Gazdaság

TÁVKÖZLÉSI PIAC – Brüsszeli intés

Az Európai Bizottság hivatalos figyelmeztetést küldött az illetékes német, olasz és spanyol állami hatóságoknak arról, hogy a három ország egykori távközlési monopóliumai – a Deutsche Telekom, a France Télécom és a Telefónica – által az előfizetési díjak megállapítása terén alkalmazott gyakorlat ellenkezik az Európai Unió (EU) vonatkozó előírásaival. A bizottság – mint arról versenyügyeként felelős tagja, Mario Monti a sajtónak beszámolt – azt kifogásolja, hogy a cégek túl alacsony előfizetési díjakat számolnak föl, megnehezítve ezzel más szolgáltatók piacra jutását.

Az EU általános versenyszabályai és a távközlési szektort érintő előírások értelmében a tarifáknak 1998 januárjától tükrözniük kell a tényleges költségeket. Brüsszel szerint azonban a három vállalat – más bevételekkel kiváltva – mesterségesen lenyomja az előfizetési díjakat. A bizottsági felszólítás az ilyen ügyekben szokásos jogi procedúra első lépése. Ha a három kormány nem teszi meg a várt intézkedéseket, az ügy az Európai Bíróság elé kerül.

A sajtótájékoztatón Monti mellett jelen volt a vállalati ügyekért felelős biztos is. Erkki Liikanen bejelentette, hogy a testület elkészítette a tagállamok kormányainak továbbítandó javaslatát a telefonvonalak úgynevezett “utolsó kilométerének” 2001 végéig történő felszabadításáról. Vagyis arról, hogy a volt távközlési monopóliumok mondjanak le a telefonközpontokból a magánelőfizetőkhöz vezető vonalak kizárólagos ellenőrzéséről, lehetővé téve a teljes körű piaci versenyt. Az 1998-as liberalizáció után a monopóliumok ezen az egy területen őrizhetik még kiváltságukat.

A mostani brüsszeli koncepció a tervek szerint júniusra törvénytervezetté alakul. A változtatásnak jelentős következményei lesznek, elsősorban az internethasználat válhat lényegesen olcsóbbá a verseny kiszélesítésével. A bizottság szintén júniusban további tervezetekkel is elő kíván állni (lásd külön) a távközlési liberalizáció kiterjesztése végett. –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik