Komoly lehetőséget kapott Horvátország a minapi parlamenti választások nyomán az euro-atlanti integráció felgyorsulására. A Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) Franjo Tudjman köztársasági elnök halála után elveszítette a parlamenti választásokat, és várhatóan a nyugat rokonszenvét élvező szociálliberális és szociáldemokrata párt alakít majd kormányt, kiegészülve a négy kisebb pártot tömörítő centrista pártszövetséggel. A korábbi ellenzéknek a január végi elnökválasztáson is jók az esélyei.
A gazdasági teljesítmény alapján eddig sem volt indokolható, miért döntött az Európai Unió a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről Romániával, és miért vetette ezt el Horvátország esetében. Valószínűleg a horvát választók is abban bizakodnak, hogy – hasonlóan a poszt-meciari Szlovákiához – a Tudjman utáni Horvátország is befogadást nyer a csatlakozási tárgyalások megkezdésére érdemesnek ítéltek sorába. Ehhez azonban elengedhetetlen a modern demokratikus szabadságjogok megadása: nemcsak a szólás- és a sajtószabadság területén, de az etnikai és a regionális kisebbségek számára is. Különösen a Krajinával vívott polgárháború következtében elmenekült – több mint 300 ezerre becsült – szerb visszatérésének, illetve a Horvátországban maradt 160 ezer szerb kisebbségi jogainak biztosítása sürgető. Ugyanakkor az olasz, valamint a dalmát és az isztriai regionális kisebbségek sem kaptak a modern európai normáknak megfelelő jogosítványokat az autoriter Tudjman-rezsim idején. Ezenkívül be kell szüntetni a Bosznia-Hercegovinához tartozó horvát-lakta területeken gyakorolt aktív beavatkozási politikát, és végül együtt kell működni a volt Jugoszlávia területén elkövetett bűnöket kivizsgáló hágai Nemzetközi Bírósággal.
Az új horvát kormánynak azonban nagyon komoly gazdasági nehézségekkel is szembe kell néznie. A viszonylagos makroökonómiai stabilitás fenntartása 1999-ben csak a Hrvatske Telekomunikacije részvényei 35 százalékának eladásával sikerült – a vevő a Matávban is érdekelt Deutsche Telekom volt. A rövid távú fiskális egyensúly fenntartása szempontjából ugyancsak jól jönnek majd a várhatóan 2000-ben befolyó privatizációs bevételek, amelyek három regionális nagybank, a Privredna Banka Zagreb, a Rijecka Banka és a Splitska Banka, valamint a legnagyobb biztosító, a Croatia Osiguranje (részleges) eladásából származhatnak.
A működőtőke-beáramlás viszont szinte kizárólag a privatizációhoz kapcsolódik, a zöldmezős beruházások nagyon ritkák.
A makrogazdasági problémák alapvetően a horvát fizetőeszköz, a kuna túlértékeltségéből származnak. A központi költségvetés csekély, a bruttó hazai terméknek még 2 százalékát sem elérő hiánya ugyanis a GDP 8 százalékának megfelelő folyómérleg-deficittel párosult tavaly. A nemzeti valutába vetett bizalom az évek óta alacsony infláció ellenére is csekély, emiatt a lakosság megtakarításainak 85 százalékát márkában tartja.
A magyar agrárkivitelt különösen sújtó protekcionista horvát intézkedések azt mutatják, hogy a horvát-magyar szabadkereskedelmi egyezmény megkötéséhez kemény tárgyalásokra lesz még szükség. –
