A szegedi Izabella Malom ismét a gabonaipari befektetők érdeklődésének középpontjába került. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. áprilisban versenytárgyaláson értékesíti a régió egyik legkorszerűbb, tavaly felszámolásból visszavásárolt malomipari kapacitását. A felszámolási eljárás alá néhány tízezer forintos tartozás miatt került Dél-Gabona Rt. árverésén 1996 júliusában valamennyi, a régióban érdekelt cég megjelent. A nagyok közül ringbe szállt a békéscsabai székhelyű Agrimill Rt., a budapesti Agrograin Rt. valamint a bajai központú International Food (IF) Rt. is. A legértékesebb és legkorszerűbb kapacitást, az Izabella Malmot azonban senki sem tudta megvenni, mert az ÁPV Rt. – élve elővásárlási jogával – 350 millió forintért visszavásárolta magának az értékes vagyontárgyát. A kisebb vagyonelemekre pályázók egyike bíróságon támadta meg a felszámoló eljárását. Az egyéves procedúra végén bírósági ítélet mondta ki az árverés érvényességét. A jogerős döntés nyomán az ÁPV Rt. a napokban veszi át az Izabella Malmot a felszámoló által az üzemeltetéssel megbízott IF Rt.-től. A malom értékesítésének pályázati feltételeit a vagyonkezelőnél a közeljövőben hagyják jóvá, és várhatóan még április első felében kiírják a tendert. Információink szerint az ÁPV Rt. az árverésen részt vevő valamennyi céget értesítette eladási szándékáról. A Cargill érdekeltségű Agrograin vezetője, Vermes András úgy nyilatkozott: pályáznak az Izabellára. A jelenlegi üzemeltető IF részéről Vizin László is arról számolt be, hogy ringbe szállnak a szegedi malomért. Meg nem erősített információink szerint az Agrimpex leányvállalata, az Agrimill is szeretné megvenni a malmot, így elképzelhető, hogy az ÁPV Rt. nyereséggel adhat túl a visszakapott érdekeltségen.
- 19:49 JD Vance szerint az iráni háború miatt veszítettek
- 19:40 Ügynökakták: a katolikus püspöki konferencia bocsánatot kért a pártállammal együttműködők nevében
- 19:04 Fehér Renátó: A Magyar Kivándorlás Múzeuma – mit mond november 4-e arról, hogy kik vagyunk mi, magyarok?
- 19:02 NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén
- 18:49 „Semmi másra nem tudok gondolni, csak Jesúsra és a fájdalomra” – megszólalt a kapus, aki Jesús de Miguellel ütközött
- 18:43 Semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül – reagált az Alkotmánybíróság Patyi András beszervezésére
- 18:25 A román elnök az AfD-vezér románellenes megnyilvánulásának visszavonását kéri
- 18:04 „Nem akarok mentegetőzni, borzalmasan dühös vagyok az akkori önmagamra” – Gyurgyák János elismerte, hogy beszervezték
- 18:02 Kádár ’56-ról: Nemzeti tragédia volt
- 18:01 Az első Orbán-kormányban lehetett a legtöbb érintett – régi és új nevek bukkantak föl a most megnyílt ügynökaktákban
- 17:44 „Illene egyéni csúcsokat úszni” – Kós Hubert nagy dobásra készül a vébén
- 17:34 Katolikus főpapok 6-os kartonjai is előkerültek
- 17:32 Trump a baráti Fox News-t okolja a választási vereségért
- 17:09 dr. Tóth M. Gábor: Hankó fodrásza, avagy miért sértheti egy letartóztatott jogát, hogy fogvatartása részletei az ügyészségi tájékoztatásban kötnek ki
- 17:08 Elérhetővé vált a HIV-injekció, ami 99,9 százalékkal csökkenti a fertőzés esélyét
- 15:02 A Fidesz kampányában szerepet vállaló HM-es vezetők pozícióban maradnak, az egyik nagy álláshalmozót viszont csendben leváltották
- 06:47 Ügynökakták: többnyire kocsmárosok, buszvezetők, vasutasok és gazdák nevei kerülhetnek ma nyilvánosságra
- 12:21 A Nemzeti Nyomozó Iroda bizonyítékokat foglalt le a Külügyminisztériumban a lélegeztetőgép-biznisz kapcsán
- 14:10 Töredékmásodpercek dönthetnek a pályán – ez okozhatta az ellenfelével ütköző a spanyol csatár halálát
- 12:51 Beköszön a tél: országos fagyok jönnek
- 15:19 „Semmiféle kémkedést nem végeztem” – mondta a szívószálpápa, akinek feltűnt a neve a most nyilvánosságra hozott mágnesszalagok egyikén
- 09:20 Nincs megállás: tovább csökkent a benzinár
- 14:42 Magyar Péter ígérete ellenére 159 millió forint végkielégítést kaptak Orbánék, ám akad, akinek felsőbb utasításra nem utalták át a pénzét
- 09:36 „Az oroszoknál is lehetnek iratok, ez nem legenda” - nyilvánosak az ügynökakták
- 18:01 Az első Orbán-kormányban lehetett a legtöbb érintett – régi és új nevek bukkantak föl a most megnyílt ügynökaktákban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
