A makrogazdaság tavalyi növekedése sem hozta meg az acélszükséglet 1997 elején remélt növekedését – mondta Mezei József, az ágazati egyesülés igazgatója. Ez annak ellenére igaz, hogy a hazai acéltermékek felhasználása tavaly 12 százalékkal bővült, s elérte az 1,4 millió tonnát. Hasonló, 10-12 százalékos növekedéssel számolnak 1998-ban is. Elsősorban a gép- és berendezésgyártók, valamint az építőipar hasznosítja az acélipar termékeit. Az országos felhasználás több mint felét a lapostermékek, lemezek, míg 45 százalékát a hosszútermékek (profilok, csövek) tették ki.
Tavaly nyersvasból 24 százalékkal, nyersacélból pedig 10 százalékkal készült kevesebb az előző évinél (lásd a grafikont). A visszaesés főleg a diósgyőri kohó 1996. októberi leállításának számlájára írható. A termelésben csupán a Dunai Vasmű két kohója és konverter üzeme, s a diósgyőri elektrokemence maradt.
Az ágazat összesített nettó árbevétele 161 milliárd forintra rúgott, ez 23,5 százalékkal volt magasabb a bázisévinél. Az export – 27 százalékkal növekedve – 50 milliárd forintot tett ki. A pálmát a Dunaferr-csoport vitte el: az acélipari szektor árbevételének döntő része, 147 milliárd forint ott realizálódott. Az idén a 210 milliárdos ágazati bevételből e csoporté a tervek szerint 181 milliárd lesz.
A jövedelmezőségi adatok már korántsem mutatnak ilyen rózsás képet. A szektor vállalatainak összesített adózás előtti vesztesége 7 milliárd forintra rúg. Minthogy a Dunaferr-csoport egyesüléshez tartozó vállalatai 6,9 milliárdos nyereségre tettek szert, a többiek legjobb esetben is nullszaldósok voltak. Utóbbiak közül a negatív csúcstartó, a legnagyobb veszteséget elszenvedett Diósgyőri Acélművek (DAM) Kft.
A honi acélipar az idén szintén veszteséges marad, még ha a ráfizetés várhatóan 612 millió forintra mérséklődik is. A Dunaferr-csoport tagvállalatai viszont akár 4 milliárdos adózás előtti nyereségre is szert tehetnek; a masszívan veszteséges cégek közül a DAM – az új tulajdonosok bejelentése alapján – 2000-re érheti el a nullszaldót.
Az acélipari külkereskedelmi egyenleg 1996-ban 8,9, tavaly 3,8 millió dolláros aktívumot mutatott. Az idén – a távol-keleti válság miatt – bizonytalan exportfeltételekre számít a szakma. A kivitel fő iránya az Európai Unió mellett a Közel-Kelet, s bizonyos termékeknél a Távol-Kelet lehet. A magasabb feldolgozottságú termékek kivitele, elsősorban a Dunaferr bevonatos lemez- és radiátorgyártásának felfuttatásával, folyamatosan emelkedik.
A borsodi térség cégei elsősorban az importnyomás fokozódására panaszkodnak. A múlt héten adta be az acélipari szövetség a piacvédelmi kérelmét, amely – ha azt az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium (IKIM) elfogadja – 1998 közepétől egy helyett négyéves időtartamra szólna. (Az 1993 óta működő acélipari piacvédelem lényegében kvótarendszert jelent; az ez év közepéig érvényes korlátozás csak a volt Szovjetunió tagállamaira vonatkozik.) Két éve egyre emelkedik az importból származó acélipari termékek aránya. Így Lengyelországból háromszor-négyszer akkora mennyiség jött be 1997-ben, mint az előző években. Csehország esetében ugyanez a viszonyszám – termékcsoportonként eltérően – négy-tizenkétszeres bővülést mutat.
Leginkább rúdidomok, hengerelt és húzott csövek érkeznek az említett országokból; olyan termékek tehát, amelyeket Ózdon, Csepelen, Salgótarjánban, Miskolcon és Diósgyőrött is gyártanak. Emelkedett a behozatal Németországból és Ausztriából is; a szakma él a gyanúperrel, hogy valójában ez esetben is a környező országokból származó termékekről van szó, amelyeket “idegen” zászló alatt importálnak. Az idén ráadásul a távol-keleti krízis egyik következményeként is növekedhet a behozatal. Dél-Korea korábban nettó acélimportőr volt, ma már azonban nem igényli a korábbi mennyiséget, amelyet elsősorban szlovák, orosz és román cégek szállítottak. Félő tehát, hogy ezen termékek egy része ugyancsak megjelenhet a magyar piacon. S miután a termelési költségek, az energia- és alapanyagárak erősen nőttek, a hazai cégek nehezen tudták és tudják a belföldi piacon eladni az áruikat. A behozatal megugrása Mezei József szerint szorosan összefügg egy cseh acélkereskedelmi vállalat magyarországi alapításával. Az egyesülés információja szerint más külföldi gyártók is létre kívánják itt hozni leányvállalataikat.
Megpróbáltunk megegyezésre jutni a lengyel és cseh partnerekkel a hozzánk szállított acélipari termékkivitel korlátozásában; a lengyel válasz még várat magára, a cseh partner viszont egyértelmű nemmel reagált – fejtette ki Mezei József. Ezért az idén az IKIM-től Csehországgal szemben is védelmet kér az egyesülés. Hogy megkapják-e, kérdéses, mert – az igazgató megfogalmazásában – a tárca enyhén szólva rugalmatlan kéréseik elbírálatakor. Ám ezenkívül a szakma kifogásolja, hogy nem létezik naprakész és pontos nyilvántartás az acéltermékek behozataláról, s csúszik az előírások végrehajtása. Bár tavaly megszületett a kormányrendelet az építőiparban felhasznált acéltermékek felülvizsgálatára, az azt végző intézmények kiválasztására hivatott pályázatot is csak nemrégiben adták ki.
Olyannyira nincs ellentét közöttünk, hogy az acélipar cégei a létező legnagyobb piacvédelmet kapják, immár öt éve – válaszolta megkeresésünkre Bojtor Sándor, az IKIM piacvédelmi főosztályvezető-helyettese. Szerinte létezik tehát jó adag hangulatkeltés is a két fél kapcsolatában. (Mezei József erre azt válaszolta: a behozatal megtízszereződése semmiképpen sem nevezhető hangulatkeltésnek, s az IKIM-monitoring eredményeit figyelve a tárca is érzékelhetné a növekedést.) Miután a piacvédelmi kérelmet az osztályvezető nem látta, csupán az általunk szerzett információkra támaszkodhatott. A négyéves hosszabbítást a jogszabály lehetővé teszi, és a tárca nem zárkózik el az elől, hogy Csehország acélipara is bekerüljön a “kvótások” közé. Ehhez azonban a szakmának igazolnia kell az onnan származó behozatal megugrását, s azt is, hogy a cseh cégek árajánlata súlyosan sérti magyar partnereik érdekeit. Ezt követően azonban – merthogy Csehország a WTO és a CEFTA tagja – mindenképpen tárgyalnia kell még a két ország illetékeseinek is a szigorításról.
