Váljon Magyarország a balkáni újjáépítés központjává! – ez hallható szinte naponta kormányzati berkekből, s egyre inkább üzleti körökből is. Magyarországnak azonban az elmúlt évtizedekben oly sok minden központjává kellett volna már válnia, hogy a kellően tapasztalt és megfelelően élemedett korú újságolvasó csak fáradtan legyint.
Válhattunk volna már térségünk vadászati-ökológiai centrumává, a gyógyvizek hazájává, a kiművelt emberfők országává. Bár ez utóbbi közgazdasági tartalma soha nem vált világossá, nyilván a jól képzett kékgalléros szakmunkások, valamint technikusok és mérnökök sokaságára alapozó minőségi feldolgozóipari ágazatokra specializálódott gazdaságról lehetett szó. De nem lettünk a gyógyturizmus fellegvára, sőt eddig bizony még csak a térség pénzügyi központja sem. Vajh, mi végre e sok keserv és kudarc?
GEOPOLITIKA. A térképre pillantva hamar meglátjuk: az ország természetes gyűjtőpontja és európai kapcsolata a Balkán sokféleségének. Az Európai Unió előtti legátfogóbb regionális gazdasági-pénzügyi unióban, az Osztrák-Magyar Monarchiában nem puszta véletlenségből volt Nyugat-Európa és a délkelet-európai térség kapcsolatának legfontosabb közlekedési, gazdasági, pénzügyi és kulturális központja Budapest. E szerep ma visszaszerezhető.
A koszovói háború és abban Magyarország szilárd NATO-párti szerepvállalása hazánkat jelentősen felértékelte – szemben például a gyengélkedő gazdaságú és külpolitikailag az Atlanti-tengely gyakorlatát a tavasszal nyíltan bíráló Görögországgal. Bécs és Isztambul között – ha infrastruktúráról, vagy épp a piacgazdaság, a bankrendszer, a kommunikáció fejlettségéről van szó – nincs versenytársa Magyarországnak és Budapestnek A lehetőség adott. Amerika és a Balkán iránt hagyományosan csekély érdeklődést mutató Egyesült Királyság az újjáépítés vezénylését kontinentális középhatalmakra látszanak bízni. Franciaország régi és Németország megújuló balkáni aspirációi, a stagnáló gazdaságú Olaszország közelsége és a dinamikus Spanyolország távolsága közti kompromisszumok minden felet arra sarkallhatnak, hogy a mindenki számára elfogadható Magyarország fokozott szerepében kössenek kompromisszumot.
LECSAPNI A LABDÁT. Mit tehet a gazdaságpolitika a kedvező külpolitikai helyzet gazdasági kihasználásában? Elég sokat. Mindenekelőtt ki kellene dolgozni egy stratégiai tervet az újjáépítésre, vagy legalább is vezető szerepet játszani annak kimunkálásában. Az újjáépítés tőkeszükségletére nézvést grandiózus számok vannak forgalomban, de alighanem százmilliárd dolláros tételről lehet szó. Az érintett földrajzi terület pedig hatalmas. Európa életében a második világháború óta nem volt hasonló feladat.
A célokat és a megvalósításukhoz szükséges anyagi javakat rangsorolni kell, amihez koncepció, annak kidolgozásához pedig információ szükséges. A magyar állam létrehozhatna Budapesten egy kisméretű balkáni gazdaságkutató intézetet, amely 6-10 jól képzett munkatárssal, a mindig is erős magyarországi Balkán-kutatások bázisán összefogná a koncepció megvalósítását és később üzleti megrendelésre onthatná a megvalósíthatósági tanulmányokat, regionális piacelemzéseket, ágazati összehasonlításokat. Ilyen szaktudásra nyilván kirobbanó igény lesz majd, és a gondolatok születésének helye a kommunikációs társadalomban egyre gyakrabban lesz a profit születési helyévé is.
A kamarák olcsó utakat szervezhetnének magyar vállalkozóknak és egyes kereskedelmi bankokkal közösen kedvezményes hiteleket nyújthatnának a befektetni szándékozóknak, ahol a szubvencionális elemet a költségvetés fedezné.
Ugyancsak a kamarák olcsó, netán ingyenes szakmai képzést adhatnának a térségből toborzott, érdeklődő vállalkozók számára. Az ilyen típusú kapcsolatok révén számos üzlet jöhetne létre, és annak is nagy demonstrációs hatása lehet, ha a bolgár vagy albán kisvállalkozó magyar kollégái példáján nő fel, az itteni ismereteken keresztül érti meg a működő piacgazdaságot. Öt-hat év múlva e kisvállalkozók jelentős része már nem is lesz vállalkozó, más részük azonban országa nagytőkésévé válik. A kiépített magyar kapcsolat akkor hozná igazi gyümölcseit.
Az ITD Hungary képviseletet nyithatna a régió két-három centrumában. Alkalmas emberekkel megszervezve ezek a helyi bérköltségek mellett minimális kiadásokért nagyon sok első kézből származó információval láthatnák el a magyar tőkeexportőröket és olyan helyi piacismeretre tehetnének szert, amit később minden potenciális Balkán-befektető busásan megfizet.
És végül: a magyar gazdaságdiplomáciának – közelgő uniós tagságunkra és a NATO-szerepvállalásból fakadó emelkedő ázsiónkra alapozva – aktívan lobbiznia kellene azért, hogy az Európai Unió vezényelte újjáépítés koordinálásának központja Budapest legyen. A segélyek, hitelek, támogatások pénzügyeinek lebonyolításában pedig vállalhassanak aktív szerepet a magyar bankok – de azok mindenképpen, amelyeknek meghatározó tulajdonosa uniós tagországban van bejegyezve.
Lehet, hogy ez az új szerepálom, a magyar gazdaságnak a világgazdasági drámában eljátszandó új szerepe nem marad az ábrándok szintjén. Ha a döntéshozók kihasználják a lehetőséget, elég öntudatosak ahhoz, hogy a darab szövegkönyvét megszerezzék a direktor kezéből, akkor számunkra a színmű is inkább válik majd elegáns bulvárdarabbá, mint magányos monodrámává. Nem mellesleg: az előbbi általában sokkal nagyobb kasszasiker.
