A Magyar Nemzeti Bank (MNB) még mindig nem tett le arról, hogy Bécsben székelő leányának, a Central Wechsel und Credit (CW) Banknak – egykori külföldi érdekeltségei közül utolsóként – “vőlegényt” szerezzen. Ezen reményét erősíti, hogy potenciális kérők még mindig akadnak, noha tavaly ősszel kiderült: a bank követelései után képzett céltartalékállományt közel 4 milliárd schillingre kell feltölteni.
Bécsben lassan már kezdenek hozzászokni ahhoz, hogy a volt szocialista országokbeli bankokkal óvatosan kell bánni. Így például a szovjet-orosz Donaubank is átesett egy konszolidáción. De szinte valamennyi volt KGST-országnak megvan a maga CW-je az osztrák fővárosban.
Az 1918-ban alapított, csak nevében osztrák hitelintézet első hetven éve viszonylag nyugodtan telt. Ennek persze a szocialista korszakban megvolt az ára. A CW nem volt független a politikától; egyesek azt rebesgették, hogy főként állami szerveknek volt ráhatása az üzleti irányultságra. Nem csoda, hogy a rendszerváltással gondok keletkeztek, hiszen a banknak a talpon maradáshoz enyhén szólva át kellett volna strukturálnia önmagát, azon belül is elsősorban a tevékenységét.
Erre azonban nem volt képes. Olyannyira nem, hogy belső működési rendje, szabályozása semmilyen szempontból nem felelt meg a szolid bankműködéssel szemben támasztott követelményeknek. Ráadásul az oly sok hazai bankot megrázó gazdasági problémák (amelyek elsősorban a rendszerváltást követő kényszerű piacváltásból adódtak) természetesen az alapvetően szintén kelet-európai irányultságú CW-t sem kímélték. A bank ma 50-70 milliárd forintra becsült veszteségeinek túlnyomó részét az 1991 és 1995 közötti kihelyezések okozták.
Ezzel fokozatosan szembesült az MNB vezetősége, amikor 1996-ban elkezdte végrehajtani Surányi György elnök 1995. márciusi kinevezésekor megfogalmazott azon szándékát, hogy a jegybank valamennyi külföldi érdekeltségétől szabaduljon meg, mert azok léte nem egyeztethető össze a tevékenységével, profiljával. A CW gyors eladásához fűzött illúziók először akkor kezdtek szertefoszlani, amikor – 1996 végén – az akkor még hat tagot számláló nagy nemzetközi könyvvizsgálói kör egyike 1,5 milliárd schillinges veszteséget tartott elképzelhetőnek. Csak tovább árnyalta az egyébként sem szívderítő képet, hogy e következtetésre az auditor a beszámolók nem teljes körű átvizsgálása alapján jutott.
Ennek ellenére akkor még hagyott némi reménysugarat a CW szavatoló tőkéjének aktuális nagysága (800 millió schilling), hiszen az a veszteség több mint felének fedezésére elegendőnek tűnt. Az osztrák felügyeleti hatóságokat pedig az tette kényelmessé, hogy az MNB még 1987-ben kiadott egy úgynevezett “letter of comfort”-ot, amelyben vállalta: biztosítja a százszázalékos tulajdonában lévő pénzintézet fizetőképességét és likviditását. Amúgy 1996-ban a bécsi bankfelügyelet is tiszteletét tette a “helyszínen”, éppen azért, mert a magyar jegybanktörvény módosításába bekerült az a paragrafus, hogy az MNB-nek meg kell válnia érdekeltségeitől. A már említett működési zavarokat az osztrák revizorok is pontosan érzékelték, a CW potenciális veszteségét azonban az auditor által feltételezettnél kevesebbre becsülték (amellett, hogy 200 millió schillinges általános országkockázati céltartalék megképzését írták elő).
Tavaly szeptemberben aztán az immár közel 10 milliárd schilling értékű követeléseket is átvizsgáló egyik consulting cég 4 milliárd schillinges minősített portfóliót nevezett meg. Ennek alapján dobta be először a köztudatba Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a Postabank és a CW állami konszolidálásának “együttes öszszege elérheti, vagy meghaladhatja a 100 milliárd forintot is” (Népszabadság, 1998. július 30.). Amely kinyilatkozás amellett, hogy kétségtelenül politikai célzatú volt – nevezetesen, hogy objektív okokkal magyarázza a választási programban ígértek egy részének nem teljesítését -, ezúttal nem túlzott. Az is igaz viszont, hogy a CW rendbetétele már nem okozott költségvetési többletterheket, a veszteségek háromötödének fedezésére az MNB már korábban felkészült – azáltal, hogy két egyenlő részletben, 1997-re és 1998-ra céltartalékot különített el -, s maga a CW is hasonlóan félretett valamennyit. Ugyanakkor az MNB abban is bízik, hogy az utolsó 1 milliárd schilling még megtérül, s ezen felül a már megtisztított bank eladása is hozhat valamit – a remények szerint a CW 800 millió schillinges szavatoló tőkéjéhez közelítő összeget – a konyhára.
E remény záloga a bank megtisztítása a portfoliótól. Ez már csak azért is elkerülhetetlen, mert az MNB változatlanul komolyan számol azzal a lehetőséggel, hogy a CW-re akad vevő. Az eddigi eladási kísérletek éppen a bank rossz portfóliója miatt hiúsultak meg. Ez a zavaró tényező a tervek szerint azáltal szűnne meg, hogy a szóban forgó problémás hitelcsomagot az MNB megvásárolja. A többi már annak a követeléskezelő cégnek lesz a dolga, amelyet vagy az MNB vagy más állami cég – amely lehet az MFB is – birtokol majd. Az már csak technikai érdekesség, hogy a portfóliótisztítás eltér majd a volt Magyar Hitel Banknál és a Mezőbanknál, illetve legutóbb éppen a Postabanknál alkalmazott módszertől. A követelések tudniillik továbbra is az ezekben a napokban kiválasztott banknál maradnak, hiszen az Ausztriában kötött hitelszerződések szerint azok csak pénzintézeteknél lehetnek. A work-out cég tehát csak a portfólió kezelésére kap megbízást, ám feladata így sem lesz könnyű: az MNB szeretné, ha két éven belül minél nagyobb megtérülésről jelentenének neki. A soványabb portfólióval egyébként a CW mostani, körülbelül 8 milliárd schillinges mérlegfőösszege közel a felére esne, ám egyúttal a bank megszabadul a nem kamatozó eszközök finanszírozási kényszerétől. Ez a háttér pedig már akár vonzó is lehet azon befektetők számára, akik még mindig látnak fantáziát abban, hogy a CW-t megszerezve jussanak – Ausztria tagsága okán – egy, az Európai Unióban működő banküzemhez. Nem csoda, hogy az érdeklődők népesnek sohasem nevezhető táborát korábban orosz szakmai befektetők gyarapították, ám bankrendszerük összeomlása miatt ma már letettek vásárlási szándékukról. Bár van közel-keleti vevőjelölt, inkább az tűnik valószínűnek, hogy német vagy osztrák kezekbe kerül a bank, vagy egyszerre mindkettőbe; információink szerint mindenesetre egy ilyen összetételű csoport is kacérkodik a CW megvásárlásával.
