Logikus feltételezésnek tűnt Neil Armstrong 1969-es történelmi jelentőségű holdsétája idején, hogy a Mars meghódítása is elérhető közelségbe került. Tévesnek bizonyultak azonban azok a prognózisok, amelyek a holdraszállást ugródeszkának tekintették a vörös bolygón kiépítendő kolóniákhoz, később akár naprendszerünkön kívüli csillagok megközelítéséhez – azóta már a holdséták is lekerültek a napirendről. A föld mai népességének fele az Apollo űrprogram utolsó küldetése után született, s számukra a holdséta már inkább a történelem egy darabja, hasonlóan mondjuk ahhoz, mint amikor Amundsen 1911-ben elérte a Déli-sarkot. Ám ahogyan az űrkorszak beköszöntét túlbuzgóan ünneplők rossz jósnak bizonyultak 30 éve, ugyanúgy téves eredményre juthatnak azok, akik a mai helyzet alapján extrapolálják a jövőt. Nem sokkal a nagy gazdasági válság kitörése előtt, 1929-ben Irving Fisher, a Yale egyetem közgazdász-professzora leszögezte, hogy a részvényárfolyamok “tartós plafonba ütköztek”. S egy másik látványos balfogás: az 1973-as első olajválság, s az amiatti benzinellátási mizéria idején közgazdász berkekben biztosra vették, hogy 1980-ra már 100 dolláros magasságban lesz a nyersolaj barrelenkénti ára. Ehhez képest most 20 dollár körül mérik ezt az energiahordozót.
Most, hogy mindjárt itt a nyakunkon a millennium, s számtalan prognóziskészítő igyekszik megrajzolni a tényadatok grafikonjainak várható folytatását, a Business Week szabadjára engedte a fantáziáját, s búcsút mondott a lineáris fejlődés gondolatának. E mellékletben nem szerepelnek táblázatok sem a 2020. évi internet-felhasználókról, sem a 2030-as halálozási rátákról, de még a 2040. évi egy főre jutó GDP-ről sem.
Amit ehelyett az alábbiakban olvasóink elé tárunk, az elgondolások, javaslatok, irodalmi karcolatok laza, mindenféle rangsorolás nélküli szövedéke. S miközben gyakorlati megfontolásokból mi is a prognosztákra jellemző nyelvezetet használjuk, nincsen semmi más célunk, mint felvázolni néhány lehetséges képet a jövőből. Elmélázunk egy kicsit az állatvilág nélküli erdők látványán, szólunk a városok elterpeszkedéséről és a tudat halhatatlanságáról, de még ennél izgalmasabb témák is előkerülnek. Ilyen címeket olvashatnak a továbbiakban: “A Föld elektronikus bőrt ölt magára” vagy “Odafönn északon: az élet keletkezésének titkai”.
Mellékletünk fejezeteinek visszatérő eleme – nevezhetjük akár a 22. víziónak -, a több egyváltozós fejlődési irány felvázolása helyett, a sokváltozós forgatókönyv használata. Vagyis számtalan ajtót hagyunk nyitva olvasóink számára, hogy felkészülhessenek egy alapvetően megjósolhatatlan jövendő világra. Az ötletrohamok rendszerint hasznosak. S minél több jövőképet tudnak magukévá tenni, annál valószínűbb, hogy majdan nem lesznek felkészületlenek a tényleges változások befogadására.
A felvázolt lehetőségek némelyike kifejezetten szórakoztatónak ígérkezik. Vegyük például a következőt: egyszer elérkezik majd az az idő, amikor az internetről tölthetjük le számos eszköz elkészítésének receptjét – legyen az mondjuk a celluláris telefon -, s azokat mindjárt elő is állíthatjuk otthoni gyártósorunkon, a mikrohullámú sütő nagyságú nanobox segítségével. Ezek a nanoboxok – amint azt 21 víziónk egyikében leírjuk – gyökeresen átalakítják majd az ipari termelésről alkotott elképzelésünket.
De szó esik majd az alábbiakban olyan számítógépekről is, amelyek a kvantumelméletet és a kockadobást elegyítve végzik el a kívánt műveleteket. Vagy tekintsük a következő dilemmát: érdemes-e beleverni a matematikát gyermekeink ez ellen tiltakozó agyába, amikor legkésőbb 20 éven belül olyan beültetett csipekkel lesznek “felszerelve”, amelyek segítségével Stephen Hawking tudásának sokszorosát nyújtják majd – persze az is lehet, hogy mindez egy tabletta lenyelésével is produkálható lesz.
Az összeállításunkban szereplő gondolatszülemények nem mindegyikére mondható el, hogy nagy valószínűséggel meg is valósulnak. Lehet, hogy sosem lesz 2000 ország a Földön, ahogyan arról a Nemzeti eszme című fejezetben írunk. Talán a középiskolák rendszere sem sorvad el. Alakulhatnak úgy is a dolgok, hogy a jövőben is csak a nagy közüzemi szolgáltatóktól vehetünk vizet, gázt, áramot. S az sem kizárt, hogy a csapatmunkában történő vállalatvezetéssel való kísérletezgetések után a fej nélkül működő cégeknél rájönnek: semmi más nem hiányzik nekik, csak egy erős kezű főnök.
Lehetséges, hogy egészében véve is vissza kell majd venni valamennyit a jövővel kapcsolatos – alapvetően derűlátó – várakozásokból. Ian Pearson, a BT Laboratories jövőkutatója, aki úgy általában lelkesen propagálja a műszaki haladást, veszélyeket is lát a high tech eszközök túlburjánzásában. Szerinte olyan világ előtt állunk, amelyben például az embereknek telefonálás közben fel kell majd bosszantaniuk beszélgetőpartnerüket, mert egyébként nem tudják eldönteni, hogy nem egy robot van-e a vonal túlsó végén. “A hűtőszekrény nyitását időkapcsolós zár szabályozza majd – olvasható Pearsontól a brit telefontársaság weblapján -, s kamera rögzíti, hogy mit veszünk ki belőle. Ha esetleg valamilyen túl nagy kalóriatartalmú ételt, akkor a mikrohullámú sütő megtagadja annak elkészítését. Az intelligens konyha emberek feletti uralma komoly társadalmi problémának ígérkezik”.
Az emberek többségében ezernyi különböző elképzelés kavarog a jövőről: más-más a családról, a kar
rierről, a munkahelyről. Nagy a kísértés, hogy ezek közül lecövekeljünk egy változat mellett, s attól kezdve ahhoz tartsuk magunkat. Ne tegyük. Az értelmes vezetők tisztában vannak a saját korlátaikkal. Ezért több vasat tartanak a tűzben, számítvaz arra, hogy nem lesz sikeres minden próbálkozásuk. Gyakran egymást kölcsönösen kizáró feltételrendszerű hosszú távú projekteket futtatnak. Nem szégyellik még a gyakori tévedéseket sem, viszont amennyiben egy döntés valóban hibásnak bizonyul, akkor a lehető leggyorsabban változtatnak.
Minél rendezetlenebb és minél gyorsabban változó jelenséggel állunk szemben, annál fontosabb, hogy többféle opcióval rendelkezzünk annak jövőbeli alakulását illetően. “A változékonyság nem ellensége az emberiségnek” – állítja John H. Holland, a University of Michigan számítástechnika-professzora. Hasonló következtetésre jutott már közel 400 évvel ezelőtt az ismert angol bölcselkedő, Francis Bacon is: “Aki a kezdetekkor biztos a dolgában, az kétkedőként végzi. Ha viszont az elején megelégszik a bizonytalansággal, akkor a végére biztos tudás lesz a birtokában”.
A befektetők számára szintén megvilágosodást hozhatnak a több változatra épülő forgatókönyvek. Manapság mindenki az internetes cégek részvényeiért tolong. Ám lehetséges, hogy a holnap sikerpapírjai már egészen más profilú vállalatokhoz kötődnek majd: a biotudományok, illetve a nanotechnológia művelőihez – vagy akár a Marsról “importált” enzimek ipari hasznosítását végzőkéhez.
Forgatókönyveket gyártani, s a sokféleséget kezelni nem hálás feladat. Az emberek vágyódnak a biztonság után, s nem szeretik felülvizsgálni korábbi döntéseiket. Emiatt fordul elő gyakran, hogy a cégek reménytelenül futnak a pénzük után, s inkább megválnak attól a munkatársuktól, aki a sikertelennek bizonyult projekt ejtését javasolja (még akkor is, ha tényleg a kiszállás az egyetlen ésszerű lépés). A XXI. században azonban már valamennyiünknek követnünk kell az élsportolók gyakorlatát, akik már nem pusztán a fáradságos fizikai edzéssel készülnek fel, de folyamatosan kielemzik minden mozdulatukat, s az ellenfelek jellemzőit, s igyekeznek függetleníteni magukat a megmérettetés adott helyszínétől.
A 2000. év küszöbén mindannyiunk számára érdemes elgondolkodni azon, hogy melyik térfélen is küzdünk. Lehet persze még halogatni a dolgot – sokak szerint a következő évszázad amúgy is csak 2001-gyel kezdődik. Ám az általunk használt naptár igencsak mesterséges és szubjektív mérce. Nem árt tudni, hogy ezer évvel ezelőtt a Föld lakosságának nagyobb része mit sem törődött az akkori “nyugati világban” érvényes időszámítással. S ezer év múlva – amikor az emberiség többsége már feltehetően nem is ezen a bolygón fog élni – nyilván meglehetősen ósdi fogalomként kezelik majd a földi évet.
Ne szaladjunk azonban előre mindjárt ezer évet! Már a következő száz év fejleményeit is elég nehéz feladat előrevetíteni, a kép egyelőre ugrál és homályos, mintha csak Neil Armstrong első lépéseit látnánk a Holdon. Amiért mégis érdemesnek tartjuk lejátszani ezt a filmet: ha szembenézünk a jövő lehetséges változataival, s végiggondoljuk az azokból levonható következtetéseket, akkor felkészültebben várhatjuk a majd valóban lezajló folyamatokat. Ebben az esetben ismerősként köszönthet ránk a jövő. A választás nem kerülhető meg: aki nem emlékszik a jövőre, annak kínos meglepetésekben lesz része.
