Magyarország elsőként kötött légügyi egyezményt Lettországgal 1993-ban, az ország függetlenné válása után – emlékezett elismerően június eleji budapesti látogatásán Vallis Kristopans lett miniszterelnök. Ha figyelembe vesszük, hogy a balti kormányfő látogatásával egyidejűleg nyílt meg hosszú évek után újra a közvetlen légi összeköttetés Budapest és Riga között, látható, mennyire nehezen fejlődnek kapcsolataink a térséggel. Ezen esetleg segíthet, hogy Kristopans is szabadkereskedelmi megállapodást írt alá – a régió három országának miniszterelnökei közül utolsóként – Magyarországgal. A fő cél ugyanis közös: mielőbbi tagság az Európai Unióban.
A balti országok lényegében teljesítik a maastrichti kritériumokat – erre a derűlátásra alapot adó tényre előszeretettel hivatkoznak a három ország gazdaságpolitikusai. Az északi hármak nem csak az inflációt, hanem a fiskális stabilitást érintő feltételeket illetően is jól vizsgáznak. Mindhárom ország esetében igaz ugyanis, hogy a bruttó államadósság szintje még a GDP 20 százalékát sem éri el, s fegyelmezett költségvetési politikájuknak köszönhetően az államháztartás deficitje egyetlen évben sem lépte túl a GDP arányában megszabott 3 százalékot.
A jó mutatók nagy részben a kilencvenes évek elején létrehozott valutatanács és rögzített árfolyam-politika alkalmazásának köszönhetők, árnyoldaluk viszont a nagymértékű külgazdasági egyensúlyhiány. Az észt koronát a német márkához, illetve ez év eleje óta az euróhoz, a lett latot az SDR-valutakosárhoz, a litván litát pedig az amerikai dollárhoz igazították, s a referenciavalutákkal szembeni nagyobb infláció miatt a balti valuták folyamatosan felértékelődnek. (Ennek kapcsán nem árt megjegyezni, hogy a baltiak a valutatanácsok bevezetését pénznemük drasztikus leértékelésével kötötték össze, ami hosszabb távon is jelentős versenyképességi tartalékot biztosított számukra. Ráadásul, ahogy az észt, a lett és a litván fogyasztói árindex fokozatosan közeledik az euró-övezet országaiban, valamint az Egyesült Államokban mért inflációhoz, a rendszer versenyképességet rontó hatása is csökken.) A klasszikus közgazdasági tényezőkön túlmenően egy fontos politikai érv is felhozható a valutatanács és a rögzített árfolyamrendszer fenntartása mellett: a lakosság bizalma töretlennek mondható a jelenlegi gazdaságpolitikai vonalvezetés közepette, miközben a valutatanács megszüntetése az átlagemberekből a hiperinfláció és a drasztikus életszínvonal-romlás képzetét hívja elő.
A külső egyensúlyhiány azonban továbbra is a balti modell sebezhető pontjának tekinthető. A folyó fizetési mérleg hiánya az elmúlt években mindhárom országban aggasztó mértékűre, a GDP 9-13 százalékára duzzadt, igaz, Észtországban tavaly – az oroszországi válság jelentős exportcsökkentő hatásának ellenére – már számottevően mérséklődött a deficit.
ERŐS AGRÁRIUM. A mezőgazdaság részesedése a GDP előállításában még mindig nagy, különösen Litvániában, ahol tavalyi adatok szerint 12 százalékot tett ki. Versenyképes ipari termelés leginkább Észtországban jött létre, ahol néhány – többnyire finn befektetésekre épülő – gépipari vállalat nyugati exportja is számottevő. Lettországban és Litvániában nyugati befektetők a feldolgozóipari ágazatok közül elsősorban az élelmiszeriparban, azon belül is főleg a dohány- és alkoholtermékek gyártásában vannak jelen. Példaként a térség legnagyobb alkoholgyártó vállalata, a Latvijas Balzams privatizációja, illetve a dán Carlsberg litvániai beruházásai említhetők.
PRIVATIZÁCIÓS VÁRAKOZÁSOK. A balti gazdaságok ütőkártyáját és sikeres gazdasági átalakulásuk alapját az adja, hogy az Oroszország és a Nyugat közötti legmegbízhatóbb tranzitútvonallal, valamint viszonylag fejlett közlekedési, szállítási és hírközlési infrastruktúrával rendelkeznek. A befektetők kitüntetett érdeklődéssel várják a hajózási társaságok privatizációját; ebben az évben várhatóan a lett Lasco és a litván Lisco is magánkézbe kerül. A nemzeti légitársaságok, a balti fővárosok repülőterei és a távközlési monopolvállalatok közelmúltbeli, illetve tervezett értékesítése mellett az energiaszektor nagyvállalatait – Latvenergo, Latvijas Gaze, Lietuvos Energija, Lietuvos Dujos – is piacra dobják. (A Lietuvos Telekomas tavalyi eladása után az idei év első kiemelkedő privatizációja a Baltikumban az Eesti Telekom részvényei 24 százalékának eladása volt, ezt pedig a Lattelekom részleges privatizációja követheti.) Ezek, valamint a legnagyobb olajfinomító, a koronaékszerként számon tartott lett Ventspils Nafta privatizációja várhatóan középtávon is fedezi a folyó fizetésimérleg-hiány jelentős hányadát.
A balti energiaszektor “apróbb” események miatt is folyamatosan a nemzetközi figyelem homlokterében áll: az orosz olajóriás, a Lukoil, szankciókkal akarta elérni, hogy Litvánia vonja vissza az orosz nyersolaj feldolgozásából prosperáló, szovjet örökségre épülő Mazeikiu Nafta olajfinomító magánkézbe adásáról hozott, a privatizációs tender győzteseként az amerikai Williams Co.-t megnevező határozatát. Az Európai Bizottság pedig a litván energiaszükséglet 77 százalékát előállító, szintén szovjet örökségnek számító, csernobili típusú ignalinai atomerőmű mielőbbi bezárását szeretné elérni.
Az átalakulás kiemelkedően fontos eredménye, hogy a balti országok korábban meglehetősen sérülékeny bankszektora stabilizálódott. Különösen a svéd pénzügyi csoportok aktívak: a Hoiupankkal egyesült – és a Hansabank Latviját is magában foglaló – tallinni Hansapank a Swedbank, a Tallinna Pankkal egyesült Eesti Ühispank és a litván Vilniaus Bankas pedig a Skandinavska Enskilda Banken tulajdonába került. Svéd és német pénzügyi csoportok érdeklődnek a litván Hermis és az ottani legnagyobb mérlegfőösszegű bank, a Taupomasis Bankas iránt is, amelyek privatizációja a közeljövőben várható.
Az árfolyam-stabilitás, a folyamatos külföldi tőkebeáramlás, a bankszektor konszolidációja mellett a makromutatók alakulása már hosszabb idő óta kedvező képet fest a balti országok gazdaságáról. Az elmúlt három évben mindhárom országban kiemelkedő szintű volt a GDP növekedése, az ipari termelés jelentős bővülése és – ennek eredményeképpen – a bérek folyamatos és nagymértékű emelkedése. Az oroszországi válság kirobbanása ugyan a múlt év felétől megtörte az addig egyértelműen pozitív trendet, az utóbbi hónapok adatai azonban már a konszolidáció, illetve az idei év második félévétől várható újbóli fellendülés jeleire utalnak.
Mindez jótékony hatással lehet a balti országok euroatlanti integrációjának remélt felgyorsulására is. A balti éltanulónak tekintett Észtország ugyan már most is a csatlakozásra első körben érdemesnek ítélt csoport tagja; az Európai Bizottság idei országvéleményei a várakozások szerint a tavaly is dicsért, de még mindig másodosztályúnak minősített Lettországot, és talán Litvániát is előbbre sorolják.
Az októberi lett és a márciusi észt választások után mindkét országban a mérsékelt jobbközép pártok alakítottak kormányt, ami kiegyensúlyozott külpolitikát és az eddigi liberális gazdaságpolitika folytatását ígéri. A korábbi litván miniszterelnök májusi lemondása megfigyelők szerint alapvetően személyes okokra vezethető vissza. A volt vilniusi polgármester, Rolandas Paksas miniszterelnöki kinevezése Litvániában az eddigi nyugatbarát, reformer vonalvezetés és az euroatlanti integrációs prioritások fennmaradását valószínűsíti.
A gazdasági integráció tanulására mindenesetre már mód nyílik a Balti Szabadkereskedelmi Egyezmény, a CEFTA tömörülésre emlékeztető BAFTA keretében. A szabadkereskedelmi társulás eddig alapvetően sikeresnek mondható, igaz, a sertésimportra és más agrártermékekre felállított kvóták miatt időről időre kisebb súrlódások merülnek fel.
