teherbírásról és az önvédelemről.

Nagyon-nagyon sokat tanultam abból, hogy milyen erős és nagyszerű az ember a legnehezebb pillanatokban is, hogy a magányosságot milyen jóféle módon lehet kreatív és szeretetteli energiává varázsolni. Azt, hogy milyen jó átlépni bizonyos nehéz pillanatokon, és hogy milyen jó megtalálni és elismerni azt, hogy vannak határaink, amiken viszont jó, hogy ha nem kaszaboljuk át magunkat erőszakosan

− fogalmazott a videóban. Ő most próbál fejlődni és erősebb lenni ezekben a dolgokban, mondja.

A darabot most „egy hosszú időre bizonyosan” eltemette, azt viszont nem zárja ki, hogy a jövőben még visszatérhet:

Aztán ha úgy érzem, hogy elég erőm van visszatérni, akkor jövök. Mert vannak döntések, amiket lehetetlen meghozni, és vannak döntések, amiket mindenképpen meg kell hozni, és néha ezek ugyanazok a döntések, szóval búcsúzom.

A Loupe Színházi Társulás szintén megerősítette a hírt a közösségi oldalán, jelezve a nézőknek, hogy egy ideig most láthatták utoljára Lovas Rozitól ezt a rendkívüli erejű előadást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik