Magyarország nem rendelkezik még részleiges információs stratégiával sem – állapítja meg az a tanulmány, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) szakértők bevonásával készített, reagálva az egyre feltartóztathatatlanabbul közeledő “vészre”, az információs társadalom kihívására. Az elszántságot tükröző tanulmányt – Magyar válasz az információs társadalom kihívásaira – egy címében és megállapításaiban meglehetősen semmitmondó mű egészíti ki, amelyet Mojzes Imre évszámkezelési kormánybiztos (szintén a MeH munkatársa) jegyez.
Ezek a kötetek (s még egy-két kormányzati oldalról született írásmű az információs társadalomról) akkor kerültek az érdeklődés homlokterébe, mikor néhány hete Stumpf István április végére informatikai kormánybiztos kinevezését ígérte, annak érdekében, hogy még az idén megszülessen egy átfogó kormányzati stratégia az e-Hungary kiépítéséről. A kancelláriaminiszter mondatai és a Széchenyi-terv nagyjából egy időben hangzottak el, valahogy mégsem rímel az egyik a másikra: az átfogó gazdasági tervben ugyanis alig jelenik meg az internetes gazdaság fejlesztésének fontossága. Talán éppen ezért, már felröppent egy Neumann-terv híre is, arról viszont semmi közelebbit nem tudni. A kormánybiztos kilétéről már folynak az egyeztető tárgyalások és a találgatások; a kiszemelt, s sokak szerint biztos befutónak tekinthető Vahl Tamás – az SAP Magyarország Kft. kereskedelmi igazgatója – csupán annyit ismer el, hogy megkeresték ez ügyben.
SOK BÁBA KÖZT. A retorika szintjén az e-Hungary kép egyre jobban kirajzolódik. Az egymás mellett elbeszélő tanulmányok azonban több politikai csoportot látszanak körvonalazni, ez pedig azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a sok bába között elvész a gyerek. Lassan, ráadásul nem mindig a megfelelő irányba haladnak a törvényelőkészítő munkák. A tavaly készült szerzői jogi törvény például egyáltalán nem alkalmas a hálózati környezetben adódó jogi problémák megoldására. A törvény szűken értelmezi az információhoz való jutás lehetőségét, s tele van archaikus elemekkel, így hamarosan újra kell gondolni. Régóta téma, de lassú az előrehaladás az elektronikus aláírást szabályzó törvény tekintetében, márpedig ez az elektronikus kereskedelem megteremtésének egyik legfontosabb eleme. Az internet alapú gazdaság egyik kulcskérdése a hírközlési törvény, amelynek tervezete várhatóan a harmadik negyedévben kerül a kormány asztalára. A törvény előkészítésének szakaszában az alternatív távközlési társaságok (GTS, Novacom, PanTel, UPC, Vivendi) egyre erőteljesebben hallatják hangjukat annak érdekében, hogy a korábbi monopóliumok még csak részben se élhessenek tovább. A törvény erőteljes hatással lesz az internetezők számára vagy az elektronikus kereskedelem növekedési ütemére; e két mutatónak igencsak meg kellene ugrania ahhoz, hogy információs társadalomról beszélhessünk. Miközben az uniós tagországok panaszkodnak a magas távközlési tarifák miatt, amely hátráltatja az e-Europe kiépítését, addig nálunk ezek a díjak messze meghaladják az ottani átlagot (Figyelő, 2000/14. szám). Míg az Európai Unió (EU) kevesli az internetezők 23 százalékos arányát (lásd keretes írásunkat), addig nálunk ez az arány 5 és 8 százalék közé tehető. S amíg az unió tagországaiban együttesen a 39 milliárd dollárt érheti el az elektronikus kereskedelem az idén, nálunk ezt a számot 135 milliárd forintra (tehát csupán félmilliárd dollárra) taksálják az elemzők.
ÍRÁSTUDÁS. Hosszabb távon talán a legfontosabb kérdés az információs írástudás megteremtése; Magyarországon ez is a politikai csatározások áldozatául esett. Ugyan a Sulinet program Íriszre cserélésekor arra hivatkoztak az érintettek, hogy most elérkezett a tartalomfejlesztés ideje, a Magyar válasz az információs társadalom kihívásaira című tanulmány szerzői arra a megállapításra jutottak, hogy a középiskolai informatikai programból hiányzik a tartalomszolgáltatás. A tanárok az iskolákba került CD-ROM-ok és az interneten hozzáférhető digitális tananyagok alig 10 százalékát ismerik és kevesebb mint 5 százalékát használják rendszeresen. A szakértők szerint ez a kudarc a fejlesztés szervezetlenségének tudható be. A felsőoktatásban valamivel jobb a helyzet. Ennek egyik oka, hogy a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program (NIIF) az egyetemi központokat, kutatóhelyeket és közgyűjteményeket egyre jobb hálózati infrastruktúrával látja el. Az idei év végére a másodpercenkénti 2 gigabites összkapacitás az EU-országok kutatói hálózatával azonos színvonalú kommunikációs lehetőséget teremt. A magángazdaság (jelesül az informatikai cégek) is elsősorban a felsőoktatást támogatják, persze főként az informatikus-képzés erősítése céljából. Ugyanakkor félő, hogy néhány éven belül szakemberhiány lesz Magyarországon. Ennek elhárítása alapvetően kormányzati feladat – hívja fel a figyelmet a Magyar Informatikai Charta, amelyet az Informatikai Érdekegyeztető Fórum dolgozott ki, válaszul a kormányzati stratégia előkészületeire.
Az információs társadalom fogalma involválja a szolgáltató államot, e tekintetben pedig még a tervek sem túl szárnyalók. A legkonkrétabban kidolgozott, határidőket is tartalmazó terv is sétagaloppszerű haladást irányoz elő, legalábbis erre utal az az összesítés, amely a társadalom hálózati hozzáférését, szolgáltatásainak kapacitását határozza meg az elkövetkező 15 évre (lásd a táblázatot). A tervek szerint 10 év múlva (ami az információs korszakban nagyon nagy idő) csupán az önkormányzati ügyek 30 százalékának kell elektronikusan hozzáférhetőnek lenniük. Ha a megvalósítás oly módon és abban a tempóban zajlik majd le, ahogyan azt az előkészítés sugallja, akkor nem kerülhető meg a kérdés: Lesz-e-Hungary?
