Nagy port vert fel az elmúlt hetekben a Diósgyőri Acélművek (DAM) Rt. több mint egymilliárd forintos áramtartozásának ügye. A dolgok azóta – kormányzati segítséggel – rendeződtek (lásd külön írásunkat a 20 oldalon), ám az incidens ráirányította a figyelmet arra, hogy a hazai vállalatok kiadásaiban igencsak jelentős tétel a felhasznált energia ára.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemrégiben elkészült monetáris politikai irányelveiben idén az energiaárak 13 százalékos emelkedésére számít. A jegybank kifejezetten az első helyen említi az energiaárak növekedési ütemének csökkenését az inflációmérséklő tényezők között. Az MNB a tavalyi energiaár-változások összesített mértékét 31 százalékosra teszi. Ugyanakkor Járosi Márton, a Magyar Energetikai Társaság elnökségi tagja által korábban közzétett adatsor szerint 1997-ben egyedül a lakosság villanyszámlái 33,5 százalékkal emelkedtek, s a negyedévenkénti emelés módszere az idén még ennél is nagyobb kiadásnövekedést okoz. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a gáz és az üzemanyagok árának emelése milyen újabb terheket ró a lakosságra és a vállalatokra. Némiképp ellentmond az MNB irányelveinek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutolsó, e témáról szóló 1997. októberi gyorstájékoztatója is, mely szerint egy év alatt a hatósági energiaárak átlagos árszintemelkedése 39,1 százalékot tett ki.
Az energiaárak inflációs hatása csekély – jelentette ki még tavaly ősszel Lakatos József, a Pénzügyminisztérium (PM) főosztályvezetője, aki az energia fogyasztói áremelésének 1997-es közvetlen inflációs hatását 1,5-1,6 százalékra, közvetett hatását pedig további 1,0-1,2 százalékra tette. Draskovics Tibor, a tárca államtitkára szerint az 1998-as inflációt már az energiaár változásainak tudatában tervezték 13-14 százalékosra, tehát például az üzemanyagok árváltozása nem fogja azt módosítani.
A villamos energia áremelkedése az ország minden polgárát érinti; természetes, hogy az emberek az élelmiszerárak mellett erre reagálnak a legérzékenyebben – fejtette ki Molnár József, a Budapesti Elektromos Művek Rt. nyugdíjas főmérnöke egy nemrégiben elkészült tanulmányában. A szakember enyhén szólva furcsának találja a hazai cégek és kereskedelem reakcióit. Azt például, hogy a tavaly januári 25 százalékos áramdrágítást az egyik fővárosi piac azonnal 15-20 százalékos áremeléssel fogadta. A tanulmány ugyan tényként fogadja el, hogy a villamos energia áremelkedése valamennyi ipari és mezőgazdasági termékbe beépül, mégis sokallja a követés mértékét. Molnár József úgy véli: az esetek többségében egyszerű automatizmusról, az inflációs spirál (ön)gerjesztéséről szól a történet.
A KSH már említett tájékoztatója szerint az ipar belföldi értékesítési árnövekedésének több mint egyharmada a hatósági áremelések primer hatásaként érvényesült. Ezen emelések nyilvánvalóan különböző módon érintették a termelő szektort. Akadt cég, amelynek likviditási nehézségeire éppen az energiaszámla ki nem fizetésekor derült fény. A nagyvállalatok többsége mindenesetre – ha erre elegendő pénze van – igyekszik energiaracionalizálási programot indítani, sőt akad, amelyik saját erőmű felépítésében gondolkodik, vagy éppen (mint a Dunaferr Rt.) már meg is kezdte a beruházást. Mindez kétségkívül jelentős elmozdulás ahhoz képest, hogy a rendszerváltáskor a vállalati energetikusok az elsők között kerültek az utcára.
A BorsodChem Rt éves árbevétele 11 százalékának megfelelő összeget, 5,0-5,5 milliárd forintot költ áramra. Ezenkívül a gáz vásárlása 2 milliárd forintba kerül. Miután a földgázt elsősorban alapanyagként használják fel – mondta el Molnár József gazdasági vezérigazgató-helyettes -, ezt a kiadást nem számolják az energiaköltségek közé. Az öt éve indított energiaracionalizálási programnak köszönhetően mára 40 százalékkal csökkent a gáz iránti igény, miközben a társaság lényegesen növelte főbb termékei gyártását. Az 1997. szeptember végéig 5,7 milliárdos adózás előtti nyereséget elért cég számára az energiaszámla fizetése ugyan nem okoz gondot, ám az összeget nemzetközi összehasonlításban magasnak tartják. A nyugat-európai vetélytársak (a nagy megrendelőknek járó kedvezménnyel) átlagosan 20-30 százalékkal alacsonyabb áron jutnak gázhoz, s kevesebbet fizetnek az áramért is. A BorsodChem keresi annak lehetőségét, miként növelhetné versenyképességét, például az energiaszámla csökkentése révén. Számítanak a társaságot ellátó kazincbarcikai erőmű (az amerikai tulajdonos által tervezett) korszerűsítésére, ám elképzelhetőnek tartják saját erőmű felépítését is. Jelenleg azonban csupán az alternatívák vizsgálata folyik; döntés az ügyben legfeljebb 1998 második felében várható.
Az egyetlen hazai alumíniumkohó, az inotai évi 4,2 milliárd forintot költ energiára, 12 milliárdos forgalom és 33 ezer tonnás olvasztókapacitás mellett – összegzett Tolnay Lajos, a Magyar Alumínium Rt. elnöke. Az energiaszámla 96 százalékát az áramfogyasztás utáni kifizetések teszik ki; a gáz- és gőzfelhasználás elenyésző. Az rt. éves nettó árbevételének 30 százaléka az energiaköltség, s egy kiló alumínium árának ugyanekkora hányadát teszi ki az energia. A közhiedelemmel ellentétben, kedvezményes energiavásárlási lehetősége sohasem volt a társaságnak. Inota egyébiránt folyamatos, szaknyelven szólva zsinórfogyasztó, s nem “rángatja” a rendszert, hiszen nincs hirtelen igényváltozása. Lényeges az is, hogy az Észak-Dunántúli Áramszolgáltató Rt. teljes eladásainak egytizedét a cég megrendelései teszik ki. Tolnay Lajos szerint egyébként ma legalább 10 százalékkal kerül többe az áram az ipar számára, mintha költségarányos lenne, s nemzetközi összehasonlításban is drágának számít (átszámítva kilowattóránként 4 dollárcentért kapják az áramot, miközben az a fejlett országokban csak fele ennyibe kerül). Az rt. – amely termékeinek közel 60 százalékát exportálja – a magas áramtarifák miatt egyértelműen versenyhátrányt érzékel külpiacain. Ezt az elektrolízis alacsony energia-felhasználásával képesek kiegyenlíteni: e téren Inota a világ első öt cége közt szerepel. Mindazonáltal a számla kifizetése nem jelent gondot a társaságnak, amely 1996-ban 750 milliós, tavaly pedig 1 milliárd forint körüli adózás előtti eredményre tett szert.
Az egykori Budapesti Csokoládégyár a legnagyobb energia-felhasználók közé tartozott, ez azonban a hároméves racionalizálási programot követően már a múlté – érvelt Zentai László, a Stollwerck Budapest Kft. ügyvezető igazgatója. A közel 250 millió forintba kerülő akció három fő területet érintett. Először is “decentralizálták” a hűtőgép-kapacitást: 100 millió forintért több kisebb gépet vásároltak. A gyárudvaron lévő régi kút kitisztításával csökkentették a vízfelhasználást. Szigetelték a csokoládégyár falait, az ablakokra hővisszaverő fólia került, s emellett saját kazánházat alakítottak ki – ugyancsak 100 millióért. A program nyomán megtakarítható összeget Zentai László évi 40 milliósra becsüli. (Két éve a Stollwerck 240, tavaly pedig mintegy 300 millió forintot költött energiára – 16 milliárdos árbevétel mellett.) Az energiaszámla csökkentése elsősorban nyilván gazdálkodási kérdés, ám az igazgató az indokok közt említette “a nagy cégek környezetvédelmi felelősségét” is.
A Lehel Hűtőgépgyár Kft. azon kevés termelő vállalatok közé tartozik, amelyek maguk is előállítanak energiát: évi 15 millió forint értékben termelnek távhőt vállalkozóik és a közeli lakótelep részére – tudtuk meg Hlavacska András főenergetikustól. A cég tavaly 289 millió forintot fordított villanyáram, 210,6 milliót pedig földgáz vásárlására. (Az idén ezek az összegek 428,2, illetve 321 millió forintra változnak.) Az éves energiacélú kiadások a teljes vállalati költséghez viszonyítva 0,74, illetve 0,54 százalékot tesznek ki. Egy hűtőszekrényre 242, egy porszívóra 18 forintnyi energiaköltség jut. Az energiamegtakarítási program keretében hasznosították az új porszívógyártó csarnok fröccsöntő gépeinek hulladékhőjét: télen ezzel fűtik a csarnokot, nyáron pedig melegvizet termelnek vele. Hasonló megoldást dolgoztak ki a csavarkompresszorok hulladékhőjére is. Saját erőművi beruházás nincs napirenden, ehelyett az épületek teljes fűtésének korszerűsítését tervezik. Különleges árkedvezményt ők sem élveznek, kihasználják viszont a villamos- és gázhálózatok közelségét: minden évben a legkedvezőbb tarifát választják ki, és arra szerződnek.
A Biogal Gyógyszergyár Rt. idén együttesen 450 millió forintot költ energia vásárlására – tudtuk meg Teszkó Gábortól, a cég energiaszolgáltató osztályának vezetőjétől. Ezen belül némileg nagyobb hányadot tesz ki a földgáz, mint a villanyáram. A cég – melynek árbevétele tavaly 11,28 milliárd forint volt – Debrecen városának legnagyobb energiafogyasztói közé tartozik. Az elmúlt években folyamatosan emelkedtek a gyár földgáz- és árammegrendelései. S ez egyaránt igaz a mennyiségre (ez idén 10-15 százalékkal nő) és a kiadásokra (1998-ban a tavalyinál 20-22 százalékkal nagyobb energiaszámlára számítanak). Energiaracionalizálási program eddig a társaságnál nem volt, s a jövőben sem várható. Ugyanakkor a gyártórendszereket felújítják és korszerűsítik, s ennek során komoly súlyt kapnak az energia-felhasználás hatásfoka és a gazdaságos energiafogyasztás szempontjai.
A mezőgazdaságot többszörösen is érinti az energiaár alakulása. Illés Lajos, a Hungapig Kft. ügyvezető igazgatója szerint egy kiló sertéshús árában 4-5 százalék az energiáé, legalábbis átlagosan: az adatok 3 és 7 százalék között szórnak. Sok olyan telep van ugyanis, ahol a fiaztatóban nincs hőszigetelés. (Idén éppen az erre fordítandó összeg csökkenhet: januártól 50 százalékos támogatást adnak a komplett rekonstrukcióba vágó vállalkozóknak.) A villanyáram a cégnél az energiaköltségek legalább 90 százalékát teszi ki. A gázolaj súlya egyértelműen csökkent – amióta e termék szabad áras lett, jobban megéri villannyal fűteni. A takarmányban 3 százaléknyi az energiaköltség, amelyre még rárakódik a szárítás és szállítás összege. Így a disznó elé kerülő takarmány árának 12-18 százalékát valamilyen energiahordozó után fizette a termesztő és a kereskedő.
Összegezve tehát: a magyar energiapolitikai koncepció 190 és 300 petajoule közé teszi az energiamegtakarítás lehetséges határait. Az ország teljes fogyasztása 1996-ban 1090 petajoule volt. Arról azonban nincs adat, hogy mekkora lehetett a megtakarítások okozta igénycsökkenés. Az egyetlen konkrét példa Molnár József tanulmányában található. E szerint azzal, hogy a lakosság az elmúlt években áttért az energiatakarékos tévék használatára (160-180 watt helyett 40-50 wattos fogyasztás) önmagában is egy közepes erőmű teljesítményét takarította meg…
