Hozamát mindössze a magánnyugdíjpénztárak egynegyede számította eddig helyesen. A többieket új kalkulusra kötelezi az Állami Pénztárfelügyelet (ÁPF), bár előre sejti, hogy pusztán ez nem vezet majd eredményre. A friss – ám még mindig a múlt évre vonatkozó – számításaikat már benyújtó pénztáraknál ugyanis rendre újabb kérdések merülnek fel, ezzel hosszadalmas levelezést indítva el a felek között. A rosszul számolók egy részénél pedig a nyilvántartás kifejezetten elégtelennek mutatkozik e feladat elvégzésére, a hozamszámításhoz szükséges adatok előteremtésére. Mindezért a felügyelet egyelőre nem ró ki büntetést, csak reméli, hogy kialakítható egy egyszerűbb számítási mód, amely jobban támaszkodik a pénztárak könyvelésében fellelhető adatokra, s így könnyebben kivitelezhető. Mindenesetre az újítás sorsáról – arról, hogy e feladat beleillik-e az ÁPF stratégiájába – még nem döntött az illetékes grémium.
RÉSZVÉNYAPÁLY. Ha a hozamszámítási eljárás egyelőre nem is módosult, a pénztárak befektetései változtak az utóbbi időben. A tavalyi őszi tőzsdei folyamatokat, s a nyomában jól-rosszul kiszámított hozamokat felidézve mi sem természetesebb ennél. Tovább erősödött a magyar állampapírok szerepe, az idén tavaszra részarányuk már a befektetések 84 százalékára rúgott (lásd grafikonunkat a 70. oldalon). Ezzel szemben a részvények aránya felére zsugorodott a tavaly félévi 14 százaléknak. Jelentős változást még a készpénzállomány és a bankszámlán tartott összegek aránya mutat. A legelső negyedévben így parkolt az összes bevétel közel kétharmada, egy év múltán ezek aránya viszont már csak 5 százalékot tesz ki.
Akárhogyan is alakulnak a nyugdíjpénztári portfóliók, még a jogszabályok szigorú követése mellett is “kicsúszhatnak” abból a mezőből, ahol a jogalkotók tulajdonképp tartani kívánták azokat. Így van ez például a külföldi befektetésekkel, amelyekre magánnyugdíjpénztár elvileg egyelőre egyáltalán nem is ácsingózhat. Minthogy azonban a határon túli befektetés fogalmát nem írták kellően körül, akadhat pénztár, amelynek befektetései között, ha közvetve is, de van külföldi. Ez a helyzet például abban az egészen egyszerű esetben, ha külhoni papírokat is tartalmazó alap jegyét vásárolja az intézmény, illetve vagyonkezelője. Ez esetben jogi szempontból az alap és így befektetési jegye is magyar “állampolgárságú”, a szabályozás mögött húzódó közgazdasági megfontolás mégis sérül, hiszen az átmeneti tiltás célja éppen a magánpénztári forintok helyben tartása.
Mindez azonban messze nem tömeges. A pénztárak befektetési beszámolóiból az ugyan nem derül ki, hogy deviza alapokra mennyit költöttek, ám az tisztán látszik, hogy általában befektetési jegyekre sem sokat. Először a tavalyi második negyedévben vett magánpénztár ilyet, de még egy negyedévnek el kellett ahhoz telnie, hogy a teljes magánpénztári portfólión belül legalább tized százalékban ki lehessen fejezni a mértéküket. A szóban forgó arány az év végére még vissza is esett, mígnem 1999 tavaszára a befektetési jegyekben fialó összeg meghaladta a 300 millió forintot – ez az összvagyonnak azonban még mindig csak a 0,7 százaléka.
A külföldi befektetés az arra feljogosított önkéntes nyugdíjpénztáraknál nem dívik egyelőre. Közülük mindössze egy tucatnyi merészkedett – természetesen vagyonkezelője révén – külföldi terepre. A vagyonkezelő egyébként többé-kevésbé közös vonásuknak is számít, hiszen három társaságnál koncentrálódtak e pénztárak.
Az azonos vagyonkezelőn kívül azután nincs is olyan elem, amely rávilágítana, miért pont az adott intézmények engedtek külföldi papírokat a portfóliójukba. A méretük például nagyon is eltérő, a legkisebb százmillió forintos, a legnagyobb 4,5 milliárdos vagyonnal rendelkezik.
JÖVEDELMEZŐEN. Általános viszont, hogy a hozamukra pozitív hatást gyakorolt a határokon kívülre merészkedés. Az éves eredményeket górcső alá véve kiderül, hogy legalább 3-4 százalékponttal jövedelmezőbbek voltak ezek a befektetések, mint amennyit az önkéntes pénztári portfólió egésze hozott. Mindezt látva, több pénztár is úgy döntött, hogy növeli külföldi befektetéseit, és akár 10 százalékig is felsrófolja azokat (a mostani arányok 1,0 és 9,4 százalék között vannak). Mindez persze a vagyonkezelő képességeitől is függ: vajon rendelkezik-e kellő kapacitással más piacok gondos figyelésére is. Egyébiránt ugyanis a kockázatok igencsak megugorhatnak.
A külföldi befektetések 70 százalékban OECD-tagországokban kibocsátott részvények vásárlását jelentették, de például brit vagy amerikai papírokat nem, mivel azokat a Központi Elszámolóház és Értéktár (Keler) Rt. nem tudja konvertálni, s így fizikai avagy éppen dematerializált “formájukban” őrizni sem. Olyan papírokat tartottak megvásárlásra érdemesnek a pénztárak, mint amilyen a Mercedes, a Siemens vagy az Alitalia részvénye. Az ilyesféle befektetések fennmaradó 30 százaléka a már említett, külföldi papírokat is tartalmazó befektetési alapok jegyeit, illetve nemzetközi pénzügyi intézmények kötvényeit jelentette. Jellemző viszont, hogy a pénztárak e papírokat és a részvényeket nem keverték: vagy az egyik, vagy a másik mellett cövekeltek le.
Nos, mindezek után érdemes elárulni a külföldi befektetések volumenét is. Az önkéntes pénztárak tavaly év végi 101,5 milliárd forintos vagyonukból bő félmilliárdnyit szántak erre. Minthogy elemzők az Európai Unióban kibocsátott részvényektől és némely tengerentúli papírtól is jó ideig magasabb hozamot várnak, mint ami itthon elérhető, ez az összeg feltehetően gyarapodni fog.
A külföldi befektetések révén esetleg feltornászható hozamok jó esetben gyógyírt jelenthetnek az adótörvény tervezete szerint jövőre mérséklődő kedvezmények miatt bánkódóknak. Az Országgyűlés által éppen most tárgyalt tervezetben ugyanis az önkéntes és nyugdíjpénztári befizetések után járó szja-kedvezmény maximuma továbbra is 100 ezer forint lesz, ám mértéke 50 százalékról 30-ra csökken. (Ez magánpénztárnál a kiegészítésekre vonatkozik; az “alap” 6 százaléknál, csakúgy mint az állami nyugdíjrendszerben, 25 százalék jelenleg a kedvezmény.)
A pénztári érdekképviseletek meglepő módon ezzel együtt is megnyugvással fogadták a tervezetet. Elfogadhatónak tűnik számukra ugyanis az az indoklás, hogy a gazdálkodási környezet változása – és benne az infláció, illetve általában az szja csökkenése – nem hozza az eddiginél hátrányosabb helyzetbe a pénztártagokat. Emellett pedig kifejezetten előnyös, hogy véget ér a pénztárak közötti különbség, az egészség- és az önsegélyező pénztárak kedvezménye ugyanekkorára nő (az eddigi 25 százalékról). Arról nem is beszélve, hogy ez a terv mennyivel jobb, mint a nagy riadalmat és erőteljes lobbitevékenységet kiváltó első verzió, amely a kedvezmény teljes megvonásáról szólt. –
