Az energiaszektor a legnagyobb hazai vállalatóriásokat foglalja magában. A Figyelő 1996-os TOP 200-as listáján – árbevétele alapján – 36 energetikai cég található. Az első tízből négy, az első félszázból 14 vállalat tartozik a szektorba. A 200 legnagyobb hazai vállalkozás listáját a Mol Rt. és az MVM Rt. vezeti, 1996-ban elért 469,3 milliárdos, illetve 178,6 milliárdos nettó árbevételével (tavaly e társaságok már 634,8, illetve 239,9 milliárdos bevételt értek el).
A szektor eredményességének javulása ugyancsak a legek közé tartozik (lásd táblázatunkat a 24. oldalon). Ezt tükrözi a részvények tőzsdei és tőzsdén kívüli értékváltozása is. A nyugati tőzsdéken szereplő Mol-pakett például két éve még 8 dollárt, 1997 májusában már 16, az idén márciusban pedig már 30 dollárt ért. Az energetikai papírok folyamatosan erősödnek. Az OTC-n szereplő Démász Rt. papírja az 1997. januári 40 százalékos árfolyamról pedig mára 220 százalékra emelkedett.
Az energiaszektor eladása a privatizáció legnagyobb szelete, a “családi ezüst” értékesítése volt. 1995 végétől 1997 végéig 6-6 gáz- és áramszolgáltatót, illetve szintén 6 erőművet adtak el, s tőzsdére bocsátották a Mol Rt.-t. A befektetők között a legnagyobb európai energiacégek szerepeltek: a német Ruhrgas, az RWE és a Bayernwerk, a francia Gaz de France és Electricité de France, a finn-japán IVO-Tomen, s az amerikai AES Limited.
A gázszolgáltatók után 460 millió dollár, a Mol 1995-1997-es eladásából 82,5 milliárd forint jutott az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. kasszájába. Sohasem publikálták azonban azt, hogy együttesen mekkora pénz folyt is be az energetika magánosításából. A sajtó egyedül az 1995. végi villamosipari eladásokat 1,329 milliárd dollárban, az azóta megvalósult eladások közül a Budapesti Erőmű Rt.-ét 47, a Tiszai Erőmű Rt. értékesítését 110 millió dollárban összegezte. Tavaly december végén hirdettek győztest a 16 milliárdos jegyzett tőkéjű Bakonyi Erőmű Rt. 50 százalék plusz egy szavazatnyi, s a 14,81 milliárdos alaptőkéjű Pécsi Erőmű Rt. 61,1 százalékos pakettjére. Előbbit a Transelektro-Euroinvest, utóbbit az amerikai érdekeltségű Cresus vásárolhatta meg, sajtóértesülések szerint 34, illetve 5 százalékos árfolyamon. Habár az ágazatból nagyobb összegeket nem remélhet többé a kormányzat, az idén az energiaipar még segít a vagyonkezelőnek. Az ÁPV Rt. eredetileg 89,7 milliárd forintot tartozik a költségvetésnek befizetni. A Mol Rt. részvényeinek márciusi tőzsdei eladása után azonban akár 40 milliárddal is növekedhet a költségvetési befizetés az év végén.
Már bizonyos, hogy a privatizálandó vagyon 38 százalékát megtestesítő MVM Rt. csak 1999-ben kerül kalapács alá. A privatizációs törvény alapján állami kézben marad az áramszállítás és -kereskedelem monopóliumával rendelkező cég 50 százaléka plusz egy részvény. Ehhez kapcsolódóan feltehetően itt valósul meg az egyik legnagyobb hazai tőkeemelés is, az MVM 30-33 milliárdos feltőkésítése, merthogy az MVM ekkora “tényleges”, illetve 80 milliárdos mérleg szerinti veszteséget szenvedett el a magánosítás 2,5 éve alatt.
A privatizálható erőművek közül utolsónak maradt állami kézen a Vértesi Erőmű Rt., bár két komoly kérő – az amerikai Foster Wheeler és a hongkongi Tileman – is érdeklődik utána. Információnk szerint még az is elképzelhető, hogy a cég állami tulajdonban marad, vagy esetleg része lesz az MVM feltőkésítésének.
A cégek valódi tulajdonosi struktúrája nem ismert, miután túl sok részvény van forgalomban. Ami tudható: az 1995-ben kisebbséget, ám menedzsment-jogokat vásárolt külföldiek mindegyike mára átlépte az 50 százalékos határt az áramszolgáltatókban. Az MVM a Mátrai Erőműben vett minősített kisebbséget elérő részt, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság pedig ugyanezen áramtermelőből adta el a Forma-1 versenyre fordítandó 404 millió forintnyi részvényét. A privatizáció óta eltelt fontosabb mozgások közül napvilágot látott, hogy az RWE 25 százalékot plusz egy szavazatnyi részt szerzett a Tigázból, s a Bayernwerk vásárlásán kívül a Mol is vett gázszolgáltatói részvényeket. Csak sejthető, hogy a nemzeti olajvállalat 7-8 százalékos arányban már tulajdonossá vált a regionális gázszolgáltatókban.
Az energiaipar törvényekkel szigorúan körülbástyázott, monopóliumokkal terhelt ágazat. A rendszerváltás után sorra születtek a szabályozások: a bánya-, a gáz és az atomtörvény, a koncessziós és a kőolaj-készletezési törvény, a villamos energiáról szóló törvény, végül idén márciusban a távhőtörvény. Az előterjesztő ipari tárca minden egyes tervezetét a “fogyasztók védelmében” jelszóval bocsátotta útjára. A sorban lényegében egyetlen kivétel akad: külön jogszabály egyhamar nem születik a gázkészletezésről, mert e téren az Európai Unió (EU) szabályozása is várat magára.
Már megszületett az a döntés, hogy hazánkon keresztül elégítik ki orosz földgázzal Közép-Európa országainak kiegészítő igényeit. Megkezdődhet tehát az a folyamat, melynek végén hazánk regionális energetikai központtá válhat.
Az elmúlt évek legnagyobb társadalmi vihart kiváltó áremelési hulláma a “hatósági” áras földgáz és villanyáram tarifáinak állandó drágulása volt. Egy tanulmány szerint tavaly év eleje óta halmozottan 35,8 százalékkal (a januári növekményt hozzászámítva 37,2 százalékkal) nőtt például a lakossági villanyszámla. Ehhez hozzáadandó a gáz 23,9 százalékos drágulása. (1990 és 1995 között 50 százalékkal, míg az 1995-ös privatizáció óta ennek háromszorosával nőtt az áram ára.)
Az emelések két fő eredője az árképlet (középpontjában a termelői inflációval) és a privatizációkor a befektetőknek ígért 8 százalékos nyereség. Az árképlettel “csupán” egyetlen gond akad: az energetikai cégek, illetve a költségeiket felülvizsgáló Magyar Energia Hivatal nem hozza nyilvánosságra az adatokat, így a költségszerkezet átláthatatlan marad. Az már bizonyos, hogy – sokak szerint egyszerű választási fogásként – elmarad az áprilisra tervezett energiaár-változás.
A kincstár egyik legfontosabb bevételi forrása a gázra és áramra kivetett – évek óta változatlan – 12 százalékos áfa, valamint az üzemanyagok adóztatása. A fogyasztók kevéssé tolerálják a benzinárak szüntelen növekedését: míg 1995-ben az összes fogyasztásiadó-bevétel 56,3 százaléka származott az üzemanyagokból, tavaly ez az arány csak 54,8 százalékos volt.
Az áremelések, s az általuk kiváltott társadalmi ellenérzések következménye volt a legnagyobb kompenzáció, amelyet a rendszerváltás óta – a kárpótláson kívül – fizetett a kormányzat. A márciusban befejeződött 1997-es ellentételezés során a kormány által létrehozott Energia Alapítvány 1,25 milliárdot fizetett gázkompenzációra; fogyasztónként 3,0-7,5 ezer forint közötti összegeket kapott 410 ezer háztartás. Villamosáram-kompenzációra 1,472 milliárd jutott, ebből 373 ezren részesültek.
Ebben a szektorban létezik a legnagyobb szociális veszélyforrás is, amelyet a rendszerváltás hátrahagyott: a távfűtés problémája. A lakossági díjhátralékok mára elérték a 2,5 milliárd forintot, s a távhővel ellátottaknak 47 százaléka akar áttérni más fűtési módra. Magyarországon 109 településen 650 ezer lakás van bekapcsolva a hálózatba. Ennek nagyobbik, félmillióra rúgó hányada panellakás, azaz az eleve rosszabb anyagi helyzetben lévőket érinti a távhőszolgáltatás problémája.
Az energiaipar kínálja egyben a legnagyobb üzleti lehetőségeket is. A jövő év első felében győztest hirdető erőművi tenderek együttes fejlesztési értéke mai árakon 400-500 milliárd forint, ami példa nélkül áll a magyar gazdaságban. A februárban módosított feltételek alapján az első szakaszban 500 plusz-mínusz 200 megawattra, illetve a nagy erőműveknél 600 plusz-mínusz 300 megawattra vár a kiíró Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. ajánlatot (Figyelő, 1998/13. szám). (Ma 7500 megawattnyi beépített erőművi kapacitás termeli az áramot.)
A vegyipar mellett e szektor cégei indulnak a legnagyobb eséllyel a hazai társaságok közül, hogy megvessék lábukat és meghatározó erővé váljanak a környező országok piacain. A Mol Rt. folyamatosan nyitja kútjait a környező országokban, ma már a Kárpátokon túl, Bukarestben is jelen van. A cég nem csupán a benzin-, hanem a gázfronton is jelen kíván lenni. Az MVM pedig úgyszintén bejelentette, hogy érdeklődik a román privatizáció, valamint a szlovák és ukrán lehetőségek iránt.
Ezen ágazathoz kötődhet a legnagyobb összeg is, amelyet elbocsátottak valaha is kaptak. Ha megvalósul Kiss Péter munkaügyi miniszter ígérete, úgy még áprilisban beindulhat a Villamosenergiaipari Foglalkoztatási Alap. A 8,6 milliárdos teljes összeget 2005-ig tartó ütemezésben forgatják vissza a szektort elhagyók támogatására; az idén 2,5 milliárd jutna a költségvetésből erre. Az alap nyújtana fedezet ahhoz a leépítéshez, mely a maga nemében ugyancsak páratlan a magyar gazdaság történetében. 1995 óta közel 9 ezer fő vált ki a villamosiparból, s a következő 7 évben újabb 10 ezer ember távozásával számolnak.
A monopóliumokkal szemben ugyancsak az energiaipar része a teljes mértékben liberalizált üzemanyag-kiskereskedelem is, ahol az elmúlt 7 évben abszolút piaci verseny született, gyakorlatilag valamennyi európai multi megjelenésével. Olyannyira, hogy több nemzetközi cég elhagyhatja a piacot, a hazai magánvállalkozók pedig sorra adják el töltőállomásaikat. Ma a Mol Rt.-vel együtt 13 multinacionális forgalmazó tevékenykedik, kezükben van az 1300 hazai kút fele (a kisebb lélekszámú, ám tehetősebb Ausztriában nagyobb kútszám mellett csak 7 nagykereskedő működik).
Valószínűleg nem teszi túlzottan boldoggá a vetélytársakat az a hír, hogy a Mol egyre nagyobb összegeket fordít hálózatfejlesztésre, melynek révén itthoni kútjainak számát a következő két évben 400 fölé emeli.
A rendszerváltás utáni eredeti tőkefelhalmozás legnagyobb üzletei is az energetikához kapcsolódnak. (A tőkeakkumuláció nagyságát sejteti az a szakmában általános vélekedés, hogy a visszaélések miatt legalább 100 milliárd forintnyi, a benzinből származó adóhoz nem jutott hozzá sohasem az államkincstár.) Mára jelentősen visszaszorult az üzemanyag feketekereskedelme. Megszűnt például az olajszőkítés, amióta – 1995 májusától – egységes áron kínálják a háztartási tüzelőolajat és a dízelolajat. Maradt viszont az ellenőrzés hiánya, pedig ez azért is fontos lenne, mert a feketepiac végleges felszámolása mindaddig kilátástalan, amíg az üzemanyagok árának 70 százaléka adó.
