Gazdaság

DUNAÚJVÁROSI SIKERDÍJAK – Acélipari Black Jack

A Dunaferr Rt. 1996-os, sikerdíjas vagyonkezelői szerződése régóta foglalkoztatja az ellenőröket. A legkényesebb kérdés az, járt-e a vagyonkezelő társaságba tömörült huszonegyeknek az eddig kifizetett 430 millió forintos sikerdíj.

Kormányhatározat alapján kezdeményezi a Dunaferr Rt. vagyonkezelésére immár négy évvel ezelőtt, a társaság menedzsmentje által alapított, Acél XXI. Kft.-vel megkötött szerződés módosítását, esetleg felmondását – jelentette be április végén az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. Az ötéves futamidejű, tehát jövőre lejáró szerződés a vagyonkezelő szakértőinek véleménye szerint hátrányos az adófizetőkre nézve. Emellett üzleti szempontból ellenőrizhetetlen teljesítmények alapján, a munkaszerződésben meghatározott fizetésen és prémiumon felül több százmillió forintos sikerdíjat biztosít a 84 százalékban állami, 15,9 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő Dunaferr vezetői számára. Az ÁPV Rt. azonban a kilátásba helyezett változtatásokat tárgyalásos úton szeretné végrehajtani – foglalta össze Módos Márton, a szervezet ügyvezető-igazgatója.

Az Acél XXI. Kft.-vel 1996-ban aláírt, vitatott kitételeket tartalmazó vállalkozói típusú vagyonkezelői szerződés “békés” átalakítása mellett szól, hogy a dunaújvárosi menedzsment a cégadatok tanúsága szerint nyereséget termelő társaságot vezet. A tárgyalásos megegyezés felé mutat az is, hogy a privatizációs szervezet viszonylag rövid időn belül – 2002 tájékán – tervezi a Dunaferr magánosítását, márpedig annak során szükség lehet az 50 milliárd forintot meghaladó vagyonnal rendelkező, vállalkozásaiban, üzleti érdekeltségeiben további 60-80 milliárd forint értékű vagyon sorsát befolyásoló vállalat vezetőinek közreműködésére.

Az állami privatizációs szervezetnél mindazonáltal vitathatatlannak tartják: az 1996 október 1-jén, az ÁPV Rt. részéről, a Tocsik-ügyben elhíresült Kocsis István vezérigazgató, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) képviseletében Simóka Kálmánné vezérigazgató, az Acél XXI. Kft. színeiben Horváth István ügyvezető-igazgató – nem mellékesen a Dunaferr elnök-vezérigazgatója – által aláírt vagyonkezelési szerződés, alapos átalakításra szorul. Az ÁPV Rt. kifogásai nem új keletűek. Az első észrevételeket 1996 augusztusában, a vagyonkezelői szerződés megkötése előtt alig több mint egy hónappal éppen a Kocsis-Szokai páros vezetése alatt álló ÁPV Rt. jogi ügyvezető igazgatósága fogalmazta meg. A privatizációs szervezet 1997-es vizsgálati jelentése szerint, a jogi igazgatóság kezdeményezte a Dunaferr vagyonkezelői pályázatának érvénytelenné nyilvánítását.

Javaslatukat egyebek mellett azzal indokolták, hogy a vagyonkezelésre jelentkező egyetlen társaság, az Acél XXI. Kft., nem fogadta el a pályázatban szereplő díjazási feltételeket, két ponton is eltért azoktól. Másrészt a Dunaferr 21 vezetőjének 100 millió forintos jegyzett tőkéjű cége, a pályázat idején nem volt bejegyezve. Emellett a jogászok etikai fenntartásaikat sem rejtették véka alá: így elsősorban azt, hogy az Acél XXI.-gyel történő szerződéskötés után az ÁPV Rt. azért a munkáért fizet vagyonkezelői díjat a Dunaferr menedzsereinek, amelyet a fizetésükért egyébként is el kellene látniuk.

Külön problémát jelentett már az 1996-os jogi vélemény kialakítása idején, hogy a szerződéssel az állami vállalat feletti tulajdonosi jogokat olyan társaság kezébe adják, amelyben éppen a Dunaferr vezetői a tulajdonosok. Horváth István Dunaferr elnök-vezérigazgató felett ezáltal – mint az Acél XXI. Kft. ügyvezető igazgatója – saját maga gyakorolhatja a munkáltatói jogokat.

Az ÁPV Rt. jogászainak véleménye nem szegte kedvét a privatizációs szervezet akkori döntéshozóinak. Talán azért, mert – a jegyzőkönyvek szerint – érdemben meg sem tárgyalták az észrevételeket. Az aláírt szerződésben az Acél XXI. Kft. 1996 október 1-jétől a 2001 december 31-én végződő üzleti évet lezáró közgyűlés napjáig vállalta a Dunaferr Rt. vagyonának kezelését. A kötelezettségek között szerepelt, hogy a Dunaferr évente 40 millió forint osztalékot fizet az ÁPV Rt.-nek, és a vállalatcsoport a szerződés ötéves futamideje alatt 8 milliárd forinttal növeli a konszolidált mérleg szerinti saját tőke összegét. A saját tőke növelésének bázisául az 1995. december 31-i állapotot jelölték meg. Akkor a Dunaferr mérleg szerinti saját vagyona 36,89 milliárd forintot tett ki. (A cégbíróságon rendelkezésre álló legutolsó – 1998-as év végi – adatok szerint a Dunaferr Dunai Vasmű konszolidált saját tőkéje 48,83 milliárd forint volt.) A vállalások teljesítéséért cserébe az Acél XXI. Kft. számára tekintélyes díjazást biztosít a szerződés: összesen 1 milliárd forintot. Ha az eredmény az elvárásoktól elmaradna, akkor is jár némi zsebpénz a menedzserek cégének: a tőkenövekmény 4 százaléka.

A szerződés megkötése óta lefolytatott ellenőrzések, vizsgálatok a sikerdíjjal, valamint megállapításának módjával kapcsolatban fogalmaztak meg kifogásokat. Az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága 1997-ben leszögezte: a vagyonkezelésbe adás előtt nem történt meg a Dunaferr tételes vagyonértékelése. A felügyelőbizottság ellenőrzése nyomán az ÁPV Rt. 1997-ben módosította az Acél XXI.-gyel kötött szerződést. A sikerdíjjal kapcsolatos pontok azonban nem változtak. A hivatalos adatok szerint a kft.-be tömörült dunaferres vezetők rendes fizetésükön és a nekik járó prémiumon felül eddig több százmillió forintot kaptak meg. Az ÁPV Rt. 1996-ra vonatkozóan nettó 153 millió forintot fizetett ki. A KVI az 1996-os év után nettó 43 millió forintot, az 1997-ben elért eredmények után több mint nettó 200 millió forintot utalt át. Fix díjként a társaság 1997 és 1998 elején 35-35 millió forintot kapott. Az ÁPV Rt. és a KVI felé kiszámlázott sikerdíj összege 1997-re nettó 652 millió forint, az 1998-as év eredményei után csaknem 98 millió forint volt.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 1997-ben lefolytatott vizsgálata az ÁPV Rt. felügyelőbizottságának megállapításait erősítette meg. A számvevők szerint az ÁPV Rt. által végrehajtott módosítások nem eredményeztek számottevő változást a szerződéssel kapcsolatban. Az ÁSZ jelentése is foglalkozott a sikerdíj megállapításával kapcsolatos problémákkal. Az ÁSZ szerint az 1996-os vagyonátértékeléssel kapcsolatos könyvelési műveletek önmagukban 5,75 milliárd forintos vagyonnövekedést biztosítottak a Dunaferr számára.

A tervek szerint a nyár elején kerül sor a Dunaferr, és a hozzá tartozó cégcsoport 18 meghatározó cégét érintő vagyonértékelésre. Az átvilágítás lezárása után az ÁPV Rt. kezdeményezi az Acél XXI. Kft. vagyonkezelői szerződésének megváltoztatását, ha szükséges felmondását. Ezzel párhuzamosan megkezdődik a Dunaferr privatizációjának előkészítése, és megindítják a vizsgálatot a vagyonkezelői szerződéssel kapcsolatos jogi felelősség tisztázására is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik