Mark Mobius, a szingapúri Templeton Emerging Markets Fund elnöke óvatos ember. Egy neves külföldi lap összeállításában óvatos bevásárlást ajánl Lengyelország részvénypiacán. De éppen mert óvatos ember, azt nem köti senkinek az orrára, hogy ő maga mely cégek papírjait veszi. “A piac most annyira gyönge, hogy ha megemlítek egy vállalatnevet, mindenki engem követ majd” – mondja.
Az újság által megkérdezett 12 pénzügyi szakember egyértelműen megkülönbözteti Kelet-Európa feltörekvő piacait (emerging markets) azoktól, amelyek – mint Lengyelország, Csehország, Szlovénia és Magyorország – az Európai Unióhoz közelednek (converging markets).
Antoine van Agtmael, a Virgina állambeli Emerging Markets Investor Corporation elnöke pedig kifejezetten Lengyelországot és Magyarországot emeli ki, mint amelyeknek a jövőben nagyobb figyelmet kíván szentelni. Lengyelországban a kormányzat ambiciózus privatizációs tervei a legvonzóbbak. Magyarországgal kapcsolatban pedig szinte természetes adottságként említi a jó befektetési klímát.
De az egész régió jó értékelést kap: a befektetők ítélete alapján Szlovénia majd’ minden szempont szerint messze elviszi a bizalom pálmáját. Mögötte, vele szoros versenyben áll Magyarország. (Mindez némileg ellentmondani látszik a nem kevésbé befolyásos londoni gazdasági hetilap listájának, amelyen a cseh gazdaság szabadságfoka messze megelőzi a magyarét és a lengyelét.)
Az elemzők egyike Szlovákiát úgy minősíti, mint amely a Meciar-kormány bukása óta “visszatért a térképre”. Más úgy látja: Csehországban a tőkepiac sokáig gyengélkedik még, ám az ország kiváló lehetőségeket nyújt a vállalatátalakításokhoz. Bulgáriát olyan országként emlegetik, amely meglepően hamar megkezdte a kilábalást mély válságából. Romániában a politikai bizonytalanság rontja az egyébként nem kedvezőtlen üzleti kilátásokat. És érdekes módon még Oroszországgal kapcsolatban sem oly borúlátóak, mint azt az augusztusi összeomlás után gondolhatnánk. Peter Everington, a hongkongi Regent Pacific Group vezető befektetési stratégája például úgy látja: a régióban annyira leestek az árak, hogy már érdemes a vásárláson gondolkodni. “Hatalmas érték vált hozzáférhetővé Közép-Európában, ideértve Oroszországot is” – mondja. Majd gyorsan hozzáteszi, csak az jöjjön ebbe a régióba, akinek van legalább öt éve arra, hogy befektetése megtérüljön. Különben könnyen azzal találhatja szembe magát, hogy nem tud kiszállni papírjaiból.
Ebben az egész elemzésfolyamban Magyarország úgy szerepel, mint amely szinte magától értetődően zárkózik fel a fejlett piacokhoz. Csak Esther Dyson, a New York-i EDventure Holdings elnöke tesz egy első látásra meglepő kijelentést: “Magyarországon az új kormány hozzáállása az iskolai Internet-oktatáshoz (… ) arra utal, hogy valószínűleg nem értik, mit is jelent egy hosszú távon erős gazdaság kiépítése, amely a befektetők számára is vonzó”. Puff neki! Engem itt Budapesten ez a kérdés ugyan már azóta foglalkoztat, amióta a Sulinet-program leállítása, vagy lassítása egyáltalán szóba került. Már az ötletet is provinciális kispolgárok vakságának éreztem. Álmomban sem gondoltam volna azonban, hogy egy alapos elemzőnek New Yorkban is felkelti a figyelmét ez a még hazai szemmel is részletkérdésnek minősített mozzanat. Eddig azt hittem, hogy a külkereskedelem liberalizáltságának foka, a magánszektornak az új érték előállításában játszott szerepe, az egyre csökkenő külföldi adósságteher, vagy a tőzsde kapitalizációja lesz a magyar gazdaság fokmérője. Vagy megannyi IMF-konform mutató, aránypár. Esetleg a hivatalos fizetőeszköz, a jogi és a politikai intézményrendszer stabilitása. Talán – gondoltam – kedvező irányba billenti a mérleg nyelvét az, hogy a magyar gazdaságpolitika minden cikk-cakkja mellett világos ív köti össze az elmúlt tíz esztendőt Németh Miklóstól kezdve Rabár Ferencen, Kupa Mihályon és Kádár Bélán, Bokros Lajoson és Surányi Györgyön, Medgyessy Péteren át Chikán Attiláig és Járai Zsigmondig. Kevés olyan ország akad a régióban, ahol a piacgazdaság kiépítésének ilyen következetes programja valósult volna meg.
És most egy New York-i elemző mégis a Sulinet fontosságáról beszél. Lehet, hogy az Internet-nélküli iskolák ügye lesz a magyar gazdaságpolitika “virtuális” banánhéja? Nem hiszem. Azt azonban jól jelzi az ügy, hogy a látszólag jelentéktelen, gazdasággal közvetlenül össze nem függő politikai döntések is kisebb-nagyobb befolyással bírnak az üzleti életre. Nem árt tehát, ha az ember óvatos – legalább annyira, mint Mark Mobius Szingapúrban.
