Nem sikerült fényes fináléval zárni a nemzetközi telekommunikációs iparban számos megafúziót hozó 1999-es esztendőt. A svéd és a norvég kormány illetékesei három napi válságtanácskozás után bejelentették: véglegesen meghiúsult a 100 százalékos állami tulajdonú Telia és Telenor cégek egyesülése, amelynek révén Európa hatodik legnagyobb távközlési csoportja jött volna létre.
Csaknem egy évig tartó, a nemzeti érzület fellángolásaitól kísért vitákat követően a két fél október közepén már aláírta a szerződést a 47 milliárd dollár értékű vállalat létrehozásáról, s addigra az unió versenyhatóságainak aggályait is sikerült eloszlatni oly módon, hogy a felek beleegyeztek: megválnak kábeltévés üzletáguktól, felszámolják az átfedéseket, és megnyitják vezetékes hálózatukat más szolgáltatók előtt. A január elején megalakítani tervezett új társaságban a svéd Telia 60, a norvég Telenor 40 százalékos tulajdonhányadhoz jutott volna. A konfliktusok forrása elsősorban az volt, hogy a norvég fél nem akart alárendelt szerepet játszani, értéke alapján viszont kisebbségbe került volna a Teliával szemben a menedzsmentben. Így álltak a dolgok december elején, amikor arról kellett határozni, hogy a kiugróan jól működő mobilüzletágnak Stockholmban vagy Oslóban legyen-e a székhelye. Az igazgatótanács a nemzeti hovatartozás mentén kétfelé szavazott, a svéd oldal Stockholm mellett döntött, ám Tormod Hermansen, a csoport norvég vezérigazgatója bejelentette, hogy szerinte az egyesülési megállapodás értelmében a választás nem legitim. Svéd részről Hermansent lemondásra szólították föl, a norvég kormány viszont támogatásáról biztosította őt.
Ilyen körülmények között került sor Björn Rosengren svéd ipari és Dag Jostein Fjaervoll norvég hírközlési miniszter válságmegbeszélésére, amely a határidőig nem hozott eredményt –
