A tavalyi forgalombővülést kiváltó folyamatok valóban okot adnak a cégek növekedési terveire – állítja Gyúrós Tibor, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke, a Synergon Rt. vezetője. Az utóbbi egy-két évben érettebb lett a magyar számítástechnikai piac: a nemzetközi trendek – például a rendszerintegráció szerepének növekedése – a korábbinál sokkal kisebb késleltetéssel érkeznek meg hazánkba. Pár évvel ezelőtt még gyakori téma volt, mennyire eltér a honi informatikai piac felépítése a fejlettebb országokétól. Utóbbiaknál nagyjából egyharmad-egyharmad arányban oszlik meg a forgalom a hardver, a szoftver és a szolgáltatások (vagyis a rendszerintegráció) között. Nálunk korábban 60, 20, illetve 10 százalékos arányokat emlegettek, ma már azonban ez a megosztás egyre inkább közelít a nemzetközi trendekhez. Gyúrós Tibor mindazonáltal felhívta a figyelmet arra is, hogy a számok sok esetben csalnak. Valójában ugyanis arról van szó, hogy régebben a megrendelők számára a hardver volt a “megfogható” áru, s a vállalkozók ennek árába építették be az oktatás, az integrációs munkák s egyéb “nem megfogható” szellemi munkák költségeit. Mára ez az “össznépi játék” gyakorlatilag megszűnt. A multinacionális cégek mellett a magyar vállalatok és az államigazgatási intézmények is nevesítve rendelnek oktatást, szervizszolgáltatást, rendszerfelügyeletet és hasonlókat, a közbeszerzési eljárások keretében is.
Ugyancsak a tartós növekedést jelzi előre az a tény, hogy míg a négy-öt évvel ezelőtti informatikai fellendülés alapvetően az államigazgatási szféra vásárlásaiból eredt, addig tavaly alaposan megnőtt a termelő szféra, az iparvállalatok kereslete a számítástechnikai megoldások iránt. Nem kell tehát attól tartani, hogy a választások után visszaesik a megrendelések száma.
Ma már sem az államigazgatási cégek, sem az iparvállalatok nem darabban rendelnek – vége a “kérek 150 PC-t és néhány doboz szoftvert, aztán majd csak összerakjuk a rendszert” jelzetű időszaknak. A tendereket is integrált, üzembe helyezett, a megrendelő igényeinek megfelelően fazonírozott, jól megtervezett és felépített rendszerek szállítására írják ki.
Érdemben megváltozott a 120-130 milliárdos összforgalmú magyar informatikai piac szereplőinek összetétele is. Néhány esztendővel ezelőtt valahol évi egymilliárd forintos forgalom körül volt szokás meghúzni azt a határt, amelytől felfelé nagyvállalatnak hívtak valamely céget – akkor 15 körül lehetett az ilyenek száma. Jelenleg ezt a limitet az IVSZ 5 milliárdra teszi, s a körbe jóval kevesebb cég tartozik. Aligha tévedünk nagyot, ha eme élboly tagjaiként a Digital, az IBM, a Hewlett-Packard, a Microsoft, a Compaq, az Albacomp és érdekeltségei, a KFKI, a Synergon nevét említjük meg. A “második vonal”, az egymilliárdos éves forgalmú vállalkozások mezőnye már jóval népesebb. Számuk gyarapodása nemcsak a piacbővülésnek, hanem a tavaly bekövetkezett számos fúziónak és cégfelvásárlásnak is köszönhető. A tőkekoncentráció tehát erősödik: a forgalom egyre nagyobb százaléka összpontosul a vállalkozások mind szűkebb körére.
A hazai számítástechnikai forgalom lebonyolítóinak túlnyomó többségét sorai közt tudó IVSZ jó néhány piacalakító kezdeményezését próbálja meg az idén sikerre vinni. Szeretnénk például, ha az állam szabályozási úton garantálná, hogy a kisebb méretű számítástechnikai vállalkozások is üzlethez juthassanak a fontosabb tenderekből. Gyúrós Tibor szerint ez megfelelne az amerikai modellnek, ahol is a nagy cégeket kötelezik arra, hogy alvállalkozóként kisebb helyi partnereket is bevonjanak a nagyléptékű projektekbe. E területről a kis hazai cégek lényegében kiszorultak, s ilyeténképpen vesztesei lettek a piac átalakulásának, érésének, amelynek nyomán komoly tőke-erőt, hosszú távú garanciákat, meggyőző referenciákat követelnek a szállítóktól. Ezzel együtt, az IVSZ fontosnak tartja a kis és közepes cégek fejlődését. Épp ezért sürget valamilyen intézményes előírást arra, hogy mondjuk egy nagy szegedi projekt budapesti nagyvállalkozója köteles legyen helyi cégeket is bevonni a munkába, fejlődési lehetőséget teremtve ezzel a számukra.
A szövetség másik javaslata az, hogy minden közbeszerzési eljárás keretében szállított terméknél kötelező legyen bemutatni a vám- és adótételek befizetését igazoló bizonylatokat. Azaz legalább az állami szállításokból sikerüljön kizárni a szürkeimportot, amelynek mértéke – bár erről a dolog természeténél fogva nincsenek statisztikák – nem elhanyagolható, ha “processzorkommandó” még nem is alakult.
Ami a magyar informatikai ipar jövőjét illeti, látni kell: a számítástechnikai szakmában – ahonnan bizony ezrével vándoroltak külföldre a szoftveresek – hovatovább “agyhiány” fenyeget. Kedvező fejlemény viszont, hogy immár nem kell az országhatárokon túl keresni a szakmai kibontakozás lehetőségeit az informatikai mérnököknek, a jó képességű szoftverfejlesztőknek. Az Ericsson és az IBM után a Nokia is olyan központot létesít itt, amely igen sok magasan képzett informatikust igényel. A honi szakembereknek Gyúrós Tibor szerint – bár léteznek ezzel vitázó nézetek is – meg kell tanulniuk a világgazdaság kis fogaskerekeként dolgozniuk. Az iparágnak amúgy jót tenne, ha nálunk is működne egy, az amerikai NASDAQ-hoz hasonló, úgymond kockázati tőkét kezelő tőzsde (a Szilíciumvölgy vállalatainak jó részét azon jegyzik). Az IVSZ felmérései ugyanis azt mutatják, hogy mintegy másfél száz olyan kisebb-nagyobb számítástechnikai vállalkozás van, amely tőkehiánnyal küzd, bankhitelhez viszont – miután többségük ingatlanvagyonnal nem, inkább csak szellemi tőkével bír – nem tud hozzájutni.
