Óriási üzlet a gyógyszergyártás. A koleszterinszint-csökkentő Lipitor, az ízületi gyulladás elleni új szer, a Celebrex, no és persze a Viagra megjelenését olyan túlfűtött várakozás kísérte, mint egy jobb hollywoodi szuperprodukció premierjét. Mellékhatásuk – a gyógyszergyártók egészségére legalábbis – áldásos: növekvő forgalom és bevétel számos vállalatnál. És a java még hátravan: ahogyan az új technológiák segítségével feltárulnak az emberi génállomány rejtélyei, néhány éven belül ez idáig elképzelhetetlen gyógyszerfejlesztések válhatnak elérhetővé.
De ha valóban ilyen rózsás a helyzet, mi okozhatja a gyógyszeripar vad egyesülési lázát? Intő példa lehet a Pfizer és a Warner-Lambert között dúló heves harc, mely azt követően vette kezdetét, hogy az előbbi ellenséges felvásárlási kísérletet tett ez utóbbi megszerzésére. Az elkövetkező években valószínűsíthető, hogy a gyógyszeriparra nehezedő nyomás csak nőni fog. A legnyilvánvalóbb ok az ed-dig nem látott mennyiségű sztárkészítmény szabadalmi védettségének közelgő lejárta. Amint kifut egy szabadalom, megjelennek a generikus utánzatok – és a gyógyszer gyártója akár eladásainak 80 százalékát is elveszítheti. Ennek leghatásosabb ellenszere természetesen az, ha új termékekkel váltják fel ezeket a régebbi készítményeket. És bár az ágazat rengeteget költ drága géntechnológiai kutatás-fejlesztésre, ezek a befektetések várhatóan csak évek múlva térülnek meg. Az éles verseny ugyanakkor az égbe tornázza a marketingköltségeket. A következmény: számos gyógyszergyártó körül pont akkor szorul majd a hurok, amikor a Wall Street erősödő forgalomra és növekvő bevételekre számít. “A legtöbb vállalat nehéz idők elé néz” – véli Fred Hassan, a Pharmacia & Upjohn vezérigazgatója.
Sok gyógyszergyártó számára az egyik lehetséges kiút az egyesülés. A rivaldafényben álló vállalatok között szerepel a tavaly még fúziós álmokat dédelgető Glaxo Wellcome és SmithKline Beecham. Az üzlet elsősorban amiatt hiúsult meg, hogy a felek nem tudtak megegyezni, kié legyen a vezető szerep az új vállalatban. Egy, a SmithKline-hoz közeli forrás szerint, Jan Leschly vezérigazgató hamarosan bejelenti, hogy a vártnál hónapokkal korábban, 2000 első felében visszavonul, és ezt követően nem kizárt, hogy a cég felújítja a tárgyalásokat a Glaxóval, vagy egy másik konkurenssel. (A SmithKline egyik szóvivője szerint Leschly szerződése 2000 szeptemberében jár le. Azt, hogy talán már korábban visszavonulna, nem kommentálta.) Ahogyan a gyógyszeripar jó néhány mogulja – mint például a Bristol-Myers Squibb 66 éves elnöke, Charles A. Heimbold – egyre közelebb kerül a visszavonuláshoz, megeshet, hogy közülük néhányan egy jelentős felvásárlással kívánnak “emlékművet” állítani maguknak.
Ha hihetünk a közelmúlt történéseinek, a nagy egyesülések nem orvosolnak minden bajt. Jóllehet a fúziók az első néhány évben költségmegtakarítást hoznak, gyakran mégsem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. A legutóbbi fúziók nem produkálták azokat a hosszú távú előnyöket, amelyeket a befektetők vártak. A nagyobb költségvetés lehetővé teszi ugyan, hogy a vállalatok csúcskutatásokat végezzenek, de kevés a bizonyíték arra nézve, hogy a kutatási ráfordításokkal arányosan növekedne a sztármedicinák száma. “Mindig fennáll a veszély, hogy a méret visszahúz” – tartja Anthony H. Wild, a Warner-Lambert gyógyszerészeti üzletágának vezetője. “Különben miért vásárolnánk mindannyian annyi terméklicencet kis biotechnológiai cégektől?”
Ahogy levonul a szabadalmi védettség lejártának árhulláma, ezek a kis biotechnológiai cégek egyre több megrendelésre számíthatnak a nagy gyógyszergyártóktól. A Lehman Brothers szerint 1999 és 2005 között 178, közel 60 milliárd dollárnyi éves bevételt hozó amerikai gyógyszer szabadalma jár le – és nyomukban olcsóbb, generikus készítmények árasztják el a piacot. S hogy kiknek okoz majd ez komoly fejfájást? Köztük lesz például a 2,3 milliárd dolláros forgalmú Vasotec vérnyomáscsökkentő amerikai védettségét elvesztő Merck, vagy a Bristol-Myers Squibb, amely bizton számíthat a cukorbetegség kezelésében használt 1,3 milliárd dolláros gyógyszer, a Glucophage utánzataira.
ÁRNYOMÁS. A piaci kihívások is fokozódnak. A gyógyszergyártók az idén éves szinten több mint 4 százalékkal tudták emelni áraikat. Jay A. Istvan, a Boston Consulting Group (BCG) egyik alelnöke szerint azonban az egészségügyi ellátók növekvő nyomása és a vényre kapható gyógyszerek áráról Washingtonban folyó vita mellett a jövőben ilyen szintű áremelésre nem kerülhet sor. Csökkent ugyanakkor a gyógyszerek fejlesztési ideje, és így az áttörést hozó termékeknek minden korábbinál hamarabb fel kell venniük a kesztyűt a riválisokkal. Míg korábban egy-egy új medicina évekig egyeduralkodó maradhatott a piacon, a Monsanto ízületi gyulladás elleni gyógyszerének, a Celebrexnek öt hónapja volt a Merck hasonló termékének megjelenéséig. “Ez lerövidíti a gyógyszer jövedelmezőségét” – mutat rá Tom McKillop, az AstraZeneca vezérigazgatója.
MENEDZSEREK FÉLELME. A lázas verseny, a szabadalmi fejfájásokkal együtt sok nyugtalan éjszakát okozhat még az ágazat vezetőinek. A húsz vezető gyógyszervállalatnak az elkövetkező öt évben évente több mint három új készítményt kell bevezetnie, hogy megfelelhessen a Wall Street 12-14 százalékos bevételnövekedési elvárásainak – vélekedik a BCG alelnöke. Számításai szerint a gyártók évente átlagosan 1,6 új gyógyszer kifejlesztésére képesek.
A lemaradás egyik legfontosabb oka az, hogy a gyógyszergyártók olyan összetett betegségekre koncentrálnak, mint az Alzheimer kór vagy a cukorbaj – ezeket milliárdnyi összefüggő folyamat váltja ki, és számos vonatkozásukat még ma is alig értjük. Hihetetlenül nehéz lesz megtalálni azt az egy-egy molekulát, amelyekkel esetleg kivédhetőek lennének, a hosszú évekig is eltartó tesztelésekről nem is beszélve.
Vessük össze ezt a folyamatot mondjuk egy antibiotikum kifejlesztésével. Számos fertőzés kialakulása és megállítása egyaránt gyors – így az antibiotikumok hatásmechanizmusa viszonylag rövid idő alatt feltérképezhető. A génkutatások, amelyek révén a kutatók megtalálhatják a betegségekkel kapcsolatba hozható géneket, felgyorsíthatják a kutatásokat, de az ágazat szakértői szerint ez konkrét hasznot csak évek múlva hozhat. “Nem hiszem, hogy öt éven belül komoly hatásuk lenne” – tartja Jürg Reinhardt, a Novartis gyógyszerészeti részlegének általános fejlesztési igazgatója.
A maga módján a Pfizer részéről a Warner-Lambert megszerzésére irányuló agresszív kísérlet is ezt támasztja alá. Az elmúlt néhány évben a Pfizer eladásai és bevételei gyorsan emelkedtek. A vállalat új termékkínálata ugyanakkor nem különösebben erős – részben a fejlesztési kudarcok – mint például a cukorbetegség egyes szövődményei ellen kifejlesztett Alond gyenge szereplése – miatt. A Warner bekebelezésével a Pfizerhez kerülne az a Lipitor, amely számos elemző szerint a következő évtized legnagyobb forgalmú vényre kapható gyógyszere lesz.
A Warner lenyelése további előnyökkel is járna. Tudjuk: ha kimerülőben van a saját fejlesztésű gyógyszerek utánpótlása, egy hatásos fúzió néhány évre még igencsak megdobhatja a bevételeket. Itt van például a Ciba- Geigy és a Sandoz 1996-os egyesüléséből létrejött Novartis. A múlt év végére a vállalatnak sikerült kiadásaiból 1,2 milliárd dollárt lefaragnia, nagyrészt az adminisztratív költségek és a “rezsi” visszafogásával. Miközben tehát 1998-ban az eladások csak 2 százalékkal emelkedtek, a nettó bevétel 16 százalékkal, 4,2 milliárd dollárra nőtt. S bár csak kevés gyógyszeripari vezető ismeri el, hogy nem egy nagy üzlet fontos indítéka a rövid távú költségmegtakarítás, Joseph Zammit-Lucia, a Cambridge Pharma Consultancy elnöke állítja, hogy az eddigi egyesüléseket nagyrészt az ilyen megtakarítások ígérete ösztönözte.
A nagy kérdés az, hogy a frissen fuzionált vállalatok az átmeneti költségcsökkentésen kívül nyernek-e mást az összeolvadással. Az adatok ezen a téren már nem olyan biztatóak. A bázeli Pharma Strategy Consulting elnöke, Barrie G. James az egyesüléssel létrejött vállalatok piaci részesedését vetette össze a pártában maradtakéval. Úgy találta, hogy a fúziót követő években szinte minden utódcég piaci részesedése alacsonyabb volt, mint az egyesülés előtti két vállalaté. James számításai szerint a független Pfizer és Eli Lilly piaci részesedésüket 81, illetve 28 százalékkal növelték 1990 és 1998 között. Kutatása ugyanakkor azt is kimutatta, hogy a Glaxo Wellcome piaci súlya 1998-ban 15 százalékkal volt alacsonyabb, mint a Glaxo és a Wellcome összeadott részesedése 1994-ben, az egyesülésük előtt utolsó évben.
A teljesítménycsökkenés egyik alapvető oka az lehet, hogy a fúziókat gyakran az elkeseredés hajtja. Amikor a SmithKline Beckman 1998-ban elhatározta az összeolvadást a Beecham csoporttal, a SmithKline rövid távú termékutánpótlása gyenge lábakon állt; az olyan csúcskészítmények, mint például a fekély elleni Tagamet részesedésének csökkenésével pedig bevételei is esni kezdtek. A Glaxo is akkor határozott a Wellcome megvásárlásáról 1995-ben, amikor a vállalat saját fekély elleni sztárgyógyszere, a Zantac eladásai visszaestek – a nyomást csak tovább fokozta, mikor 1997-ben lejárt a Zantac szabadalma. “Ha visszatekintünk, ezeket a döntéseket bajban lévő vállalatok hozták” – vélekedik Carl Seiden, a J.P. Morgan Securities elemzője.
K+F TÖRÉS. Az óriásfúziók megtérülésének egy másik akadálya az a nehézség, amit két nagy kutató szervezet egyesítése jelent. A Novartisnál a K+F költségek majdnem 10 százalékkal estek, miután felszámolták az olyan párhuzamos tevékenységeket, mint a kiválasztásra esélyes hatóanyagok túlzott toxikusságának vizsgálatát. További megtakarítást jelentett, hogy a gyógyszerfejlesztési projektek számát 75-ről 53-ra csökkentették. Noha a megtakarításokat részben visszapumpálták az új technológiák kutatás-fejlesztésébe, csak nehezen elkerülhető a törés a kutatásban – legalábbis rövid távon.
A gyógyszeripari vállalatvezetők szerint hosszú távon a gyógyszerkutatásokban a “nagyobb” az “eredményesebbet” jelenti majd. Ám erre egyelőre kevés a bizonyíték. A BCG már idézett alelnöke szerint 1992 és 1997 között cége 40 nagy és kis gyógyszerészeti és biotechnológiai vállalatot vizsgált meg, többek között olyan mércék szerint tanulmányozva azokat, mint az egy tudósra vagy éppen az egy elköltött dollárra eső új “gyógyszerjelöltek” száma. Megállapításaik szerint átlagban a nagy vállalatok semmivel sem voltak hatékonyabbak a kicsiknél. Ez az egyik oka annak, hogy a nagy gyógyszergyártók K+F költségvetésük egyre növekvő szeletét fordítják külső együttműködésekre olyan vállalatokkal, amelyek új technológiák és új potenciális gyógyszerjelöltek felé vezethetik el őket.
A jövőben viszont mégis fontosabbá válhatnak a méret adta előnyök. Az emberek közötti genetikai különbségek megértése például előbb-utóbb személyre szabott gyógyszereket fog eredményezni. A Genentech Herceptin nevű mellrák gyógyszere már ma is egy olyan protein blokkolásával fejti ki hatását, amelyet egy, a mellrákos betegek 30 százalékánál megtalálható gén termel. Míg korábban a gyártók adott betegségekre kerestek mindenható gyógyszereket, a jövő a különböző génállományú emberek részére kifejlesztett specifikusabb készítményeké – állítja Anthony Wild. A Warner-Lambert részéről nyilatkozó vezető úgy véli, a méret és a számos új termék teszteléséhez és gyártásához elengedhetetlen hatékonyság kulcsfontosságú lesz.
Ahhoz sem férhet kétség, hogy a csupasz erő a marketingben sokat számít. A gyógyszergyártók az utóbbi években csillapíthatatlan étvágyú megrendelőknek bizonyultak – a Scott-Levin piackutató cég szerint a világ 40 vezető gyógyszervállalata az 1995-ös 36 500-ról mára közel a duplájára, 62 000-re növelte amerikai értékesítési alkalmazottainak létszámát. “A nagyobb talán jobb?” – teszi fel a kérdést Jay Istvan. Majd válaszol is: “Az eladásban és a marketingben igen.”
Nézzük például a koleszterinszintet csökkentő Lipitort, a Warner-Lambertért vívott csata 3,7 milliárd dolláros szent grálját. A vállalat 1997-ben jelentkezett a készítménnyel, amikor a piacot még a Merck koleszterin elleni gyógyszere, a Zocor uralta. A Lipitor ugyan némileg hatékonyabb volt, ám a legtöbb betegnél a Zocor jól bevált. Az elemzők nem hitték, hogy a Merck pozíciói jelentősen gyengülhetnek – ám nem számoltak a Warner és marketingpartnere, a Pfizer által indított eladási offenzívával. Az IMS Health piackutató vállalat becslései szerint e két vállalat képviselői 1998-ban havonta 81 ezer látogatást tettek amerikai orvosoknál, Lipitort árusítva. A Zocort egyedül árusító Merck csak havi 57 ezer orvoslátogatást volt képes lebonyolítani. Az eredmény: ma már a Lipitoré a legnagyobb piaci részesedés a koleszterincsökkentő szerek csábító amerikai piacán.
A Merckhez hasonló vállalatok számára az ehhez hasonló marketing-hadműveletek elleni védekezés költsége napról napra emelkedik. Ha ehhez még hozzávesszük a kifutó szabadalmakat és a növekvő gyógyszerfejlesztési kiadásokat, nyilvánvaló, hogy a gyógyszeripari vállalatoknak is megvan a maguk ezredvégi baja. Ám hiába tolják össze a két billegő széket – attól még mindig a beteg esik a pad alá.
Š Business week
