Gazdaság

KÖNYVISMERTETÉS – Segédlet pályaelhagyó könyvtárosoknak

Mikulás Gábor: Menedzsment; SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Könyvtárak Egyesülés, 1999.; 273 oldal, ára 2000 forint.

Egy budapesti fiókkönyvtár a rockzene gyűjtésére szakosodott, majd használói táborában megjelentek a drogfüggő fiatalok. Az ottani munkatársak rehabilitációs, reszocializációs tapasztalatainak messze földön híre ment – olvasható Mikulás Gábor Menedzsment című könyvében, amelyben az említett könyvtár dolgozói arra szolgáltatnak példát, hogyan kell megfelelő szolgáltatási kínálatot, azaz portfóliót kialakítani. Ez vélhetően nem minden magyar könyvtárnak sikerült, ugyanis nálunk a lakosság 10-14 százaléka keres fel évente legalább egyszer egy könyvtárat, míg Hollandiában 40-45 százalék a megfelelő arány.

A könyv csak alcímében (Bevezetés 7 vezetői teszttel, 222 információs és könyvtári példával) utal arra, hogy könyvtármenedzsmentről szól. A szemérmességet az a félelem indokolhatja, hogy így talán kevesebb olvasóra számíthat, mintha a versenyszféra vállalataival példálózna. A titokzatosság megbocsátható, hisz a könyv tartalma alapján igenis rászolgál az utóbbi terület kezdő szakembereinek érdeklődésére is. A közszféra pedig akár olvasók tömegeit is adhatná, hisz nemcsak könyvtári területen, hanem másutt, például az iskolákban is szükség lenne a korszerű vezetési módszerek elterjedésére. Vannak módszerek, amelyek a versenyszférában ugyanúgy használhatók, mint a közszolgálatban. Így például a termék vagy szolgáltatás jellemzőinek meghatározása, a használói elégedettség elérése. Egyik szférában sem árt, ha a költségigényeket jól megalapozzák, csak éppen a közszolgáltatók ezáltal fenntartóiktól remélhetnek több pénzt. Nem valószínű, hogy a termelésből, a szolgáltatásból már teljességgel kivesztek az “öregedő” szervezetek, amelyekben elhatalmasodik az adminisztráció, s elnyomja a kezdeményezőkészséget és a teljesítményt. Igaz, mintha ilyesmit a közszférában gyakrabban tapasztalnánk. Erre az emberi erőforrás-gazdálkodásról szóló fejezetben kaphatunk magyarázatot. A közalkalmazottak fizetése az elvégzett iskoláktól, a beosztástól és a közalkalmazottként eltöltött időtől függ, míg a versenyszférában a bér megállapodás kérdése, leginkább a tapasztalat, a személyes teljesítmény, a munkaadó tőkeereje játszik benne szerepet. “A két eltérő rendszer egymás mellett létezése magában hordozza az agyelszívás, a kontraszelekció növekedésének esélyét” – állítja a szerző, aki maga is élő példaként szolgál a leírtakra: már nem könyvtárosként, hanem egy építőipari cég minőségbiztosítási és PR-menedzsereként dolgozik. Tehát a menedzsment területén szerzett tudás valóban konvertálható. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik