Óvatosan kellene bánni azokkal az érvekkel, amelyek uniós csatlakozásunk előnyeit mindenekelőtt abban látják, hogy belépésünk után a közösség különböző alapjaiból komoly szubvenciókra, “ingyenpénzekre” formálhatunk majd jogot, és akkor az milyen jó lesz. Ennek az érvnek a megfogalmazói megfeledkezni látszanak arról, hogy a csatlakozás nem pusztán diplomáciai és jogrendszerbeli, hanem egyúttal marketing-kommunikációs folyamat. Annak a kérdése is, miként adjuk el magunkat az ottani döntéshozóknak és a tagállamok polgárainak, akik belépésünk és felzárkózásunk számlájának nem elhanyagolható részét állni fogják.
Aligha lehet megnyugtató és pozitív üzenet, hogy mi mindenekelőtt a várható szubvenciókra aspirálunk. Nem az a legsikeresebb ingatlanügynök, aki gazdag ügyfelét azzal akarja rábeszélni nagyobb lakás megvásárlására, hogy így majd magasabb lesz a gázszámlája. Szót kell persze ejteni a költözés költségeiről, hátrányairól is, célszerű azonban ezt a hasznokkal és előnyökkel szembeállítva megtenni; rámutatva arra is, hogy az utóbbiak meghaladják majd az előbbieket.
Haszonnal is jár-e, vagy csupán kiadásokkal az Európai Unió számára a magyar csatlakozás? Feltehető, a brüsszeli döntéshozók is jól tudják, hogy sokkal nagyobb a haszon, mint a költség, különben aligha szorgalmaznák a dolgot. A remélhető előnyök egy részét bizonyára ismerik, jó néhányra azonban talán még nem is gondoltak. Célszerű lehet ezért a nagy versenyfutás felkészülési edzéstervében e hasznokat összefoglalni, s azt gyakorta, lehetőleg minél több fórumon hangoztatni.
Kézenfekvő haszna a magyar csatlakozásnak például az uniós belső piac bővülése. Egy 10,3 millió fős ország ugyan nem túlságosan nagy, de az unión belül így is jó közepes méretűnek számít. Hazánk lélekszáma meghaladja például az összes belépett skandináv országét, továbbá Írországét, Luxemburgét, s nagyságrendileg megegyezik Ausztria, Portugália, Görögország lakosságával. A gyakorlatban a piacméret azonban az egy főre jutó GDP és a fogyasztási határhajlandóság függvénye is – e tekintetben lemaradásunk kétségkívül számottevő. Ám ha feltesszük, hogy kedvező körülmények között a magyar gazdaság az előttünk lévő 15-20 évben akár évi 4-5 százalékos átlagos reálnövekedésre is képes lehet, akkor az egy főre jutó bruttó hazai termék is látványosan nőhet. Ráadásul a lényegében 1979 óta stop-go ciklusokban megvalósuló, de jellemzően restrikciós gazdaságpolitika következtében jelentős az elhalasztott magán- és közkereslet, ami komoly tartalékot jelent a belső kereslet gyors felfutásához.
Nagyon fontos haszon lehet továbbá a belépő tagok földrajzi elhelyezkedése. Magyarország az unió európai határait a Balkán sarkáig tolja majd ki. Közvetlen összeköttetést, illetve üzleti bázist jelenthetünk potenciális későbbi tagországok, illetve a csatlakozási folyamatba már bevont, de várható belépésünkkor még bizonyosan kívül maradó országok számára. Ez utóbbi csoportba tartozik Horvátország, Románia, Szlovákia, míg az előbbibe Szerbia, Bosznia, Bulgária, Montenegró, Albánia – és különösen Törökország, a maga rendkívül izgalmas, ígéretes, nagy piacával. Fura módon ezek az államok – részben történelmi okokra visszavezethetően – elsősorban egy majdani uniós tag Magyarországtól várhatnak üzleti érdeklődést és diplomáciai támogatást. A közösség számára pedig felértékelődik egy híd jellegű tagállam, amelynek képviselői szót értenek a problematikus országokkal, s amelynek üzletemberei képesek és hajlandóak oda beruházni.
Európának, amely nagy erőfeszítésekkel igyekszik tartani a lépést a világversenyben Észak-Amerikával és a délkelet-ázsiai térséggel, nagy szüksége van olyan országokra, amelyeknek sajátjuk a képzelőerő, az új megoldások keresése és megtalálása, a rugalmasság, az önerőből megvalósított – és nem állami vagy uniós pénztartályok hangos handabandázással elért megcsapolásából fakadó – gyarapodás képessége.
Magyarország bír ezekkel az értékekkel, s belépésekor magával is fogja vinni azokat az integrációba. Hogy az unió és új tagállama együtt gyarapodjék általuk.
(A szerző közgazdász)
