se vetődjön rám, ezért mondtam le a pártban és a frakcióban betöltött tisztségeimről. Ezt Herényi Károly, az MDF immár ex-alelnöke és a párt parlamenti frakciójának ex-vezetőhelyettese nyilatkozta, miután a Postabanktól hét éve felvett kedvezményes bankkölcsön kapcsán a sajtóban nyilvánosságra került a neve. Herényi különben illusztris társaságba került, hiszen a szocialisták alelnöke és frakcióvezető-helyettese, Nagy Sándor is részesült ilyen hitelben. Ő is eljutott ugyan odáig, hogy le kellene mondania, ám pártja visszatartotta e lépéstől. Az MSZP inkább egy ügyes csavarral a banktitok fontosságára hívta fel a figyelmet.
A Postabank VIP-kölcsönei nagyon érdekes helyzetet teremtettek, hiszen mostanság nem jellemző, hogy kormánypárti és ellenzéki politikusok egy platformra kerüljenek. Az elmúlt napok másik hömpölygő botránya, az úgynevezett megfigyelési ügy például erre egyáltalán nem teremt lehetőséget. Megfigyelés volt, ez ma már biztosnak látszik, csak az nem, hogy ki, kit és kinek a megbízásából figyelt meg. Egy magánnyomozó – aki hangfelvételt is készített megbízójával folytatott tárgyalásáról – azt állítja, hogy a megfigyelt személy Pokorni Zoltán volt, a megbízót pedig a Xénia-egyesület vezetői között kell keresni. Minthogy az MSZP és az egyesület közötti kapcsolat közismert, azt gondolnánk, valaki levonja a konzekvenciákat, de nem. Az ellenzék sokkal inkább azzal van elfoglalva, hogy a titkosszolgálatok és azok politikai felügyelője, Kövér László miniszter ortodoxnak valóban nem nevezhető módszereire hívja fel a figyelmet.
A legnagyobb kormánypárt kemény magjához tartozó politikus ugyanis közvetítőn keresztül vásárolta meg a magnókazettát a magánnyomozótól. A közvetítő pedig nem más, mint az a Földi Lászó, aki titkosszolgálati tisztként az úgynevezett Nyírfa-ügy főszereplője volt. (Csak emlékeztetőül: ezzel a fedőnévvel 1996-ban kormánypárti és ellenzéki politikusokat figyelt meg felhatalmazás nélkül a titkosszolgálat.) A közalkalmazottként megbukott Földi sikeres vállalkozó, tulajdonosa és vezetője annak a Defend Kft.-nek, amelyet a kormányváltás óta nagy állami és az államhoz közel álló cégek (Postabank, BÁV) védelmével bíztak meg. A gyanú árnyéka ez ügyben egyelőre senkit sem zavar.
Ugyancsak gyanúsnak nyilvánította a CGSat-Mannesmann francia-német konzorcium a DCS 1800-as távközlési tender végeredményét. Sajtóközleményében a vesztes pályázó azt állítja, hogy a legjobb műszaki és üzleti ajánlatot adta be, amely teljes körű versenyt teremthetett volna a magyar távközlési piacon. Éppen ezért csalódottan veszi tudomásul, hogy a pályázat nyertesének kiválasztására vonatkozó végső döntés során végül is a koncessziós díj mértéke és nem az ajánlatok minősége volt a legfontosabb szempont. Nem is leplezett csalódottságában a francia-német társaság azon véleményének adott hangot, hogy a pályázat – a kiírással ellentétben – végül nem teremtett megfelelő egyensúlyt az ajánlatok minősége és a felajánlott koncessziós díj mértéke között. A legmagasabb díjat kínáló pályázó által ajánlott összeg nagysága – hangzik a bírálat – elsöpörte az eredeti szempontokat és az egész tendert a koncessziós díjra alapozott egyszerű licitálássá változtatta.
Nem szokatlan, sőt az eddigi hazai gyakorlatban már-már általánossá vált, hogy a pályázatok vesztesei kifogásolják az eredményt. Veszteni tudni kell – mondhatjuk -, ám ebben az esetben valószínűleg igaza van a CGSat-Mannesmann-nak, amikor azt állítja, hogy a nagy és azonnali költségvetési bevétel csábításának nem tudott ellenállni a magyar kormány. Maga a miniszterelnök volt az, aki rádiónyilatkozatában a gazdaság helyzetét bizakodásra okot adónak jellemezte és a költségvetési lyukak betömésénél kitért a mobiltelefon-tender 70 milliárdos bevételére.
Senki, még a vesztes konzorcium sem állította, hogy tisztátalan körülmények között maradt volna le a tenderről. A tisztátalanság vádja egyébként a VIP-hiteleket sem jogi, hanem erkölcsi értelemben érte; azzal a legtöbben egyetértettek, hogy a Postabanknak joga volt ily módon pénzt ajándékozni. A két ügy között közvetlen összefüggés persze nincs, de a megfigyelőnek óhatatlanul eszébe jut a mondás: olcsó húsnak híg a leve. Azt pedig, hogy mi a drága és mi az olcsó, gyakran csak évek múltán lehet pontosan tudni. Herényi Károlynak, a történet egyetlen pozitív hősének, a kedvezményes kölcsön most elég sokba kerül… –
