Egyre inkább a foci-polémiához hasonlítható a magyar gabonapiac körül kialakult vita: ki-ki vérmérséklete és pártállása szerint, radikális vagy kevésbé erőszakos beavatkozással akarja meggyógyítani a bajt, miközben az csöndben súlyosbodik. Amikor Lakos László – azóta leváltott – agrárminiszter 1995-ben a váratlanul egekig szökő világpiaci búzaárak láttán szezon közben kézi vezérléssel korlátozta az exportot, bizony csikorgatták a fogukat a kereskedők. A beavatkozást akkor a 100 forintos kenyér rémével, pontosabban a várható szociális feszültségek elkerülésével indokolta a kormány. Igaz, a kereskedők tiltakozása is érthető volt, hiszen a “vis major” a megkötött szerződések miatt sok millió forintos kárral fenyegette őket. A gabonakészletek jelentős része végül “bennragadt” az országban, kárára a kereskedőknek, a termelőknek és a MÁV-nak.
Tavaly még rövidebb pórázon tartotta a szaktárca a kivitelt. Lakos ugyanis komolyan gondolta, hogy 2 millió tonnás állami készlettel kordában tartható az elkanászodott gabonapiac. S jóllehet, e nem éppen piackonform ötlet időközben elsikkadt, abban az évben erősen korlátozták a búzaexportot. A minisztérium mindössze 1 millió tonna búza és 100 ezer tonna liszt exportját engedte; a keretek kétharmadára a termelők, egyharmadára a kereskedők pályázhattak. A módszert – a gazdáknak kedvezve – új előengedélyezési figurával cifrázta a tárca, amelynek következtében kialakult a kvótakereskedelem (Figyelő, 1996/ 31. szám). A kereskedők tonnánként 1-2 ezer forintot is adtak a termelőknek a kvótáért. Az újítás nyomán azonban úgy megdrágult a magyar gabona, hogy – a szállítási költséget is hozzászámítva – versenyképtelenné vált még a környező országokban is. A statisztikai adatok alapján így mindössze alig 300 ezer tonna kalászost és 130 ezer tonna kukoricát exportáltak 1996-ban.
Bizonyos távolságból szemlélve a történteket, jogos a kérdés: mi volt a kormányzat célja? A válasz azonban még ma sem egyértelmű. Elképzelhető, hogy szociálpolitikai célok vezérelték a kabinetet, amely el akarta érni, hogy a takarmány olcsóbb legyen, s ezáltal a hús ne dráguljon. De az is lehet, a lakosságnak a molnárokon keresztül akartak kedvezni, hogy azok olcsóbban vehessenek alapanyagot, s viszonylag kevesebbe kerüljön a kenyér. A kereskedők és az eladatlan készletükön ülő termelőket azonban mindez nem vigasztalta. Az idén Péter-Pálkor becslések szerint még vagy félmillió tonna ótermésű búza pihent a magtárakban.
A kedvező időjárásnak köszönhetően idén ráadásul bőséges, több mint 13 millió tonnás lett az országos gabonatermés. Kalászosból a tavalyinál 2 millió tonnával többet, 7-7,3 millió tonnát takarítottak be (ebből a búza 5,3 millió tonnát tett ki), míg kukoricából 6,1 millió tonna várható. A búzának azonban – az időjárás, valamint a nem megfelelő műtrágyázás és növényvédelem miatt – csak az egyharmada felel meg az étkezési minőségi előírásoknak. Ebből következően megduplázódott a gyengébb minőségű takarmánygabona aránya, melynek elfogyasztásához viszont kevés a jószág.
Szakértők szerint a bőség okozta bajt még tetézte Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter, aki személyesen buzdította a termelőket: az aratás után ne adják el a termést, mert lesz az még drágább is. Igaz, a kereskedők ennek éppen az ellenkezőjét állították (hiszen az egész régióban jó volt a termés), s az azonnali eladás mellett törtek lándzsát. A gazdák azonban nem rájuk hallgattak. A végeredmény magáért beszél: őszre 4 millió tonnányi kukorica- és búzafelesleg – vagy, ha úgy tetszik, exportárualap – halmozódott fel. Nem csoda, ha a gondok enyhítésére kiadott, összesen 1 millió tonnás kukoricakiviteli-engedélyek már november közepén elfogytak. Sőt, minisztériumi vélemények szerint a spekulánsok 400 ezer tonnával túl is jegyezték a keretet. Júliustól novemberig mégis csak 400 ezer tonna búzát és 140 ezer tonna kukoricát exportáltak. Éppen ezért a tárca a napokban az eredetileg december végéig szóló exportengedélyeket márciusig meghosszabbította, a spekulánsoknak pedig két hetet adott arra, hogy a feles exportengedélyeket visszaváltsák. Az óriási pangó kukoricakészlet azonban mindezek dacára letörte az árat: a tonnánkénti 11-12 ezer forint jóformán a termelési költség megtérülésére sem elegendő.
A zavarok láttán még október végén döntött a szaktárca az állami felvásárlásról. S bár a jogszabály szerint a kukoricatermés felét ajánlhatják fel a termelők garantált áras felvásárlásra, a tárcának ennek csak tizedére futja: csupán 300 ezer tonnányi kukorica intervenciós felvásárlását és 150 ezer tonna tartalék beszerzését rendelték el, tonnánként 14 ezer forintos áron. Kis Zoltán államtitkár szerint az idei akció így is mintegy 4,2 milliárd – jövőre pedig további 700-800 millió – költségvetési forintba kerül. Mivel a szükséges pénzt a költségvetés agrárfejezetének 10 milliárd forintnyi várható megtakarításából teremtik elő, több agrárszakértő úgy véli: az ügyletet nem annyira a gabonasokk, mint inkább a spórolás indokolja, hiszen az ez évi költségvetési forintokat nem lehetne másképpen átvinni a jövő évre. Egyes elemzők még ennél is tovább mennek, mondván: a tárca a gabonafelvásárlást, az almapiaci és borpiaci beavatkozást és a pót-erdőtelepítést pusztán a pénz átmentésének érdekében hirdette meg, s ezért változtatott a beruházási támogatás igénybevételi rendjén is (Figyelő, 1997/46. szám). Azt mindenesetre az államtitkár is elismerte, hogy a gabonafelvásárlás pénzügyi hatása a következő évben is jelentkezik, hiszen az állami készleteket akkor értékesítik.
A piaci szereplők véleménye szerint azonban a készlethez képest igen csekély az állam által felvásárolandó mennyiség. A Gabona Terméktanács legalább félmillió tonna kukorica és ugyanennyi takarmánybúza felvásárlását sürgette. Más termelői körök szerint pedig minimum 1,5 millió tonna takarmánygabonát (ezen belül 900 ezer tonna kukoricát) kellene felvásárolni ahhoz, hogy a belföldi kereslet érzékelhetően erősödjék.
A megosztottságot mutatja, hogy más elemzők szerint viszont kidobott pénz a felvásárlására fordítandó több milliárd forint, hiszen a problémát nem oldja meg. Az állam ugyanis nem vonja ki végleg az árut a belpiacról, csak későbbre tolja az értékesítési dilemma megoldását. E félelmeket támasztja alá az is, hogy az árutőzsde nem reagált a felvásárlás bejelentésére: az árak alig változtak. A gazdák szintén nem hisznek a tartós áresésben, illetve a felvásárlás hatásában: november közepéig alig 80-100 ezer tonnát ajánlottak fel megvételre.
Az agrárkormányzat eddig meghozott gabonapiaci zavarelhárító intézkedései egyes számítások szerint az idei gazdasági évben összesen 8,6 milliárd forintba kerülnek. A miniszter eddig hat rendelettel, öt jogcímen hirdetett meg támogatást: így például az étkezési és az euro-búza, valamint a kukorica közraktári támogatását, illetve a takarmánybúza végleges értékesítésének elősegítését. Amennyiben viszont az állam a fenti 8,6 milliárd forinttal a kivitelt segítette volna, akkor elméletileg (tonnánként 2,5 ezer forint piacrajuttatási támogatással) 3,5 millió tonna gabona – azaz félmillió tonna híján a teljes exportárualap – hagyhatta volna el az országot.
Igaz, ez a számítás csupán elméleti alapokon nyugszik. Már csak azért is, mert hiába támogatnák a kivitelt, ez még nem oldaná meg a kiszállítás problémáját. A MÁV a szomszédos vasúttársaságoktól bérelt 2000 vagonnal együtt is csupán 2800 gabonakocsit tudott hadrendbe állítani. Ekkora kapacitással azonban havonta jó esetben is csak 300 ezer tonna gabona hagyhatja el az országot. Októberben például csak 210 ezer tonnát szállított ki a vasút, s az exportra leszerződött 1,5 millió tonnából eddig alig több mint 600 ezret tudtak átadni a kereskedők a külföldi vevőknek. Ráadásul a cseh, a lengyel és szlovák gazdák ellenérdekeltek abban, hogy a saját gabonájuk helyett a konkurens magyart vigyék a vagonok. Ennek fényes bizonyítéka, hogy a határokon napokig várakoznak a magyar szállítmányok, s ezt példázza a határállomáson kiöntött magyar búza és a Lengyelországban a minap sínhez hegesztett vagon is.
A szakmai szervezetek az egyszerű felvásárlás helyett inkább az exportot segítő finanszírozási konstrukciót szorgalmaznák. Ezzel ugyanis szerintük véglegesen megszabadulna a feleslegtől a belső piac. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) a várható zavart előre jelezve már augusztusban sürgette a piacrajuttatás és a tárolás támogatását. S most már a termelők is követelik a liberalizált export visszaállítását, hiszen az engedélyeztetési rendszer csak megzavarja a piacot. A kereskedők ugyanis nem mernek előszerződéseket kötni a termelőkkel, mert nem tudják, hogy megkapják-e később a kiviteli engedélyt.
Tóth István MOSZ-titkár szerint az exportárualap elhelyezéséhez nem kell bonyolult finanszírozási konstrukciókat kitalálni: a leghatásosabb megoldás a kivitel támogatása. Emellett a kormánynak 70 százalékos kamattámogatást kellene adnia a termelési hitelekhez addig, amíg a gazdák el tudják adni a gabonát. (A múlt heti tájékoztatón az agrártárca államtitkára be is jelentette, hogy ameddig a bankok meghosszabbítják az éves termelői hitelek lejáratát, addig a minisztérium is folyósítja a kamattámogatást.)
Tóth úgy véli, nem is a gabonakészlet a fő baj, hanem az ezzel összefüggő likviditási válság. A nehezen eladható árualap és a felére csökkent napraforgótermés miatt a szakember becslése szerint 60-70 milliárd forint hiányzik jelenleg az agrárgazdaságból. S ezt csak részben csökkenti az idén meghirdetett 50 milliárd forintos tőkepótló hitel már kihelyezett része. A végeredmény így az, hogy a termelők nem tudják visszafizetni évközi hiteleiket, s nem képesek folytatni a munkákat. Tartoznak a szolgáltatóknak és a kereskedőknek is. Mindez bénítóan hat a szektorra, s rontja a jövő évi termelési kedvet.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a piaci zavar elhárítására született javaslatoknak milyen visszhangja lesz a kormánynál. A termékfelesleg teljes állami átvétele mindenesetre nem kerül szóba. Ez ugyanis egymillió tonnánként 16 milliárd forint pluszkiadással járna. Arra sincs esély, hogy a gabonapiac szereplői 1997-ben önerőből oldják meg a piaci zavarokat. A gabonalobby és a termelői kör az idén azonban még biztosan számíthat az atyáskodó állami segítségre, már csak a választások közeledte miatt is. Legföljebb a beavatkozás mértékének szab határt a fiskus, pontosabban az agrár-költségvetési megtakarítás.
Az idei tűzoltáson túl távlatos megoldást ígér annak az uniós piacszabályozási rendszernek az alkalmazása, amelynek jogi kereteit – a garantált és irányárak meghirdethetőségével – jó ideje megteremtették, és talán jövőre már a gyakorlatban is élnek vele. Ennél biztosabb támpontot csak az az előrejelzés ad, amely szerint jövőre az ideinél 15-30 százalékkal szerényebb gabonatermés várható…
