Pénz olvasva jó – tarja a mondás. Ugyanez a bérként kapott forintokra is elmondható, még ha mostanság a fizetésnapon sokan már nem is a bankókat, hanem csak a folyószámlájukra utalt összegről értesítő igazolást böngészgethetik. Magáról a munkabérről azonban már kevesebbet lehet olvasni. Pedig ennek, mint minden evilági dolognak, szintén megvan a maga története. Takács György, a Bérezés – ösztönzés című tanulmánykötet egyik szerzője az általa kidolgozott fejezetben egyebek mellett ezt az “eredetlegendát” is igyekszik feltérképezni. Megtudhatjuk például, hogy a mai értelemben vett munkabér a XVIII. század második felében gyökeredzik, s csupán a XIX-XX. század folyamán vált az európai típusú árutermelő gazdaságok sajátos intézményévé. Érdekes módon, létrejöttében fontos szerep jutott azon filozófiai nézet térnyerésének, amely az embert mint az élővilág egyik szereplőjét sajátos gépként, mechanikus folyamatként kísérelte meg értelmezni, s amelynek nyomán megszületett a munkaerő fogalma. Ez utóbbi a munkaadó számára körülhatárolt tevékenység ellátására való alkalmasságot és munkavégző készséget jelentette. A munkabér később ezen – áruként felfogott, s igénybe vett – képesség ellenértéke lett. Takács György szellemes és olvasmányos okfejtésében ezt a vajúdási folyamatot, a megállapodásos rendszerek létrejöttének történelmi előzményeit elemzi, majd arra is kitér, hogy a munkabér egyes kérdései miként jelentek meg a honi jogban.
A fejlett piacgazdaságok ösztönzési gyakorlatát, bérrendszerük főbb építőelemeit Pongrácz László tanulmánya mutatja be, kitérve a hazai gyakorlat jellemzőire és az utóbbi években bekövetkezett változásaira is. Izgalmas blokkja e résznek a topmenedzserekre, az úgynevezett “kulcsemberekre” és a vezető-utánpótlásként számon tartott kollégákra vonatkozó ösztönzési módszerek számbavétele.
A könyv további két nagy fejezete a versenygazdaság, illetve a közszféra bérezési ügyeit taglalja. Mi határozza meg az előmenetelt a költségvetési intézmények dolgozóinál? Milyen elemekből tevődik össze a közalkalmazottak és köztisztviselők keresete? Ezekre és hasonló kérdésekre Őri János igyekszik választ adni, méghozzá hangsúlyosan szakmai megközelítésben, mindenekelőtt a témában némi jártassággal bíró érdeklődőkhöz szólva. A szerző bepillantást enged a makroszintű bértárgyalások rejtelmeibe is.
A versenyszféra munkadíjazási rendszerét Hámori Antal ismerteti. Megtudhatjuk például, hogy milyen fontosabb belső és külső információforrásokra támaszkodhatnak az érintett – gyakran ellenérdekelt – felek a béralkura készülvén, s a tényleges tárgyalásokon milyen stratégiát célszerű követniük.
Az egyes tanulmányok stílusa, hangvétele igen különböző, továbbá – mint ahogyan Popper László lektori előszavában megjegyzi – a fogalmak használata sem mindig egységes, ám ez nem von le ennek a sok szempontból hiánypótlónak tekinthető kötetnek az értékéből.
