Többek közt az az 1994-ben kialakított Villány-Siklósi “borút” sem lett volna életképes a Phare-program nélkül, amely 11 dél-dunántúli településen keresztül vezet. A projektben 60-65 borturizmussal és 25 falusi turizmussal foglalkozó család vesz részt. A kóstolási ceremónián keresztül a gazda szabadon meggyőzheti vendégeit arról, hogy az ő borát érdemes megvenni. A bor bizalmi termék, és ha a “borutas” gazdák jól dolgoznak – márpedig ez esetben így történt -, akkor a kliens visszatérő vendég lesz.
A sajátos vállalkozás az 1995-ben az akkori környezetvédelmi és területfejlesztési tárca által térségfejlesztési céllal kiírt kistérségeknek szóló Phare-pályázatra támaszkodott, ahol az első fordulóban 1,8 millió forintot kasszíroztak a koncepció elkészítésére. A második fordulóban már 21,5 millió forinthoz jutottak – immár operatív célok megvalósítására. Akkor ehhez több mint kétszer ekkora saját forrás is társult. A siker egyik kulcsa – Becker Leonóra, a Borút Egyesület projektmenedzsere szerint – az volt, hogy az önkormányzatok és a gazdák együttműködése hatékonynak bizonyult.
ÚJ FORRÁSOK. Az egyesület története néhány esztendő elteltével újabb epizóddal bővült: 1998-ban ismét pályáztak Phare-programokra, jóllehet már nem a kistérségi fejlesztés keretében. Az ötlet olyannyira sikeres volt, hogy a Dél-Dunántúl többi borvidékén is igény támadt a részvételre, így további öt borvidék bevonásával bővítették a kört. A pályázaton 84 millió forintot nyertek, amelyhez több mint 150 millió forint “önerőt” tudtak felmutatni.
Az egész térség gyakorlott pályázati projektmenedzsere – aki egyébként Palkonya község polgármestere is – az új lehetőségekre is felfigyel; új pénzforrások tűnnek fel a láthatáron. De vajon ezek mennyire jelentenek közvetlen segítséget a vállalkozások, köztük a “borút” működtetői számára?
A csatlakozási felkészülést elősegítendő, az Európai Unió (EU) a Phare-program 1997-es átalakítását követően újabb, egyre specifikusabb támogatási formákat nyújt a csatlakozásra várók számára: 2000 januárjától a csatlakozás időpontjáig új, úgynevezett előcsatlakozási alapok – a Sapard (Special Accession Programme for Agriculture and Rural Development) és az Ispa (Instrument for Structural Policies pre-Accession) – várnak szétosztásra. Az 1999 júniusában elfogadott európai bizottsági határozat értelmében a Sapard mezőgazdasági és vidékfejlesztési program, mint az uniós EAGGF (mezőgazdasági alap, az unió egyik strukturális alapja) közép- és kelet-európai leképezése a következő területeket célozza meg: agrárvállalkozások, farmstruktúra-kialakítás, állat- és növényegészségügy, falu- és vidékfejlesztés, talajjavítás, földnyilvántartás, agrár-környezetvédelem, szakmai segítségnyújtás. Az Ispa ugyanakkor egy olyan új uniós eszköz, amely – felkészítve a csatlakozásra váró országokat a strukturális alapok támogatásának fogadására – az infrastruktúra és a környezetvédelem területén nyújt remélhetőleg nagy segítséget. Jóllehet komoly összegekről van szó – a Sapard esetében 38 millió eurót, míg az Ispa révén bő 80 millió eurót zsebelhet be Magyarország -, mégsem érdekünk a tartós “előcsatlakozási fázis”, tekintettel arra, hogy teljes jogú tagként ennél lényegesen nagyobb, mintegy 2 milliárd euróhoz juthatunk hozzá.
BÜROKRATIKUS ÚTVESZTŐK. Az új támogatási formák “csatlakozásorientáltak”, ami brüsszeli olvasatban azt jelenti, hogy az így elérhető pénzek nem jelentenek közvetlen pénzügyi forrást a vállalkozók számára. A programok elsődleges célja a Magyar Nemzeti Programban lefektetett csatlakozással járó jogi, regionális közigazgatási és államigazgatási feladatok végrehajtása, az ehhez szükséges intézményrendszer uniós követelményeknek való megfeleltetése, az infrastruktúra és a környezetvédelem uniós szintre való emelése. Az új alapok így az államnak, az önkormányzatoknak, és egyéb közhasznú társaságoknak jelentenek elsődleges forrásokat, s azok a cégek számára csak a versenytörvénynek megfelelő tenderkiírások után válhatnak “kézzelfoghatóvá”.
A Borút Egyesület – máris rámozdulva az új lehetőségekre – alig egy hónap alatt készítette el a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) által 1999 áprilisában a “Kistérségek vidékfejlesztési programjai elkészítésének támogatására” kiírt pályázatot. Ez – mint Székely László, az FVM vidékfejlesztési programok irodájának főtanácsosa elmondta – valójában, a tárca Sapard-felkészítő programjának második fázisa. Az első program 1998 decemberében indult, s abban minden megye és régió részt vett, továbbá 11 kistérség is. A másodikban 192 kistérség vált a program részévé. Ennek során a felkészültségük szerint kategóriákba sorolt területek képviselői tanfolyamokon vesznek részt, illetve 2-4 millió forintot kapnak arra, hogy elkészítsék saját stratégiai, majd operatív fejlesztési programjaikat.
Az FVM külső szakértőket (VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht.) és a már elkészült regionális, illetve térségi programokat felhasználva igyekszik kialakítani a Sapard-programhoz elengedhetetlen hétéves Nemzeti Vidékfejlesztési Programját. A tervek szerint szeptemberben elfogadandó, ma még csak “belső” használatra létező projekt megalkotásának módszere és tartalma egyelőre a minisztérium bürokratikus útvesztőinek homályába vész. A tervezet kialakításánál követett visszacsatolásos módszer több helyen csorbát szenved, hiszen mindazon kistérségek, amelyek kimaradtak a felkészítési program első fázisából, már kész helyzettel találják szemben magukat, és csupán a meglévő sarokszámok alapján tervezhetik a tudományos munkatársak által nekik szánt jövőt.
INTÉZMÉNYES KONTROLL. A Sapard újdonsága a Phare gyakorlatával és az új Ispával ellentétben, hogy jóval nagyobb szabadságot enged a kedvezményezett ország számára. Hosszas huzavona után a brüsszeli bizottság engedélyezte az utólagos (ex post) kontrollt. Eszerint az érintett ország megkapja a keretösszeget és a felhasználáshoz szükséges általános “útmutatást”, de azt, hogy konkrétan mire és hogyan költötték el a pénzt, azt csupán utólagosan vizsgálják. Az Európai Bizottság mindemellett – az esetleges visszaélések, szabálysértések esetére – visszafizetési kötelezettséget ír elő a felelősök számára.
A másik potenciális forrást, az Ispát formailag az unió kohéziós alapjának mintájára dolgozták ki, de annál várhatóan sokkal kötöttebb lesz. Támogatási köre az infrastrukturális fejlesztésekre és a nagyon kényes témaként kezelt környezetvédelemre koncentrál. Az unió érdeke, hogy a csatlakozni kívánó országokat szervesen bekapcsolja a belső piac működésébe, melynek a jól működő nemzetközi közlekedési rendszer elengedhetetlen feltétele. Itt a közösség szigorú preferencia sorrendet állított fel, melyben a vasút és a nemzetközi folyosók mentén lévő gyorsforgalmi utak prioritást élveznek. A környezetvédelem területén a csatornázás fejlesztését és a hulladékkezelés megoldását tartják a legfontosabbnak.
Mivel nagy költségű, 5 millió eurót meghaladó projektekről van szó, felmerülhet a kérdés, hogy az Ispa döntéshozatali mechanizmusa mennyire lesz bürokratikus. Annyi már jelenleg is látszik, hogy a fejlesztési terveket kezdettől fogva részletesen egyeztetni kell az Európai Bizottsággal, méghozzá – a Saparddal ellentétben – előzetesen. Egyes hazai szakemberek szerint félő, hogy így az Ispa is a Phare sorsára jut, s nehézkes, elhúzódó döntéshozatalával megnehezíti a fejlesztési tervek megvalósulását.
