Becslések szerint 90 milliárd dollár kétes hitelt jegyez a négy legnagyobb állami bank, amelyek eddig életben tartották Kína betegeskedő állami iparát. A kétes hitelek teljes összegét 200 milliárd dollár körülire teszik az országban.
A pekingi vezetés néhány hónapja aggodalommal figyeli a külföldi befektetők szokatlan tartózkodását. Az invesztíciók 1997 első félévében már csak 5,3 százalékkal emelkedtek, holott egy évvel korábban még 20 százalékos bővülést mértek. Az eufóriának tehát vége, a nemzetközi befektetők immár reálisabban kezelik a kínai piacot.
Lehet, hogy a regionális válság hatására Kína deflációs szorításba kerül, miután megfékezte a száguldó inflációt. Több év óta először fordult elő, hogy a kiskereskedelmi árindex negatív volt: a mutató októberben éves szinten 0,4 százalékkal csökkent, ezzel az év első 10 hónapjában az infláció 1,1 százalékra zsugorodott (a kormány eredetileg 6 százalékot prognosztizált 1997-re). A defláció a kínálat drámai mértékű növekedésének és a szigorú monetáris politika együttes hatásának a következménye.
A hivatalos számok megerősítik a kínai fordulat tényét, hiszen még három évvel ezelőtt is hiperinfláció veszélyeztette a gazdasági növekedést (1994 októberében 25,2 százalékon tetőzött az áremelkedés). A deflációs sodrással kapcsolatos hírek erősödése nyomán lábra kapott az a félelem, hogy a hitelek visszafogásával túl messzire mentek. A gyenge belföldi kereslet, a beruházások ütemének csökkenése és a gazdaság bizonyos területein mutatkozó krónikus kínálati többlet lenyomja a növekedési prognózisokat. (A Schroders Securities például az 1997-es növekedési rátára vonatkozó előrejelzését 9,1 százalékra csökkentette, 1998-ra pedig 8 százalékot jósol; a kormány célkitűzése 9,5 százalék, illetve 9-10 százalék volt.)
Az idén az egyetlen biztató jelet a külgazdaság jelenti. Ám a konkurens délkelet-ázsiai gazdaságokban bekövetkezett leértékelés sok kínai gyártó versenyképességének csökkenésével fenyeget. A japán és a dél-koreai gazdaság gondjai nyomán pedig felmerült, hogy Kína két legfontosabb külföldi piacán mérséklődhet a kereslet. A külgazdaságra váró új kihívások még jobban felhívták a figyelmet a kínai belső piac állapotára.
A kormánynak a hitelek leszorítására és az infláció megfékezésére tett intézkedései csak részben magyarázzák a mostani deflációs nyomást. Szerepet játszott ebben az is, hogy a kiskereskedelmi árindexet túlzottan befolyásolják a mezőgazdasági termékek. Márpedig két egymást követő év rekordtermése, valamint az igen kedvező 1997-es kilátások miatt az élelmiszerárak zuhanórepülésbe kezdtek.
A kapacitástöbblettel küszködő termelők számára a helyzetet még tovább rontotta a belföldi kereslet lanyha növekedése. Az első félévben a kiskereskedelmi forgalom reálértékben 10 százalékkal bővült – ez ugyan nem kevés, mégis elmarad az elmúlt öt évben mutatkozó átlagos 12 százaléktól. Nem meglepő tehát, hogy az idén lelassult a beruházások növekedésének üteme is, ami még lejjebb nyomja az árakat.
Kínában, ahol az állami bankok már most is óriási mértékű behajthatatlan adósság alatt rogyadoznak, a bankszektor nem szívesen eszközöl újabb kihelyezéseket. A beruházásokat az is visszafogja, hogy a nominál értékben csökkenő forgalom és az egyre magasabb készletek nem igazán ösztönöznek a termelés bővítésére.
Elemzők szerint a legnyilvánvalóbb orvosság a monetáris politika azonnali fellazítása lenne. A Kínai Népi Bank nemrégiben átlagosan 1,5 százalékkal csökkentette a hitelkamatokat, ám ez kevésnek bizonyult: egyre hangosabbak azok a követelések, amelyek további kamatmérséklést, illetve a banki hitelezésre vonatkozó korlátok enyhítését szeretnék elérni. A kormány azonban nem szívesen tenne ilyen drasztikus intézkedéseket, mert tart az infláció újbóli elszabadulásától.
