A legnagyobb magyar cégekről készített Fiigyelő TOP 200 összeállításban tavaly 36, az idén 11 érintett nem kívánt szerepelni, további 20 társaság pedig bizonyos adatainak közléséhez nem járult hozzá. A helyzet tehát javul, de még mindig nem minden vállalkozás tartja természetesnek – nagy, jó nevű cégekről van szó -, hogy gazdálkodásának törvény szerint nyilvános, bárki által hozzáférhető adatait ki is nyomtassák. Nyilvános adatok közléséhez elvben persze nem kellene engedélyt kérni, csakhogy az Ecostat által összeállított listában szereplő információ eredeti forrása az adóhivatal, s emiatt még az árbevétel is “adótitoknak” számít. Így a TOP 200 csak hiányos sorokkal jelenhet meg.
Bár az engedélyt megtagadók a legritkább esetben indokolják álláspontjukat, nem kétséges, hogy a róluk való tájékozódást kívánják megnehezíteni. A titkolódzás ugyanis átmeneti versenyelőnyt jelenthet, de legalábbis az információ megszerzését megdrágíthatja a beszállítók, a versenytársak számára. Pedig az ő tájékozódásuk társadalmi érdek is, hisz’ így erősíthető a szabad verseny és elkerülhető, hogy egy-egy beszállító fizetésképtelen céggel szerződjön s maga is tönkremenjen.
Ezt az érdeket felismerve kapnak nyilvánosságot a cégadatok és az éves beszámolók a cégbíróságokon és az IM Cégnyilvántartási és Céginformációs Szolgálatán keresztül. E tekintetben a magyarországi szabályozás unió-konform, a végrehajtás azonban kevésbé, ugyanis sokszor csak már elavult adatok válnak ténylegesen hozzáférhetővé. Már az is elgondolkodtató, hogy a december 31-i zárású mérlegeket csak öt hónappal későbbi határidővel kell letétbe helyezni, hiszen nagy cégek esetében az informatikai rendszer, kis cégeknél pedig maga a méret korábbi teljesítést is lehetővé tenne. A konszolidált beszámoló beadásának határideje ráadásul még hoszszabb, 9 hónapos, pedig ez segítene kideríteni, ha a tulajdonos példának okáért a különböző vállalkozásai között átcsoportosítja a vagyont, hogy aztán a kiürített céget csődbe vigye.
A maximum 500 ezer forintos bírság – amit a cégnek, s nem a felelős tisztségviselőknek kell kifizetniük – nem igazán elriasztó. Budapesten ráadásul a Fővárosi Cégbíróság túlterheltsége miatt a pénzbüntetést is megúszhatják a beszámolójukat maguknak megtartó társaságok, pedig a mérlegek beadásának következetes ellenőrzése segítene a fantomcégek kiszűrésében is. A törvényt betartóknak is módjuk van arra, hogy adataikat hosszú ideig eltitkolják, hisz a fővárosban hónapokig tart a feldolgozás. Az egyébként igen felhasználóbarát számítógépes céginformációs szolgálat is csak késve tudja közzétenni az adatokat, vagyis a szándékokkal ellentétben igenis el kell utazni Nyíregyházáról Szombathelyre, ha valaki friss információhoz akar jutni, ráadásul a szolgálatnál a folyamatban lévő cégügyekről nem lehet tájékozódni. Így az információ beszerzése megdrágul, s előfordulhat, hogy többe kerül ellenőrizni a partnert, mint amennyit a vele kötött üzleten veszíteni lehet.
Mindez a zavarosban halászó cégek malmára hajtja a vizet, ami sem a tisztességesen működőknek, sem a fogyasztóknak, sem pedig az államnak nem érdeke. A titokzatoskodó, de magukat megbízhatónak tartó cégek vezetői tehát elgondolkodhatnának azon, nem kellene-e jó példával elöl járva a fejlett piaci verseny kialakulását segíteniük, míg az állam képviselői azon morfondírozhatnának, nem érne-e meg néhány tíz-, de akár százmilliót is, hogy a nyilvános információk azonnal hozzáférhetővé váljanak.
