Első magánvállalkozását a nyolcvanas években alapította Vitézy András, aki reggel 8-tól délután 4-ig a Gelka főosztályvezetőjeként dolgozott, de hajnali öttől kezdésig, s a hivatalos munkaidő letelte után este 11-ig saját cégében esztergált. Minderre azért volt szükség, hogy családját, és főképpen asztmás fiát Csepelről Budára költöztethesse.
Ma már jóval rövidebb, “csak” reggel 7-től este 7-ig tart a munkaidő. Utána pedig – a máskülönben az Operára (“a komolyzene iránti lelkesedésemtől az autóban velem utazó kollégák néha szenvedhetnek”), fiatal jazzegyüttesek koncertjeire és néhanapján Fradi-meccsekre tartogatott – estéit a matricarendszerről szóló szakértői vélemények olvasásával tölti. A ma autópályát üzemeltető Vitézy András két évtizeden át az olajiparban dolgozott, ám az 1980-as évek végének “hektikus, értékrendi zavarokkal terhelt és szakember-hiányos időszakában csak jöttek az ajánlatok, amit igyekezett az ember kihasználni” – mondja. Ekkor alakult immár második magánvállalkozása, amely, ha csak távolról is, de talán édesapja hajdani papír- és könyvkereskedésére rímelt. Ám – mint Vitézy nevetve mondja -, óriási különbség, hogy az az üzlet eltartott egy családot, ez a cég viszont épp csak kiegészítő jövedelmet nyújtott.
Még csak indulófélben volt az említett társaság, amikor Vitézy tőkepiaci ismereteket ment az Állami Vagyonügynökséghez tanulni. Szerinte ilyet Magyarországon másutt nem lehetett elsajátítani, ő pedig legalább a “bemutatkozásig” szeretett volna eljutni. A vagyonügynökséget a BÁV vezérigazgatói posztja, a tanultak gyakorlati hasznosítása követte: privatizációra kellett felkészítenie a zálogházak üzemeltetőjét. Arra, hogy az enyhe veszteséggel átvett BÁV-ot pár év alatt 800 millió forintos nyereségű cégként állította talpra, mégpedig elvetve a hagyományos vagyonkezelési módszereket, határozottan büszke. Ám korántsem ezt tartja legnagyobb szakmai sikerének, ami talán a Matáv privatizációjának első ütemében való részvétele.
Bár néhány hónap autópálya-igazgatás után korai a “szakmai ártalom”, mégis autós példát hoz szükséges vezetési stílusok különbözőségére. Mint mondja, lassú tempónál van idő bármit korrigálni, és az anyósülésen sem lesznek rosszul. A BÁV viszont 160 kilométer/órás tempót kívánt meg – “még fél év és a cég elmerült volna” – ez pedig a söfőr mellett ülőket, a biztonságot adó kormány nélkül, nagy stresszben tartotta. Az autópálya-üzemeltetés más, itt szintén gyorsan, de egyszerre több autót is kell vezetni…
Mindenesetre – s ebben a stresszes anyósülés is szerepet játszott – nem hinné, hogy a BÁV-nál népszerű lett volna. “Nem voltam despota, a sikerből mindenkinek juthatott.” Ugyanakkor ahogy akkori kollégája, Kovács Emil, a BÁV kereskedelmi vezérigazgató-helyettese megjegyzi: tűzön-vízen átment.
A lendület hasonló, de a hozzáállás most más: ennél a cégnél például jóval közvetlenebb a kommunikáció. Ennek pedig jellemző módja, hogy a problémákat táblán teszi a kívülállók számára gyakran olvashatatlanul átláthatóvá – mondja Pillinger György, az rt. gazdasági igazgatója aki Vitézy Andrásnak már a BÁV-nál is beosztottja volt. A két cég között persze az is eltérés, hogy a BÁV versenyhelyzetben működik, az autópálya-üzemeltető viszont monopolhelyzetű állami társaság, amelyet azonban Vitézy szerint kifejezetten bölcs lépéssel hoztak létre. Az állam számára kedvezőbbé alakított hitellel perek özönét kerülték el, és a cég most elősegítheti az olcsó állami autópálya-használati díjpolitika megvalósulását.
VITÉZY ANDRÁS 58 éves, érettségi után egy évig az Ikarusban volt lemezlakatos.
A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen szerzett diplomát, ezt később mérnök-közgazdászi végzettséggé fejlesztette.
A megyében maradt, 1969-tól Miskolcon az Áfornál dolgozott. Onnan 1975-ben került Budapestre, de a céget még egy évtizedig nem hagyta el. Utána is maradt az olajiparban, az Országos Kőolaj- és Gázipari Trösztnél négy évig volt főosztályvezető, amit viszont már a Gelka követett. Ezt a céget az egyik leányvállalat igazgatóhelyetteseként hagyta maga mögött, az Optimum Kisszövetkezet kedvéért, majd onnan a svéd Textrához, azután pedig saját irodatechnikai magánvállalkozásához igazolt át. Ezután az Állami Vagyonügynökségen egy évig főtanácsos, majd 1994-től négy éven át a BÁV Rt. vezérigazgatója volt.
Megalakulásától a Nyugat-magyarországi Autópálya-üzemeltető Rt. – az Elmka Rt. utódcége – vezérigazgatója.
