A sienai Palazzo Pubblico falát egy hatalmas freskópár díszíti – mindkettő Ambrigio Lorenzetti alkotása. A képek a jó és a rossz kormányzás következményeit ábrázolják, méghozzá olyan plasztikusan, hogy örök emlékeztetőként szolgálnak a városatyák számára döntéseik esetleges következményeiről. Vajon milyen freskót festene a XX. század végének Magyarországáról Lorenzetti mester? Alkotása megkaphatná-e a Buongoverno címet? Amikor a Horn-kormány 1994 nyarán, első döntései között, egy szuszra lemondta a Világkiállítást és látványosan leértékelte a forintot, még abban lehetett bízni, hogy magabiztosan nekiindul a Békesi-féle gazdaságpolitika végrehajtásának. Nem így történt. Hosszú hónapok teltek tétlenségben. A korábban lendületesen zajló privatizáció megtorpant, az ország sodródott. Békesi az őszi madridi IMF-közgyűlésen győzte meg a befolyásos intézmény vezérigazgatóját arról, hogy neki személyesen kellene a magyar miniszterelnökben tudatosítani a teendőket. Camdessus jött, pár hónappal később – talán éppen ezért az “árulásért” – Békesi ment. Csak a gondviselésnek köszönhető, hogy sikerült őt egy olyan személyiséggel helyettesíteni, mint Bokros.
Az új pénzügyminiszterről elnevezett intézkedéscsomagnak, elvitathatatlan gazdasági stabilizációs hatásán kívül, legnagyobb érdeme az, amit beavatkozásaival társadalomlélektanilag művelt – el kell ismerni, nem túl finoman. Valahogy úgy, ahogy az őrmester közli a közlegénnyel, hogy mától ő is az árvák közé tartozik. Ennek ellenére igazán mégiscsak Bokros döbbentette rá a társadalmat, hogy a dolgok nem mehetnek tovább úgy, ahogy annak előtte. Amíg Bokros az elefánt szerepét játszotta el a porcelánboltban, addig Surányi – kezében a tollseprűvel -, finom mozdulatokkal porolta a fejlődésre kiszemelt darabokat. A forint csúszóleértékélésének első látásra kizárólag árfolyam-szabályozó – tehát technikai – eszköze valójában nagypolitikai szerepre tett szert: a ciklus hátralevő részére megkötötte a kormányzat kezét.
A Bokrost követő Medgyessy franciás sármjával igyekezett javítani az elődje által megtépázott imázson. És következetesen végigvitte a nyugdíjreformot, amelyről bizton állítható, hogy gazdaságtörténeti jelentőségű. Már csak azért is, mert megingatta biztonságos pozíciójában a társadalombiztosítás egyeduralmát. S azért, mert minden korábbinál jobban megerősítette az emberekben az öngondoskodás tudatát. Közben a privatizáció – bár minden ellentétes állítással szemben még korántsem zárult le, vagyis az állam vállalkozói tőkéje továbbra is kórosan nagy -, eljuttatta a gazdaságot arra a pontra, hogy a kibocsátott új termék közel 80 százaléka már a magánszférából származik.
Derék munka, mondhatnánk. Sikersztori-gyanús ügy, amit nehéz volna egyetlen kormányzatnak vagy pártnak kisajátítania. És ami még talán ennél is fontosabb: az újjáválasztandó Országgyűlésben eséllyel befolyásra pályázó négy párt gazdaságpolitikai programját áttanulmányozva arra a következtetésre juthatunk, hogy a fennálló állapotot, az elért szintet senki nem vonja kétségbe. Olykor persze le kell hámozni a választási propagandacélokat szolgáló kitételeket. A kisgazdák például Münchausen báróhoz méltó ötlettel a leértékelési veszteségből építenének ezer kilométer autópályát; a Fidesz-MPP pedig fejlődésellenesnek kiáltja ki azt, akinek a terveiben nem pont hétszázalékos növekedés szerepel. (Lásd erről bővebben a hét. vezért., a hét törpét vagy a hétfejű sárkányt; esetleg a hétszilvafás nemest.) Ilyen apróságoktól eltekintve azonban a jelenlegi ellenzéki pártok is lényegileg csupa olyan felvetést fogalmaznak meg, amelyek legalábbis megfontolandóak, illetve amelyeket – akkor még ellenzékben – a jelenlegi kormánypártok is zászlajukra tűztek. Ezzel szemben nem fogalmaznak meg akárcsak egyetlen olyan programpontot, amely veszélyesen lesodorná a gazdaságot jelenlegi ígéretes fejlődési pályájáról. Ami korántsem jelenti azt, hogy takarékoskodnának az elmúlt négy esztendő kritikájával – csakhogy ezek elsöprő többsége legalábbis jogos.
Lorenzetti mester minden bizonnyal hosszan vakarná a fejét, mielőtt elvállalná a magyar freskó elkészítését. Kérné, néhány évig hadd készítsen még vázlatokat, hadd figyelje a fejleményeket. A téma kitűnő, csak hát a jó kormányzás alatt álló Siena képéről sugárzik a jólét. Itt azonban a Buongovernót még aligha tudná megfesteni.
