Stadler József akasztói nagyvállalkozót folytatólagosan, különösen nagy értékre elkövetett csalás, gazdasági előny jogosulatlan megszerzése, adócsalás, számviteli fegyelem megsértése és magánokirat-hamisítás elkövetése miatt, halmazati büntetésként, összesen 9 évi börtönre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság, elrendelve fellelhető vagyonának teljes elkobzását. A gazdaságtörténelminek is tekinthető ítéletet meghozó Árvay Árpádné bíró szerint a Stadler és a vele együttműködő társai által okozott kár jóval több mint 2 milliárd forint. A papírformának megfelelően az első fokú, nem jogerős döntés ellen az – eredetileg 12 esztendős börtönt kérő – ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. A bíróság helyt adott az ügyész indítványának, s előzetes letartóztatásba helyezte Stadlert, aki üstökösszerű pályafutása mélypontján bilincsbe verve távozott a tárgyalóteremből.
De kis is valójában a kecskeméti börtön leggazdagabb lakója? Juhpásztorból milliárdossá avanzsált szerencsefia? Közönséges áfa-csaló? Nagylelkű sportmecénás? Korának hőse, vagy a körülmények áldozata?
Az emberek többségének 1992-ig fogalma sem volt Stadler József létezéséről. Kiskőrösön és környékén a szűkebb közvélemény persze tudott az akasztói vállalkozóról. Hihetetlen hírek szállongtak, őrületes összegekről pletykáltak, és az mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy Stadler roppant gazdag lehet. A kamionosok csakis hozzá fordultak, ha nem akadt fuvarjuk. Stadler személyesen intézkedett, többnyire adott nekik munkát, s készpénzzel fizetett, méghozzá pontosan. Amihez nyúlt, abból pénz lett – és csak akkor, ha ő nyúlt hozzá. Másnak eszébe sem jutott volna felszámolás alatt álló konzervgyárak készleteiből kamionszámra vásárolni; vagy ha igen, nem tudott volna mihez kezdeni vele. Stadler viszont jószerével azelőtt, hogy kifizette az árut, már jó áron vevőt is szerzett rá. Az egyik magyarázat szerint született kereskedő, akinek a kezében minden arannyá változik. Mások már kezdetben hümmögtek: honnan lehetne ennyiféle – ráadásul külföldi – kapcsolata valakinek, aki nem beszél nyelveket, s hogyan ismerhetné a piacot, hiszen nincs meg hozzá a szükséges képzettsége. Az, hogy felfutó üzleteire senki sem tudott pontos választ adni, lassanként önmagát építő legenda kialakulásához járult hozzá. Megjelent a színen a juhpásztorból lett milliárdos, a self-made-man, akinek láttán mindenkinek ugyanaz jut az eszébe: ha neki sikerült, bárkinek sikerülhet. Még ha kellemetlen is lehetett a gazdasági elitnek az, hogy az iskolázatlan Stadler olyan üzleteket köt, amelyekre más a legfényesebb előképzettséggel sem képes. Ha Stadler József nem veti bele magát a labdarúgásba, nyilvánvalóan nem vált volna országosan ismerté. Másfelől nem lett volna Stadler, ha kihagyta volna a kínálkozó alkalmat, amiben pénzt látott. A dolog azzal indult, hogy Kiskőrös focicsapatának kijött a lépés. Ez egy amatőr együttes volt, amelynek a számára előbb a telefonszámla rendezése okozott problémát, utóbb pedig az, hogy a másodosztályú bajnokság nevezési díját sem volt képes kifizetni. Kihez máshoz menjenek ilyen helyzetben, mint Stadler Józsefhez, aki azelőtt – saját szavai szerint – ki-kijárt ugyan pár meccsre, de amúgy nem volt kimondott futballrajongó. Fölkérték főszponzornak. Stadler a maga sajátos módján válaszolt: ő vagy jól csinál valamit, vagy sehogy, világosan előadta tehát, hogy a kiesés elkerüléséért nem ad pénzt, ahhoz viszont, hogy bajnokok legyenek, igen. Elkezdett bevásárolni, persze a saját észjárása szerint. Olcsón vett játékosokat, arra számítva, hogy ha majd kell, jó áron tudja őket eladni. A Kiskőrös-Stadler Futball Club győzött, bekerült az NB-I-be, és addigra Akasztón, jóformán a semmi közepén, hipp-hopp fölépült egy stadion. A történet folytatódhatott, amiként a Stadlert övező legenda is tovább hízott. A növekvő közszerepléssel azonban az akasztói vállalkozó megásta saját sírját. A környéken hozzá hasonlóan induló, és a zavarosban jól és nagyban halászó vállalkozók nálánál nagyobb vagyont is felépítettek a semmiből, de ők képesek voltak hallgatni. Stadler karrierjét látva, nekik lett igazuk.
Stadler József csillaga 1992-93 körül ragyogott fel. Mint annak idején nyilatkozta: ’91-ben 500 milliót csináltunk, ’92-ben 2 milliárdot, ’93-ban 10 milliárdra jött ki a lépés. Magyarázatként hozzáfűzve: ezerszámra hordtuk az árut külföldre, több százezer embernek adtunk munkát. Bár a túlzások és túlzó gesztusok hozzátartoztak a képhez, cége a papírok szerint valóban ilyen mértékben futott fel. A Stadler Kft. forgalma a mérlegadatok alapján már 1992-ben is 1,7 milliárd forintot tett ki, hogy a következő évben 9 milliárd fölé ugorjon, majd az utolsó fellelt adat szerint 1995-ben még mindig 5,5 milliárdot tegyen ki. A cég ura nem dugta el teljesen a profitját se, hiszen ezekben az években 553, 201 majd 251 millió forintos adózás előtti eredményt mutatott a mérleg.
Aki csak egyszer is járt Akasztón, ebben a 3700 lakosú kis faluban, a saját szemével láthatta, hogy a Stadlert övező legendának kétségkívül van valami alapja. Az irodaháza parkolójában vadonatúj Mercedes 600 SEL kupé várta a gazdáját, néhány márkatársával együtt. A konyhában hatalmas fazekakban rotyogott az étel, a vendég – legyen kamionsofőr vagy ügyvezető igazgató – kiadós menüt kapott elegáns (és persze Stadler-feliratú) porcelántányérban. Az irodaépületet úgy alakították ki, hogy Stadler szimultán öt-hat tárgyalást is folytathatott; mondott egy ajánlatot az egyiknek, amíg az gondolkodott rajta, átment a másikhoz. Irodájában hemzsegtek a méregdrága berendezési tárgyak.
A látványos külsőségek mellett a Stadler-mítosz legfontosabb eleme a “látható” pénz volt. Mindig óriási mennyiségű készpénzt tartott, egy telefonra képes volt megtölteni egy bőr diplomatatáskát 15-20 millió forinttal és futárral elküldeni (a táskát nagyvonalúan a küldöncnek ajándékozva). Amikor a csecsenek elrabolták, Stadler azonnal előteremtett 100 milliót, amivel csak tovább bizonyította gazdagságát. A róla kialakult kép hosszú ideig pozitív volt: a közvélemény a sikeres vidéki vállalkozót azonosította benne, akivel örökösen packáznak a hatóságok. Az adóhivatal – kesergett Stadler – akadályozza a munkájában, mert milliárdos áfa-tételeket nem utal neki vissza; a rendőrség házkutatást tart és elviszi a könyvelését (plusz két kiló aranyat is lefoglalt; ezt utóbb visszaadták). Összeesküdtek ellene – vonta le a végkövetkeztetést -, mert neki sikerült, ami az államnak se: jó üzleteket kötni a volt szovjet államokban. Ekkor azonban már javában folytak ellene a vizsgálatok, és az adóhatóság több szuperrevízió után büntető feljelentést tett. Ezután bukott ki a híres gikszer, hogy tudniillik Stadler József még Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című freskója után is visszaigényelte a forgalmi adót. Ez már sok volt a jóból. A múlt heti ítélet szerint mindenestre Stadler valóságos áfa-visszaigénylő vállalkozást működtetett, nevenincs cégecskék állítottak ki a beszerzési ár két-háromszorosánál is nagyobb, horribilis összegű számlákat, amelyek alapján Akasztón visszaigényelhették a forgalmi adót. Tipikusnak nevezhető például az az ügylet, amelynek során az eredetileg 9 milliót érő parfümcsomag ára elérte az 1,2 milliárd forintot – a papír mindent elbírt. A másik pénzszerzési módszer az állami exportszubvenció igénybevétele volt, amihez az ítélet megállapítása szerint a kétszámlás eljárást alkalmazták: a magyar határt nagy összegű (például 1,3 milliárdos) számla kezeltetésével lépte át az áru, amely a túloldalon egy ugyanolyan sorszámú másik (60,4 millió forintra szóló) számlával lépett a külországba. A védő arra hivatkozott, hogy minden üzlet törvényes volt, hitelességüket dokumentumok bizonyítják. A megyei bíróság végül az ügyész álláspontját osztotta, aki szerint minden papírra a legalitás látszata miatt volt csupán szükség.
A per – valamikor az ősszel – a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik. Arról, hogy Stadler börtönben marad-e, leghamarabb három-négy héten belül döntheti el a Legfelsőbb Bíróság, amint megkapja az iratokat.
Bárhogyan szól is majd a jogerős ítélet, a Stadler-legendából az a kérdés, hogy hová tűnt a pénz, alighanem örökre megválaszolatlan marad.
