A kárpótlási jeggyel kapcsolatos összeállításuk (Vénasszonyok nyara?, Figyelő, 1999/24. szám) felvetette a több mint 7 éve tartó folyamat lezárásának lehetséges menetét. Felmerül azonban néhány kérdés. Az egyik és legfontosabb: szán-e az állam, vagyis az azt képviselő ÁPV Rt. valamilyen számszerűsíthető értéket a jegyek ellenében. Ezzel kapcsolatban erős kétségek merülnek fel, hiszen az utóbbi időben többször is elhangzott, hogy minden maradék eladható vagyonelemből készpénzbevételt kíván az állam szerezni, nem utolsósorban azért, hogy ezzel kompenzálja az utóbbi időben jelentkező nagyméretű költségvetési hiányt. Így viszont csak kisebb érték, mondhatni piacképtelen részvények, vagy az ezekből összeállított befektetési alapok jegyei maradnának. Ezek pedig csak akkor bírnak bármiféle értékkel, ha visszavásárlási ajánlatot tesznek rájuk, ez pedig megint csak pénzbe kerül…
Persze az nincs meghatározva a kárpótlási törvényben, hogy piacon értékesíthető értékpapírt kell adni a jegyekért, így elvileg lehetséges “bóvlirészvények”, vagy az ezekből képzett alap jegyeinek felajánlása. Ebben az esetben a jegy árfolyama valószínűleg a jelenlegi mélységben marad, míg ez a sajátos értékpapír végleg be nem fejezi hosszúra nyúlt pályafutását.
A másik bizonytalan kérdés a kint levő jegyek mennyisége és tulajdonosi megoszlása. A kárpótoltaknál már nemigen van felhasználható papír, hiszen ilyen sokáig még a legoptimistábbak sem vártak. A többi jegy befektetők kezében van, akik az 1200 forintos tetőzés után az esést végigvásárolták, mert úgy gondolták, hogy a címletérték alatti ár csak átmeneti lehet. Most ülnek beragadt papírjaikon, s közismert, hogy a mindenkori kormány nem siet a jegyspekulánsok gondjait megoldani.
FELLEGI TAMÁS
London
