mint a leszerelő katonák: már 150 nap sincs a XXI. századig. Kamaszos kíváncsiság ragad magával mindenkit – mint egykoron Verne könyveit bújva – mi lesz velünk az új évezredben?
Az amerikai BusinessWeek magazin összeállítást közöl mindarról, ami már tudható, s ami csak elképzelhető, hogy megváltoztatja életünket az új évezred elején. A miénket – minthogy a kutatás-fejlesztési ciklusok gyorsulóban vannak, s egyáltalán nem kizárt, hogy mindaz, amiről írnak, még a mi életünkben, azaz tíz-ötven éven belül meg is valósuljon.
A nem is olyan elrugaszkodott vízió szerint a fejlett világ háztartásainak zömébe tíz éven belül önálló generátorok kerülnek, amelyek csak a szükségleteknek megfelelő mennyiségű energiát termelik majd – azt se mindig a hagyományos energiaforrásokból. A háztartási energiarendszer számítógépes távvezérlése pedig lehetővé teszi, hogy kihasználjuk a hálózati energiaszolgáltató vállalatok árengedményeit, s csak azokban a periódusokban csatlakozzunk rá a nagy energia-rendszerekre, amikor azok a olcsóbban kínálnak energiát, mint azt mi magunknak otthon elő tudjuk állítani.
A nanotechnológia (azaz a méter milliárdnyi részén operáló technológia) nem is olyan sokára – talán még néhányunk nyugdíjazása előtt -, úgy 2020 tájára egyebek mellett lehetővé teszi azt, ami ma még csak a szoftverekkel képzelhető el. Azt tudniillik, hogy az Interneten keresztül vásároljunk egy PC összeállítására szóló “receptet”. Néhány műanyagból készült molekulát az e célra alkalmatos nano-dobozunkba helyezve, azok – mintegy sejtosztódással felépítve a működésükhöz szükséges áramköröket – helyben össze is szerelik önmagukat.
Napjainkban még a számítógépek működése semmiben nem emlékeztet az agy működésére. Egy-egy Internet-csomópont azonban már szinte a neuron működési elvén működik. Szakértők szerint nincs már messze, hogy ezekből a hálózatok rendszeréből spontán kialakuljon egy “digitális óriáslény”. Nem valami félelmetes Gólem, de például olyan mesterséges intelligencia, amely meg tudja önmagát gyógyítani. Érzékelői – amelyekkel képes mérni és jelezni a levegő szennyezettséget, a közlekedési dugókat, vagy éppen a talajvíz szintjét -, mint egy idegrendszer, behálózzák majd az egész Földet. Kialakul a Glóbusz “bőre”. Ez már nem mérnöki alkotás lesz, hanem spontán kifejlődött organizmus.
A mesterséges intelligencia egyébként is előbb tör be életünkbe, mintsem gondolnánk. No nem annyira teljesen feleslegesnek tűnő konyhai fedélzeti komputerre gondolunk, amely jelzi, hogy a mélyfagyasztóban milyen hőmérséklet uralkodik, s a mikrohullámú sütő beállítását rögvest hozzá is igazítja ahhoz, ha ki akarjuk olvasztani a húst. Sokkal inkább azokról a beszédfelismerő és beszélő programokról van szó, amelyek segítségével tovább haladhat a miniatürizáció. Ezek a programok teszik például lehetővé, hogy a mobiltelefonok mérete tovább csökkenjen. Amikor ugyanis már ujjunkkal nem tudunk tárcsázni, az utasítások közvetítésére nem marad más eszköz, mint a hangunk – ami egyben elviekben végtelenül kicsi készüléket tesz lehetővé.
A számítógépes világot szinte új alapokra helyezi majd a quantum-komputer, amelynek működési elve már nem a bináris rendszeren, hanem az atomnál is kisebb részecskék véletlenszerű pattogásának valószínűségén alapul majd. A komputerek teljesítménye lassan eléri az emberi agy – körülbelül százmilliárd neuron és százezermilliárd idegpálya – kapacitását. 2019-re ilyen teljesítményre lesz képes egy ezer dolláros személyi számítógép. 2030-ra akár ezer, 2050-re milliárdnyi emberi agy teljesítményét lesz képes kiváltani egy számítógépes rendszer.
A következő évtizedben a természettudósok minden bizonnyal közelebb jutnak majd annak a kérdésnek a megválaszolásához is, hogy bolygónkon honnan ered az élet. Ez azért lesz meghatározó jelentőségű, mert csak így lehet választ találni arra a még fogósabb kérdésre, hogy lehetséges-e, s ha igen, milyen feltételek mellett az élet más égitesteken.
Az emberiség életkörülményeire az egyik legjelentősebb hatást a biotechnológia, a génsebészet gyakorolja majd. Ennek alapfelfedezései a következő öt-tíz évben érnek be olyan szintre, hogy már kézzel fogható hasznuk legyen, s ezek a kutatási eredmények képezik majd az alapját a jövő évezred egyik legfőbb kutatási irányának.
Dőreség volna azt hinni, hogy mindezek a tudományos felfedezések, fejlesztések nem hatnak majd nagyon erősen a társadalomra: a vallásra, a népesedésre, az oktatásra, a vállalatok működésére és vezetésére, a politikára, az életmódra. Ma még csak reménykedhetünk abban, hogy kedvezőbb hatásai túlszárnyalják majd a kedvezőtleneket. Egyben azonban biztosak lehetünk: felerősítik majd a XX. század iránt érzett nosztalgiát. –
