Gondoljunk azokra a láthatatlan veszteségekre, amelyek a társadalmat érik a kudarctól való félelem miatt: mennyi fényes karrier el sem indul, hány nagy céget meg sem alapítanak, hány olyan termék van, amelynek előállításához hozzá sem kezdenek. A kudarctól való félelmet a XXI. században sem tudják teljesen kiküszöbölni, azonban újfajta pénzügyi eszközöket – fedezeti ügyleteket – dolgoznak majd ki, amelyek csökkentik az új vállalkozások kockázatát. Ezzel a társadalom az ügyes, furfangos, de óvatos vállalkozók új nemzedékét arra bátorítja majd, hogy valósítsa meg álmait. Valamennyien profitálhatunk az így felszabaduló kreativitásból.
Saját ostoba hibáiktól persze az új pénzügyi eszközök sem védik meg az embereket, de ezek a fedezeti ügyletek védelmet nyújtanak majd nekik olyan, tőlük nem függő események ellen, amelyek kihatással lehetnek választott életpályájukra, vállalkozásukra, országukra, szűkebb lakókörzetükre. Mindez azt jelenti, hogy az emberek inkább urai lesznek saját sorsuknak.
“Ez arra bátoríthat mindenkit, hogy vállaljon kockázatokat, mivel azok következményeit nem kizárólag neki kell viselnie” – magyarázza Robert J. Shiller, a Yale University közgazdásza, aki erről a kérdésről 1993-ban könyvet írt Macro Markets: Creating Institutions for Managing Society’s Largest Economic Risks (Makropiacok – A társadalom legnagyobb gazdasági kockázatainak kezelésére létrehozandó intézmények) címmel.
Ahhoz, hogy lássuk, miként működik majd ez a dolog, vegyünk egy példát: a rossz pályaválasztás elleni fedezeti ügyletet. Manapság egy fiatal hosszú éveket tölthet el azzal, hogy megtanulja a szívsebészetet, s előfordulhat, hogy mire eléri célját, egy szigorú műhibaellenes törvény igencsak kevéssé vonzó foglalkozássá teszi ezt a szakmát. Az ilyesfajta, előre nem látható kockázatok kétségkívül visszariaszthatnak ettől a pályától olyan fiatalokat, akik egyébként kiváló szívsebészekké válhatnának – s ez az egész társadalom számára veszteséget okoz.
Képzeljük el mármost, hogy a jövő században lesz egy olyan piac, ahol a “jövőbeli szívsebész jövedelmekre” az érintettek, illetve a spekulánsok köthetnének határidős ügyleteket, ugyanúgy, ahogyan ezt ma teszik a felek a tőzsdéken a szójabab és a kamatlábak esetében. A mi képzeletbeli leendő szívsebészünk határidős üzlet keretében eladási pozíciót nyithatna, ami valójában azt jelentené, hogy a saját foglalkozása ellen spekulál. Ha valami külső esemény miatt visszaesnének a szívsebészek által elérhető jövedelmek, történetünk alanyát kárpótolná a pozíciója eladásából befolyó profit. Ha pedig nem akar személyesen bajlódni ilyen ügyletekkel, akkor az egészet rábízhatja egy brókerre. Ha a szívsebészek ily módon bebiztosíthatnák magukat a kockázatok ellen, akkor majdani jövedelmük kizárólag a műtőkben nyújtott teljesítményüktől függene, nem pedig általuk kevéssé befolyásolható törvényektől.
Az életpályával kapcsolatos fedezeti ügyleteken kívül számos egyéb konstrukció szolgálja majd a rizikócsökkentés szélesebb körű értelmezését. Lehetséges lesz fedezeti ügyletet kötni a saját házunk értékének csökkenése ellen is. Az emberek jobban hajlanak majd házuk kitatarozására vagy kockázatosabb környezetben való házvásárlásra, ha meg tudják védeni magukat a helyi ingatlanpiacon bekövetkező árcsökkenéssel szemben.
Ennél messzebb is mehetünk: miért ne lehetne ilyen fedezeti ügyletet kötni egy ország nemzetgazdaságának teljesítményére vonatkozóan. Egy argentin például kárpótláshoz juthatna, ha a országa gazdasága a mélybe zuhan. Ez tehetséges embereket arra bátoríthatna, hogy ne emigráljanak, hanem Argentínában építsék fel egzisztenciájukat.
Ma még kissé egzotikusnak hangozhat a fedezeti ügylet kiterjesztése egy életpálya, egy ház vagy egy ország jövőjére. Pedig ez nem más, mint egy a régi bölcsesség – Nem szabad mindent egy lóra feltenni! – XXI. századi megjelenési formája.
